Minden idők egyik legjobb versenyzője Alonso, aki legyőzte a legendás Michael Schumachert is. De vajon ez elég-e ahhoz, hogy ő maga is az F1 legendájává váljon?
Társszerző: Hajdu Balázs
Mint ismert, a 2018-as szezon végén Alonso szögre akasztja az F1-es sisakot - legalábbis egy időre biztosan. Joggal vetődik fel a kérdés, hogyan fog rá emlékezni az utókor?
Először szemügyre veszem a számokat és a statisztikákat. Ha nem visz véghez nagy csodát a McLaren-Renault a szezon hátralevő versenyein, akkor Alonso 32 győzelemmel (ezzel hatodik az örökranglistán), 97 dobogós helyezéssel (szintén hatodik az örökranglistán), 22 pole pozícióval és 23 leggyorsabb körrel, és természetesen két világbajnoki címmel a zsebében fejezi be Forma 1-es pályafutását.
Ez egy nagyon szép pályafutás összességében. A rejtély az, hogy vajon hány győzelem, pole pozíció, vagy éppen világbajnoki cím maradt benne ebben a karrierben – főleg Alonso tehetségét figyelembe véve.
Alonso nagyokat lépett előre a ranglétrán, versenyzői pályafutásának harmadik évében már a Forma-1-es Minardi csapat pilótája volt. 2001-ben debütált, majd egy évvel később a Renault tesztpilótája lett, ahol versenyzői ülést is kapott egy évvel később – Jenson Button kárára. Még abban az évben megnyerte az első versenyét, éppen a Hungaroringen, mellyel akkor a Forma-1 legfiatalabb futamgyőztese lett.
A spanyol pilótában rejlő tehetség aztán 2005-ben hozta az első igazi gyümölcsét, ugyanis hét futamgyőzelemmel övé lett a világbajnoki cím. Ezzel véget ért Michael Schumacher ötéves sorozata. Alonso megvédte címét 2006-ban, sok rajongó számára emlékezetesek a Ferrari legendájával folytatott csatái.
2006-ban Alonso még mindig csak 24 éves volt, kétszeres világbajnokként pedig készen állt arra, hogy Schumacher örökébe lépjen, és a Forma-1 domináns szereplője legyen. A dolgok azonban nem így alakultak. 2007-ben ugyanis Alonso a McLaren csapatához szerződött. A problémát az újonc csapattárs, Lewis Hamilton jelentette. Alonso nem tudott egyértelműen felülkerekedni ebben a csatában, a kettejük között kialakult feszültség pedig a Magyar Nagydíjon csúcsosodott ki, ahol Alonso nemes egyszerűséggel blokkolta Hamiltont az időmérő edzés végén, hogy a brit ne tudjon már gyors kört futni. Ebben az évben volt az emlékezetes „kémbotrány”, melyben a McLarent bűnösnek találták abban, hogy a Ferraritól információkat lopott. A McLarent végül kizárták a konstruktőri világbajnokságból, valamint a belső háborúnak köszönhetően az egyéni VB-cím is Kimi Räikkönen kezébe került.
Alonso a következő két szezonra visszatért a Renaulthoz, ahol mindössze két futamgyőzelmet aratott. Ezek egyike a 2008-as Szingapúri Nagydíj volt, ahol a csapattársa, Nelsinho Piquet egy szándékos ütközése után beküldték a pályára a biztonsági autót, ezzel elősegítve Alonso győzelmét.
A spanyol 2010-ben a Ferrarihoz igazolt, ettől pedig mindenki sokat várt. A Ferrari azt gondolta, végre megtalálta a megfelelő versenyzőt Schumacher visszavonulása után. Alonso uralta a csapatot (emlékszel még a 2010-es Német Nagydíjra, és a „Fernando gyorsabb nálad” csapatutasításra?), és nagyon közel került a világbajnoki címhez: három alkalommal is néhány ponttal maradt le Sebastian Vettel mögött.
2014-ben bevezették az 1.6-os, turbófeltöltős hibrid motorokat a Forma 1-ben. A Ferrari nem igazán tudta tartani a lépést a többiekkel, így Alonsónak elege lett, és benyújtotta távozási kérelmét. A sors furcsa fintora, hogy éppen Vettel érkezett akkor a spanyol helyére.
Alonso pedig húzott egy meglepőt, és visszatért a McLarenhez, ahol készülődött a legendás Honda motorszállítóval történő együttműködés. Ettől azt várták, hogy a világbajnoki címekért küzdhetnek, ám Alonso legjobb helyezése az ötödik volt, ami még frusztráltabbá tette a rutinos pilótát.
Az utóbbi évek szenvedése méltatlan Alonso tehetségéhez. Még 37 évesen is a Formula-1 egyik legjobb pilótája. Talán nem olyan gyors, mint Hamilton, ám a versenyzői érzéke, intelligenciája, és műszaki szakértelme lehetővé tette számára, hogy jobb teljesítményt nyújtson, mint amire az autója hivatott volt. A nehézséget viszont az okozza, hogy éppen Alonso sikeréhsége, és győzni akarása tette nehézzé a közös munkát – emiatt pedig valószínűleg rengeteg győzelmi lehetőséget szalasztott el, mivel nem tudta megvetni a lábát az élcsapatoknál.
Alonso három alkalommal is csak néhány ponttal maradt le a világbajnoki címről. Ha a dolgok egy kicsit szerencsésebben alakulnak számára, ma ötszörös világbajnok is lehetne. Ha jobb döntéseket hozott volna, talán még ennél is sikeresebb lehetett volna.
Ironikus fordulat a történetben, hogy Alonso 2015 óta tartó küzdelme, és emberfeletti teljesítménye megváltoztatta a spanyol pilóta megítélését a szurkolók körében, sokan az ellentmondásos történetekre emlékeznek.
Alonso az elmúlt években elkezdett kacsintgatni a Forma-1-en kívüli világ felé. 2017-ben kihagyta a Monacói Nagydíjat, hogy az Indy500-on induljon, valamint idén tagja volt a Le Mans-i 24 órás viadalon győztes Toyota csapatnak. Elég valószínű lépésnek látszik, hogy Alonso valamelyik hasonló versenysorozatban folytassa pályafutását.
A Forma 1-ből való távozása (legalábbis mostani távozása, hiszen nem zárta ki a visszatérés lehetőségét) mindenesetre hatalmas veszteség a sportág számára. 17 éven keresztül ő volt az egyik legnépszerűbb és legsikeresebb pilóta. Kijelenthető az is, hogy az ő pályafutásában sokkal több is lehetett volna.
Forrás:
Autocar
