2018. április 12. | 16:16

Ha felmerül a léghűtéses motor kifejezés, gondolj egyből a Porschéra!

Társszerző: Hajas Imelda

A Porsche-kódok, vagyis a járművek elnevezései sosem voltak a legegyszerűbbek és legérthetőbbek, sokszor még a legnagyobb autószakértők is elbakiznak egyes típusokat, de ami jelen esetben fontos, az ez: a 911-es Porsche történelmében egy jelentős áttörés következett be 1988-ban, amint bevezették a maximálisan újratervezett 964-es modellt. Ezt követte a 993-as kódjelzésű Porsche ’93-ban.
Az erdő zöld fényezés jól passzol a bronz felnikhez

Basem Wasef, egy szabadúszó autóipari és motorkerékpáros újságíró olyan autót szeretett volna vásárolni magának, mely egyaránt kapcsolatba hozza őt a teljesítmény és a lélek alapjaival – két olyan erővel, melyek a legtöbb jármű esetében sajnos nem egyszerre vannak (vagy éppen egyik a másik hiányában van) jelen. Mindig is érdekelték a léghűtéses motorok rejtelmei, a Porsche 993 előtt volt is neki egy 1983-as 911 SC-je (Super Carrera), mely egy csodálatosan felépített jármű volt, a hathengeres boxermotorról nem is beszélve! A 911 SC-t 1977-ben vezették be és úgy volt, hogy ez lesz az utolsó 911-es modell. Ám végül mégis folytatódott a széria a 3.2-es Carrerával.
Borla Performance Industries kipufogók

Az első 993-as tesztvezetése közben megindult egy-két érzelem Basemben, amikre nem számított egy léghűtéses motor esetében, ilyen például a kifinomultság-érzet. A motor viszonylag csendes volt, a felfüggesztést pedig érzékenynek, mégis kecsesnek jellemezte. Megfelelőnek tartotta az autót akár hosszabb utak megtételéhez is, de közben azt sem szabad elfelejteni, hogy még mindig a 993-as Porschéról van szó!

A 993-as műtétje

Megszületett a végleges döntés Basem fejében: átalakítja a 993-ast, de csak apró módosítások keretein belül, a cél az, hogy javítson a Porsche vezetési élményén.
A 993-as old school beltere

Az átalakítást nem a hagyományos sorrendben végezte, ugyanis a kerekek voltak az első lecserélt alkatrészek. Eredetileg Porsche Turbo Twist karikák voltak az autón, csak épp nem voltak elég könnyűek és a küllők sem voltak kellően üregesek. Elkezdett utángyártott megoldások után nézelődni, majd rátalált a HRE-re, mely vállalat már több, mint 4 évtizede gyárt kerekeket és pontosan ezt a minőségű szakértelmet vitték az autóhoz. Az egész folyamat egy otthoni látogatással kezdődött, levették a Turbo Twisteket, hogy lehetővé tegyék az összes kerék lézeres beolvasását.
Eloxált bronz felnik Piorelli P-Zero abroncsokba csomagolva

A felfüggesztés az autó testének méreteihez alkalmazkodva optimálisan széles és eltolt kerekeket használtak, majd fel is pattintották őket. A HRE R101-es kovácsolt alumínium alapanyagból készült kerekeket CNC-technológiával munkálták meg. A bronz eloxált felnik nagyban passzoltak a Porsche erdő zöld színű fényezéséhez. Az autó még állóhelyzetben is olyan volt, mintha diadalmasan gurulna. A HRE kerekek a legfrissebb, Forma 1-es tulajdonságokkal rendelkező Pirelli P-Zero abroncsokba lettek csomagolva, melyek jól viselkednek az éles kormányreakciók esetében, a Pirelli Porsche-specifikus abroncsai akkoriban nem voltak elérhetők. A napirenden a következő teendő a Bilstein B12-es Pro Lines nevű Eibach rugós felfüggesztés szett beszerelése volt, bár ez a fajta nem teljesen állítható, mint a népszerű PSS10 felfüggesztés-modelleké, a B12-esek összesen 40 mm-es menetmagasság-állíthatóságot kínálnak. A régi vezérlőkarok és a kopott hüvelyek OEM Porsche egységekkel lettek helyettesítve. A végső mechanikus cél az volt, hogy még karakteresebb kipufogókat kapjon a Porsche, amit a Borla Performance Industries szolgáltatott.
A gyári Porsche Turbo Twist kerekek

Az autó elavult sztereóját is ideje volt frissíteni, így került bele a Porsche Navigation System egysége, melyet kifejezetten ilyen típusú old school autókhoz gyártottak. Az egység 3.5 hüvelykes érintőképernyővel rendelkezik és a rendszer lehetővé teszi a Bluetooth-csatlakozást és a zenehallgatást is. Bár nem a legméretesebb dologról van szó, mégis tökéletesen illeszkedik a műszerfal környezetébe.
A 993-as 3.5 hüvelykes, érintőképernyős belső fejegysége

Összességében ezek a látszólag apró, finom változtatások annál nagyobb átalakító hatást mértek a 911-es személyiségére. Forrás: