2022. május 30. | 20:12

Európa első airride rendszerrel szerelt Corollájába botlottam a 2022-es AMTS-en.

Az idei AMTS utolsó napján hirdették ki a nyereményautót, a szépségversenyek nyerteseit és a különdíjazottakat is, tehát egy elég mozgalmas fináléra számoltunk. Érkezésünkkor javában zajlott a dirftbemutató, majd a taxiztatás. A nem túl nagy placcon a kirakott gymkhana ügyességi pálya mellé épített tribün is hamar megtelt, ahonnan sorra választották ki azokat a szerencséseket, akik beülhettek egy-egy pilóta mellé.

A házi driftversenyt végül Magyar Tomi nyerte az egekbe húzott OM606-tal szerelt dízel Mercivel, ami 500 lóerő feletti teljesítményt tudott. Sok más autó mellett Ámon Olivér W140-es S600-as Mercije is közönségkedvencnek számított, már csak azért is, mert apróbb átalakítások után kapott 4 kagylóülést, így az elnöki hátsó sorban is utazhattak drift közben.

Körbesétáltuk az E pavilont, ahol a hivatalos márkaképviseletek, SUV-k és a magyarok a világ járműgyártásában témakörre fűzték fel a kiállítókat. Sok hasznos információ mellett olyan különlegességeket is lehetett látni, mint a Tagai Racing Team által kiállított ralis Peugeot, amiből egy késznek tűnő versenyautó és egy becsövezett bódé volt látható. A bukókerettel ellátott csupasz test igazán különleges látvány, érdekesség, hogy Európában két helyen, Portugáliában és itthon, a TRT műhelyben épülnek az R4-es Peugeot-k.

A leginkább családbarát programok is az E pavilonban kaptak helyet, ahol az RC autózás több szakágáról is lehetett tájékozódni, igazi apa-fia programok rajzolódtak ki a LEGO járműépítés terén, de a legkisebbek közlekedési oktatása sem maradhatott el a lábbal hajtós járművekre tervezett KRESZ pályán, ahol abszolút a kishölgyek uralták a terepet, amikor arra jártunk. Közvetlen mellette a B pavilon adott helyet tuningos klubok autóinak.

Az igazi show idén is az A pavilonban várt, ahol a nagyszínpadon folyamatosan programokkal borzolták az arra járó nézőket. Megválasztották az AMTS szépét és ismét láthattunk egy elmaradhatatlan tűzes táncot a Carstyling Dolls Show keretében. Délután négykor jött a Mazda MX-5 nyereményautó kisorsolása, bár a nyertes csak telefonon tudott jelen lenni, amit bánhatott, hiszen az AMTS szépe adta át a díjat.

Az autótuning sokféle lehet és őszintén szólva a showcar vonal abszolút nem az én műfajom, ugyanakkor a miértjét abszolút megértem. Egy autó alapvető formatervét lassan csiszolja a gyártó és rengeteg kompromisszumot hord magával a végeredmény. Akik az autó dizájnját kezdik személyre szabni (legyen ez külső vagy belső, gyakran még a motortér részleteit is érinti), azok tulajdonképpen azt a szubjektív önkifejezést jelenítik meg, ami adott esetben a formatervező számára örökre a vázlatokban maradt, hiszen a tömeggyártás nem engedi meg a szélsőségeket. Persze vannak olyan esetek, amikor az alapmodell bugyuta megjelenése már egy jól felszerelt változat esetén is elég izgalmas a többségnek, az átlagnál kicsit érdekesebb dolgokra éhezők számára az egyedi átalakítás a megoldás. 

Jó példa erre az, amikor valaki egy új autót szab személyre, ahogy tette ezt a Backyard garázs standján kiállított Toyota Corolla gazdája is. Az átlagnak talán csak egy ültetett Corolla más felnin, de az összkép a részletekben rejlik. Az ültetés mellé nem csak új felniket kapott, hanem tekintélyes karosszériaszélesítést is, amit annyira precízen végeztek el, hogy az ívek anyagának nyújtása közben a gyári fényezés sem sérült.

A küszöb és lökhárító toldatainak lakkfekete fényezése pokolian jól mutat a fekete tetővel, de ami a leginkább említésre méltó, hogy az egész módosítás le van papírozva. Nem volt olcsó, az építés legalizálása 2500 eurójába fájt a tulajnak, aki elmondhatja, hogy övé az első levegős futóművel ellátott E210-es Corolla Európában. Az airride rendszer vezérlése a csomagtartóba került.

Nyitókép: Kozma Ádám / Alapjárat.hu