2018. május 16. | 06:19

A sikeres idénykezdetet követően a DTM-legenda, Ellen Lohr személyesen gratulált a fiatal magyar tehetségnek annak ellenére, hogy nem egy csónakban eveznek.

Mint ismert, Keszthelyi Vivien parádésan kezdte az Audi R8 LMS kupasorozatot, és a hockenheimi hétvégén mindkét futamon harmadikként ért célba. Vivien felelevenítette a hétvégén történteket, ahol sokak példaképe, a német túraautó-bajnokság legendás alakja, Ellen Lohr is kifejezte elismerését. A 17 éves versenyző a következőképp tekintett vissza:

"Mindkétszer, miután begurultunk a díjátadóra, odajött hozzám, elismerően beszélt a teljesítményemről, és sok sikert kívánt a jövőre nézve. Ez több szempontból is fantasztikus érzés számomra, hiszen ő egy igazi példakép, ráadásul úgymond az egyik nagy riválishoz, a Mercedes-családhoz tartozik, mégis teljes szívből gratulált nekem."

llen Lohr azzal írta be magát a DTM történelemkönyvének hasábjaira, hogy 1992. május 24-én első női versenyzőként nyert DTM futamot, ráadásul éppen Hockenheimben, ezt a teljesítményt pedig azóta sem sikerült túlszárnyalnia egyetlen hölgynek sem. A német túraautó bajnokágben elért sikerek mellett a Darak ralin is több alkalommal részt vett az immáron 53 éves német pilóta, így minden bizonnyal jól estek tőle a kedves szavak Vivien számára.

Nem csak Ellen Lohr, hanem az Audi is méltatta Keszthelyi Vivien remek szezonkezdetét. Úgy tűnik, a kemény munka valóban meghozta a gyümölcsét, s ki tudja, talán éppen a magyar tehetség - aki mellesleg a világ legifjabb GT versenyzője - lesz az aki átadja a múltnak német kollégája rekordját.

Hamarosan újabb próbatétel vár Vivenre, hiszen az Audi R8 LMS kupasorozat a Lausitzringre látogat. Jelenleg az a Kris Heidorn vezeti a pontvadászatot, aki rutinos rókának számít már hasonló sorozatok tekintetében, vezetett már Porsche világkupák mellett az ADAC GT Mastersen is. A Nagy Futamot is megjárt Keszthelyi Vivien jelenleg az igen előkelő harmadik helyen áll, kétpontos lemaradása van a lengyel Bartosz Paziewski mögött, akivel hatalmasat csatázott legutóbb Hockenheimben.

A sorozat haramdik állomása két hét szünetet követően Magyarország lesz, a Hungaroringen minden bizonnyal rengeteg magyar szurkoló biztatja majd Vivient. Mogyoródon több meglepetéssel is elhalmozza a kilátogató rajongókat a magyar pilóta csapata.

Forrás és fotók: