2018. július 07. | 16:03

Nemrég jelent meg az Amazonon a Williams, McLaren és a Red Bull korábbi Forma-1-es pilótájának könyve.

Társszerző: Hajdu Balázs

David Coulthard „A nyerő formula: vezetés, stratégia és motiváció F1-es módra“ című könyve kapcsán a következő felvezető jelent meg, a skót pilóta az alábbiakat fogalmazta meg. „A családomnak van egy szállítmányozási cége, így hát kamionok és teherautók között nőttem fel. Nagyon fiatalon kezdtem motorozni, majd 11 éves koromban kezdtem gokartozni. Még ezt megelőzően apámmal együtt is versenyeztem – ültem az ölében, ő nyomta a pedált, én pedig forgattam a kormányt. Amint betöltöttem a tizenhetet rögtön mentem is a forgalmi vizsgámra, amit sikeresen teljesítettem. 18 éves koromig azonban nem volt saját autóm. Volt egy Mercedes 508D típusú kisteherautónk, amiben az emeletes ágyak mögött voltak a gokartok. Az első autóm végül egy Renault 5 Turbo lett – megérdemeltem, hogy szintet lépjek a kisteherautó után. Akkoriban a Formula Ford versenysorozatban indultam, ahol bajnok is lettem, így ez az autó tulajdonképpen jutalom volt számomra. Imádtam a járgányt, az üléseket teljesen hátra lehetett tolni, ami tinédzser koromban nagyon fontos szempont volt, ha értitek, miről beszélek. Ezt követően Angliába költöztem, hogy Paul Stewart (Jackie Stewart fia) csapatában versenyezzek. Ekkor kölcsönkértem anyám BMW 318i típusú autóját. Eredetileg csak egy hétre kértem el, amiből végül három vagy négy hónap lett. Egy darabig nem vettem autót, hiszen szerződésem volt a Forddal, és használhattam egy RS2000-et, majd egy csodálatos Scorpiot, kicsivel később pedig egy Escort Coswortht vezethettem. Ez utóbbi autót Milton Keynesben ellopták, amíg én a moziban ültem. Amikor a Williams csapat tesztpilótája lettem, egy Renault Laguna automata modellt kaptam, hogy a versenyközpont környékén furikázzak vele. Ekkor vettem meg az első olyan autót, amit magam fizettem ki. 23 éves voltam és vettem egy 1971-es Mercedes 280 SL-t, ami akkor éppen velem egyidős volt. Az autó a mai napig a tulajdonomat képezi, a fiam örökli majd, ha elég idős lesz. Egy feltétellel: soha, semmilyen körülmények között nem adhatja el. Egy darabig nem vettem autót. A McLaren csapatnál voltam, egy csomó Mercedest vezethettem, beleértve a C63 AMG wagont. A feleségem hatalmas Aston Martin rajongó, így hát vettem neki egy DB 9 kabriót, ez még mindig meg van neki. A családban van még egy 1984-es G-Class 280, annak sincs teteje. Fehér volt, amikor megvettem, majd később ezüst színűre festették. Monacóban tartom, ahol még van egy pár autónk, ám ez néz ki közülük a legjobban. Nem vagyok olyan, mint Jenson Button, aki imád autókat venni és eladni, ám azért én is rendeltem egy Aston Martin Valkyriet és egy Mercedes Project One-t, mindkettő 2019-ben, vagy 2020-ban érkezhet meg. Volt szerencsém egy Adrian Newey által tervezett autóval versenyezni, így megengedhetem magamnak, hogy a Valkyrie megvásárlásával tisztelegjek munkássága előtt. Ami a Project Onet illeti, a szívem még mindig a Mercedesé. Az autó, amivel a legtöbbet járok egy lenyitható tetős Smart – ezt minden versenyzői lelkülettel rendelkező egykori F1-es pilótának tudom ajánlani.“ David Coulthard új könyve „A nyerő formula: vezetés, stratégia és motiváció F1-es módra” 4600 forinttól rendelhető az Amazonon!