2022. április 03. | 01:55

Sir John Arthur "Jack" Brabham az ausztrál autóversenyzés egyik legkiemelkedőbb alakja. A háromszoros Forma-1-es világbajnoknak sok kortársához hasonlóan szintén kalandos élete volt.

Fiatalkorában Jack Brabham édesapja mellett tevékenykedett, aki fűszerárusként dolgozott. A kis Jack nagyon érdeklődött a műszaki dolgok iránt, ez abban mutatkozott meg, hogy édesapja autóját már akkor is vezette, mielőtt egyáltalán megszerezhette a jogosítványt. Jack Brabham 15 éves korában úgy döntött, hogy elhagyja az iskolát és szenvedélyével, az autókkal fog foglalkozni. Egy javítóüzemben kezdett dolgozni, utána a királyi légierőnél teljesített katonai szolgálatot.

Forrás: Keystone / Getty Images

1946-ban Brabham nyitott egy kis saját autójavító üzletet, mellette pedig elkezdett versenyezni. Először csak kisebb szériákban próbálkozott, majd célba vette az NSW-bajnokságot, amit rögtön megnyert az első évében.

Kalandjai folytatódtak, szövetséget alapított Ron Tauranackkel és végleg elköteleződött a versenyzés világába. Folyamatosan versenyzett míg 1955-ben eljött számára a mennyország és bekerült a Forma-1-be. A Cooper csapathoz csatlakozott, érdekesség, hogy az volt az első versenyautó, amely farmotoros kialakítású volt.

Az első három évében nem szerzett pontot, igaz, csak egy futamon tudott elindulni az első két évben, ez a brit verseny volt. 1957-ben öt futam jött össze, ’58-ban pedig a teljes szezon is sikerült. Összesen 3 pontot sikerült szereznie, ezzel a 18. helyen végzett az összetettben.

1959-ben pedig nem hagyott kérdőjeleket és megszerezte első F1-es világbajnoki címét. A dolog pedig csak ekkor indult be igazán, 1960-ban már kétszeres világbajnoknak mondhatta magát. A kezdeti nehézségek után Jack Brabham 5 versenyt nyert meg zsinórban, ezzel megalapozva, majd bebiztosítva a végső győzelmet.

1961-ben megnyerte a híres 500 mérföldes versenyt, s a siker után a szakma úgy látta, hogy az elsőmotoros autók napjai meg vannak számlálva. 1961-ben végül úgy döntött, hogy otthagyja a Cooper csapatot, hogy társával, Ron Tauranackkel saját csapatot alapítson Brabham néven. 1962-ben el is kezdték a versenyzést, de igazán jó eredményeket nem tudtak elérni.

Egészen 1964-ig, amikor is Jack Brabham csapattársa, Dan Gurney megnyerte a Francia Nagydíjat. A csapat keményen dolgozott, és ennek eredményeként 1966-ban kifejlesztettek egy 3000 köbcentis motort, ami bombasikernek bizonyult! Abban az évben pedig jött a harmadik világbajnoki cím, ezzel ő lett az első pilóta a sportág történetében, aki a saját nevével jelzett csapattal bajnoki címet nyert.

Forrás: Central Press / Stringer / Getty Images

1967-ben is folytatta a versenyzést és épphogy lecsúszott a negyedik címről. Összetettben második lett, pedig kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott. Utána elkezdett gondolkodni a visszavonuláson, ugyanis megterhelő volt számára a versenyzés és már nem érezte ideálisnak az F1 tempóját saját maga számára, de mivel nem talált megfelelő pilótát maga helyett, ezért folytatta a versenyzést. Végül 1970-ben szerepelt utoljára a sorozatban, ahol nagyon jól teljesített és az ötödik helyen fejezte be a szezont.

Jack Brabham 44 éves volt, mikor szögre akasztotta sisakját. Saját csapatának tulajdonrészét eladta és hazatért szülőföldjére. 1976-ban Stirling Mossal részt vett egy versenyen, ahol hatalmas balesetet szenvedett, de szerencsére életben maradt. Három évvel később, 1979-ben óriási megtiszteltetés érte, a királynő lovaggá ütötte.

Három fia Geoff, Gary és David apjuk nyomdokaiba lépett és elkezdték az autóversenyzést, de azt a szintet nem tudták megközelíteni. 1990-ben Jack Brabham bekerült a Nemzetközi Motorsport Szövetség halhatatlanjainak listájára. Földi pályafutását 88 évesen fejezte be, otthonában hunyt el.