2018. március 26. | 15:50

Következzen nyolc olyan autó, amit jól ismer a szakmai közönség, de egy laikus számára nyújthatnak némi meglepetést teljesítményükből és „szolid” megjelenésükből adódóan.

Társszerző: Bolgár Krisztián

A sleeper-műfaj bemutatásával még mindig lógok neked, de ami késik, nem múlik. Azonban azt tudni kell, hogy egy sleeper autó nem csak egyedileg készülhet. Az autógyártók is erőszeretettel alkalmaznak olyan kasznikat, amik közel sem írják le az autó valódi teljesítményét. Nem a legjellemzőbb műfaj, hiszen a legtöbb márka igyekszik kihangsúlyozni az adott típusba fordított teljesítményt, amit mindenképpen egy meggyőző, agresszív formával tudnák átadni az utca emberének. Ettől függetlenül összegyűjtöttem neked nyolc autót, ami teljesítményéhez igazítva sokkal vadabb karosszériát kellett volna, hogy kapjon.

1. Chevrolet SS

Ez a típus nem annyira bevett Európában, mondhatni egyáltalán nincsen belőle. Attól még azért tartottam fontosnak, hogy a listán szerepeljen, mert nem csak, hogy az európai, de még az amerikai emberek többsége sem sejti, hogy mi is az autó valódi tudása. Ennek oka, hogy nem készült belőle túl sok, sőt. Az SS a G8-as Pontiac licenszére épült Chevrolet izomautó, ami a G8-hoz hasonlóan leginkább az ausztrál piacra készült (Holden Commodore). A 2013 óta elérhető típus a GM Corvette-blokkját, az LS3-as V8-ast kapta, amely a maga 6200 köbcentis hengerűrtartalmával és kompresszorával együtt 415 keréken mért lóerőt képes leadni, a veszedelmes 563 Nm forgatónyomatékkal. A G8-tól ugyan csak a méreteit és a főbb alkatrészelemeit örökölte meg az SS, a külső egy sokkal szolidabb, arányosabb és erősebb acélból készült forma lett, amiről minden állítható, csak az nem, hogy egy Corvette-blokk dolgozik benne. Az SS egyébként a Chevrolet sportrészlege, a rövidítés pedig a Super Sportot (ismerős lehet a Camaro SS-ből) jelöli.

2. Rolls-Royce Phantom VII

Igen, tudom. Egy Rolls a listán? Hiszen arról mindenki tudja, hogy a V12-es feltöltős blokkja elég hamar 100-ra repíti a többtonnás luxusjachtokat. Az érem másik oldala viszont, hogy a tömény pompa illetve elegancia megtestesítője inkább hasonlít a Buckingham-palotára, mintsem egy tesztoszteronnal dúsított szörnyetegre. De a Rollsnak pontosan ez az egyik főbb célja. Sosem a teljesítményre fektetik a hangsúlyt, ha a formatervről van szó és éppen ez teszi a márkát azzá, ami. A Rolls hivatalos álláspontja a teljesítményről, hogy „először elérni az elégséges mennyiséget a tömeghez mérten, majd 50%-kal növelni azt”. A 2017 júniusában bemutatott legújabb Phantom (hetedik generáció) is erről az elvről tanúskodik. A négyajtós szedán 2,6 tonnás önsúllyal rendelkezik, amit könnyedén felgyorsít a 6,75 literes V12-es erőmű, ikerturbós motor. Az eredmény 563 lóerő, amit a nyolcsebességes automata váltó kiválóan tud kezelni és a RR-tulajok sokat áhított „hajós siklását” teszi lehetővé.

3. Kia K900

A Dél-koreai márka, amely nem kap akkora figyelmet, mint amekkorát megérdemelne! Ez pedig nem más, mint a Kia. A főként kompaktokat, kisautókat gyártó Kia Motors az elmúlt években igencsak belehúzott illetve kiszélesítette palettáját több modellel is. Itt van például a K9-es Kia (Európában K900), amely a Kia legújabb zászlóshajója már 2012 óta. A K900-as a nem túl sikeres Opirus modellt váltotta, de jócskán megváltozott profillal. A vonzó külső mellé négyféle motort lehet választani, pontosabban már csak hármat, hiszen a kezdeti V8-as már sajnos nem elérhető. Pedig az ötliteres V8-as 420 lóerőt termelt, amely 5,5 másodperc alatt gyorsította fel 100-as tempóra a szedánt. Azért a 3,8 literes V6-ok is vigasztalhatnak, hiszen 290 és 310-es pónimennyiség is képes mosolyt csalni a büszke Kia tulajok arcára.

4. Mercedes-Benz GL63 AMG

Ugyan egy AMG-ről senki sem feltételezheti azt, hogy egy lomha szerkezettel van dolga, az egyik legnagyobb Mercedes terepjáróról kevesen hinnék el, hogy milyen fürgén képes szedni a 21”-os pacskerjait. A második generációs GL-széria (2013-tól) kapta meg a legendás 63 AMG jelzőt, ami az 5,5 literes V8-as biturbós erőforrásra utal, amely elképesztő 585 lóerőt termel ki magából. A Cadillac Escalade méretű luxus SUV 4,6 másodperc alatt érheti el a 100 km/h-s tempót, elég csak egy kicsivel erősebben megnyomnod a gázpedált!

5. Ford Fusion Sport

Ismét egy amerikai piacos autóról van szó, de nyilván ismerős lehet a forma a negyedik generációs Mondeo modellektől. Az USA-piacra szánt Fusion lényegében az európai Mondeo típusok ráncfelvarrt testvérei, amelyből viszont készült egy csúcsverzió is. A Mondeo kasznis Fusion Sport a sztenderd erőforrásokon kívül egy 2,7 literes Ecoboost V6-tal is rendelhető, amely 325 lóerőt és 380 Nm forgatónyomatékot termel meg a családi négyajtós számára. Ezzel az erővel már 5,3 másodperc alatt is elérheti a sofőr a 100 km/h-t, amely megegyezik az EcoBoost Mustang gyorsulásával is. Az számomra rejtély, hogy az európai piacra miért nem hoztak ki Mondeo Sport generációt, hiszen itt is lenne rá kereslet!

6. BMW X6M

A helyzet ugyanaz, mint a GL63-nál. Egy X6-os ami nem gyors? Nos, ezt senki nem állítja, azt viszont igen, hogy méreteihez mérten sokkal gyorsabb, mint azt a legtöbben gondolnák. A BMW egyik legmegosztóbb generációja, az X6-os, amely rengeteg BMW fanatikust húzott el a márkától, 2015 óta viszont elérhető M-es logóval a hátulján, ami talán némi vigasz lehet mindenki számára. Pontosítva a második, F16-os szériából, hiszen elődjéből is volt M-es kivitel, ugyan szerényebb teljesítménnyel. A megosztó SUV csúcsverziója 4,4 literes V8-as turbóbenzin erőforrással érhető el, ami 4,2 másodperc alatt viszi fel a 2,1 tonnás kasznit 100-as tempóra. Ez az érték lehet, hogy egy sportkupénál még legyinthető számadat, de egy ekkora SUV-nál már közel sem az.

7. Acura RLX SH

A leggyorsabb Acura, az új NSX-et leszámítva. Sajnálatos módon a Honda Legend utódjából, az Acura RLX-ből Európa ismét kimaradt, de ettől még egy lenyűgöző sportszedánt prezentál a Honda leányvállalata. Az RLX-széria az utolsó Legend után került gyártósorra, még 2013-ban. Az elsőkerék-hajtással, valamint az Acura P-AWS összkerék-meghajtású rendszerével rendelhető modell mindegyike a 3,5 literes V6-os motorcsaláddal van szerelve. A VTEC erőforrás 310 lóerőt képes megtermelni, de ehhez még hozzájárul a hibrid hajtás is. A 72 cellás 1,3 kWh akkumulátor látja el árammal az elektromos motorokat, amik plusz 67 lóerőt szolgáltatnak az Acura egyik legnagyobb modellje számára, amely a 377 lóerejével egy potenciális sleeper gépezetté alakult.

8. Tesla Model X P100D

A Tesla még 2012-ben debütálta az első crossover modelljét, a Model X-et. A különleges SUV a Model S-ből lett kifejlesztve, egyik legegyedibb részlete pedig a sirályszárny stílusú hátsó ajtószerkezet. A Tesla három kivitelben hozta ki az X-et, a 90 kWh-s 90D, a csökkentett fogyasztásigényű P90D és a csúcsverzió 100 kWh-s P100D. A dupla elektromotoros megoldással lehetővé tette a Tesla, hogy 726 lóerőnek megfelelő teljesítményt legyen képes leadni a P100D (persze alig fél percig), ami 2,9 másodperc alatt gyorsítja fel a középméretű SUV-ot a már sokat emlegetett 100-as tempóra. Itt ismét kihangsúlyoznám, hogy nem az számít, hogy elektromos, vagy benzines, hanem az, hogy ebből a gépkocsiból se nézné ki az átlag járókelő, hogy ilyen irdatlan gyorsulásra lenne képes. Egyre közelebb kerülsz a sleeper fogalom megértéséhez, remélem, már te is várod a teljes beszámolómat a témáról!