2018. június 26. | 13:51

A Német Túraautó Bajnokság Norisring-i hétvégéjén Edoardo Mortara és Marco Wittmann bizonyult a leggyorsabbnak.

A szombati időmérőt megnyerő Edoardo Mortara, győzelemre váltotta a pole-t Norisringen. Pályafutása során másodszor tudott nyerni a versenynaptár egyetlen utcai pályáján. 2016 után ismét felért a dobogó tetejére a Mercedes-AMG C 63 DTM-mel versenyző pilóta. A 68 körös versenyt 0,681 másodperccel teljesítette előbb csapattársánál Gary Paffett-nél. A verseny elején problémái voltak a gumiabroncsokkal, de szerencsére nem volt komolyabb baj. A harmadik helyen Marco Wittmann ért célba a BMW M4 DTM-mel. Mortarának Masaaki Bandoh, a SUPER GT elnöke adta át a trófeát. A szombat reggel tartott sajtótájékoztatón a japánok Gerhard Bergerrel közösen bemutatták a DTM és a SUPER GT új "CLASS 1" szabályait. Paffett az ötszörös világbajnoktól, Sébastien Ogiertől vehette át a második helyért járó trófeát. Dr. Ulrich Maly, Nürnberg város polgármestere gratulált Wittmann-nak, és átadta a harmadik helyért járó trófeát.
„Ez egy különleges pillanat volt, bár csak a pódium legalsó fokán élhettem meg. Rengeteg időbe telt, hogy végül a Norisringen is dobogóra álljak. Sikeres vagyok szinte minden pályán, csak az itthoni versenyen nem.”- mondta Wittmann. „Igazság szerint kicsit gyorsabb voltam, mint Edo, de jól védekezett”-nyilatkozott Gary Paffett. Jamie Green volt a leggyorsabb Audi pilóta, aki a 11. helyen ért célba.
Marco Wittmann-nak kilenc versenyt kellett várnia erre a pillanatra, hogy Norisringen, hazai versenyén Nürnberg utcáin nyerni tudjon. Karrierje során a tizenegyedik, ebben a szezonban a második pályán tudott diadalmaskodni. A verseny győztese autójában üvöltve fejezte ki érzelmeit, úgy fogalmazott, hogy ez volt élete versenye. A szezon nyolcadik futamának második helyezettje Edoardo Mortara lett. A pole-ból induló Daniel Juncadella állhatott fel a dobogó legalsó fokára. Marco Wittmann Dr. Markus Södertől, Bajorország miniszterelnökétől vehette át az elsőségért járó trófeát. A hetedik helyről indulva Wittmann hatalmas tempót diktált. A verseny 24. Körében megelőzte Mortarát, aki a verseny vége felé megtámadta Wittmannt, de nem volt elég gyors. Mortara a 2016-os Formula 1-es világbajnoktól, Nico Rosbergtől vehette át a neki járó trófeát, aki az Audi Sport Team Rosberg  boxából figyelte a hétvége eseményeit. Juncadella szintén boldog volt, hiszen a 65. DTM versenyén a pódiumon állhatott. Nico Müller a hetedik helyen ért célba, ezzel ő lett a legjobb Audi RS5 DTM pilóta. Robin Frijns is hatalmasat ment, a 16. helyről indulva a nyolcadikon ért célba.

A bajnokság állása a következő képpen áll:

1.Gary Paffett 99 pont 2.Edoardo Mortara 93 pont 3.Marco Wittmann 92 pont 4.Timo Glock 92 pont 5.Paul Di Resta 87 pont

A gyártók versenyében a Mercedes vezet a BMW előtt 108 ponttal, az Audi 191 pont lemaradással a harmadik.

  • Címkék:
  • DTM