2023. augusztus 07. | 17:17

Súlyos dózisként ért a Lexus bemutatója, ahol nem csak az új belépőmodelljüket leplezték le élőben, de legújabb elektromos autójukat is, amelyet kipróbálhattunk élesben.

Sokan azt gondolják, hogy prémiummá válni, vagy a semmiből előrántani egy prémium márkát az olyan egyszerű. Pedig marhára nem, hiszen az évek során annyi gyártót láttunk már belebukni a projektbe. Hiszen a prémiumérzethez az is hozzátartozik, hogy valami nagy nevet tol maga előtt az autó, valami olyat, amit ismernek mások is.

A Lexus viszont megugrotta a dolgot és sok év kitartó munkájába került, hogy napjainkra már elég széles palettával legyenek jelen mindenhol. Még a csökkenő magyar újautó-piacon és növekedést tudtak mutatni, bár az is igaz, hogy a prémium szegmensben azért tisztességeset nőttek itthon az eladások.

Ennek megfelelően a Lexus is jól teljesített, és a 2023-as tervek szerint idén nagyjából 1300 autó eladása került kilátásba. Már csak azt a próbát kell kiállniuk, amit az EU tolt eléjük a 2035-ös elektrifikációs rendelettel. Bár a Lexus emiatt nem aggódik, hiszen 2030-tól már csak elektromos autókkal tarolnák le a piacot, ennek pedig egy jó képviselője lehet a most kipróbált RZ 450e is.

A kép nem adja vissza így szemből, de az LBX egy jóval kisebb autó az RZ-nél

Ezzel szemben viszont színre lépett a gyártó új belépő szintű modellje is, amely egy fiatalos, izgalmas ám a prémium értékeket nem mellőző modell lesz a kínálatban. Persze a modern időkhöz hűen már ez is hibrid hajtáslánccal kerül gyártásba, várhatóan novemberben.

Három hengerrel a prémium ligában

Furán hangzik ma még, ha egy kisautóban nem négy henger van? És egy prémium autóban? Különös kérdés ez, hisz elég visszagondolni a BMW i8-ra, ami szintén nem ment 3 henger fölé, és mégis izgalmsa volt. Ez ráadásul egy városi crossover, ha úgy tetszik, akkor egy prémium Vitara.

Persze annál azért feljebb pozícionálják, ahogy azt az ára is mutatja, hiszen az LBX szűk 12 millió forintról indul alapfelszereltségben, míg a csúcs 14,7 millióig megy és akkor onnan még azért lehet kicsit extrázni. Ebben a műfajban az egy drága autó, nade ott a nehezen felépített Lexus logó, és ez nem csak üres ígéret.

A beltérben a legtöbb helyen finom anyagokkal találkozik az ember. Minden vonal olyan harmonikusan húzódik és szép ívet kapott, beleillik az összképbe. Középen kapunk egy tisztes méretű táblát, alatta viszont még maradt némi fizikai szabályzó a klímának, ami szerintem dícséretes döntés.

Bár nem sok, de egyelőre maradt némi fizikai szabályzó a középkonzolon

Kívül az LBX a Lexus új Next Chapter fantázianevű dizájnvonalat követi, elméletileg az egész márka ebbe az irányba indul majd el. A gigantikus hűtőmaszk kicsit barátságosabb lett, bár az autó arányait nézve kicsinek egyáltalán nem nevezhető.

Ahogy igazából az autó sem kicsi, közel 4,2 méteres hosszával és bő 1,8 méteres szélességével, csak ez eddigi kínálathoz képest ment össze. Alapjaiban valamelyest osztozik a Yaris Cross modellel, ám tengelytávban és teljes hosszban is lekörözi azt. Ez valahol jogos, hiszen mint tudjuk, a térkínálat is lehet prémium extra.

A modellel kapcsolatban egyébként még érdekes, hogy főleg a fiatalokat célozzák vele. Ennek megfelelően pedig a felszereltségek és a színek is ehhez alkalmazkodnak, így az LBX-ből egészen vidám kis prémium cirkáló lehet a városi utcaképen.

A hajtáslánc az anyavállalat szemléletével egyezően hibrid. Egyik oldalról egy 1,5 literes, háromhengeres motor dolgozik az új, 5. generációs rendszerben, míg a másik oldalról két villanymotor-generátor. A rendszer összteljesítménye 136 lóerő és 185 Nm nyomaték, ami egy elektronikusan vezérelt CVT váltó felé megy tovább.

A Lexus következő generációs formanyelvét kapta a belépő szintű modellje

Maga a kocsi nem versenyautó, hanem egy városi crossover, oda pedig ez a teljesítmény bőven elég. Főleg annak fényében, hogy az LBX csupán 1280 kiló, tehát mai szemmel nézve nem nehéz. Így egy 9,2-es 0-100 sprint fér bele, viszont ennél fontosabb, hogy a fogyasztása olyan 5 liter körül alakul.

Ezt majd persze a való élet eldönti, várhatóan 2024 első felétől, hiszen akkor kezdődik meg az értékesítés. A gyártás viszont már idén novemberben elindul, és lehet előrendelni az LBX-et.

Belül érted meg, hogy miért prémium a prémium

Kicsit éles váltás volt az LBX-ről átfókuszálni az RZ-re, amely a Lexus legújabb, tisztán elektromos autója. Fontos, hogy nem az első, hiszen korábban ott volt az UX 300e, amely azóta már második generációját éli alacsonyabb fogyasztással és ennek köszönhetően több megtehető kilométerrel.

Nade az RZ 450e megint egy másik tészta. Aki ismeri a Toyota és a Lexus világát, az joggal gondolhatná, hogy ez egy prémium bZ4X és vannak területek, amikben nem téved. Sok dologban megegyezik a két autó, de a Lexus komoly munkát fektetett az RZ-be, és ezt érezni.

Nagyon különös, hogy ezen a hatalmas orr-részen szinte alig van szellőző 

Az új modellt az RX alá és az NX fölé pozícionálják, és valami hasonlóról árulkodnak a méretek is, bár ez egy különös kérdés. Hiszen tengelytávban az RX-et, tehát a nagy modellt is veri, de hát így fér el a hasában az a 71,4 kWh-nyi akkumulátor egészségesen. Az NX-nél pedig nyers adatait nézve is nagyobb, például hosszban 15 centit ráver.

Ahogy az ember közeledik az RZ felé, egyértelműen rávágja, hogy Lexus, de hogy ekkora felületen simára vakolták a hűtőrácsokat, azért az elég különös. Persze az elektromos autóknál ez divat, pont úgy, ahogy az idétlen kilincsek világa, ami itt sikerült is meg nem is.

Nem csak az RZ, de az LBX is elektromos zárat kapott az ajtajaiba. A kilincset nem elég megfogni és meghúzni a nyitáshoz, hanem a belső felében van egy gomb, amit meg kell nyomni és kipattan az ajtó. Belül ugyanez a dili van, csak egy testes billenőkarral az ajtóba süllyesztve. Nem mondom, hogy nem jópofa részlet, de egyelőre nem fejtettem meg, hogy ez miért is jobb, mint egy hagyományos kilincs.

Belül az RZ még az LBX-nél is kifinomultabb, ami ugye nem meglepő, hiszen néhány polccal magasabban kapott helyet. Minden olyan finomra hangolt, nincsenek nagy élek vagy durva dizájnváltások, csak hanyag eleganciával meghúzott skiccek, nekem ez kifejezetten bejön.

A dizájnnal együtt az anyagok is finom és kellemes hatást nyújtanak, jól érzi magát az ember az RZ környezetbarát belterében. Hiszen itt már nincsenek állati eredetű anyagok, itt már vegán bőrrel és újrahasznosított műanyagokból életre hívott felületekkel találkozunk. Ha ilyenek lesznek a jövő prémium anyagai, akkor egy szavam sem lesz, mert minden finom és jó tapintású, nekem simán eladták volna, hogy ez igazi, állati bőr.

Nagyon kellemes hangulatú belteret kapott az RZ

Nyilván technikában sem érezhet senki hiányt, az automata klíma mellé automata ülésfűtés és szellőztetés is jár, viszont érdekesség, hogy a hagyományos helyett a Lexus infrafűtést alkalmaz az RZ-ben. Elmondásuk szerint ez egy takarékosabb megoldás, így a hatótávra jótékony hatással van.

Középen ott az elengedhetetlen érintőkijelző, ami hatalmas (14 col) ebben a beltérben, így minden kényelmesen elfér rajta. A klímaszabályzó alul kapott egy fix sávot, ezt igényeinkhez mérten összecsukhatjuk. Viszont biggyesztettek a kijelző aljára két fizikai tekerőt is a hőmérsékletnek, ez szintén nagy pirospont a részemről.

Nem csak egy finomra hangolt Toyota

Azzal nem lehet vádolni a Lexust, hogy ne dolgoztak volna az RZ-n, ehhez pedig egészen mélyre nyúltak az autóban. A futómű konkrétan fizikailag is más, mint a bZ4X-ben, ez pedig finomabb futást eredményez az autónak.

A villanymotorokat átdolgozták, és más az egész rendszer reakciója. Ugyanúgy lenyomjuk a gázpedált, de más érzés vele elindulni és lámpától-lámpáig szüttyögni a budapesti forgalomban. Húz, mint egy elektromos autó és a kampányvideók alapján az intelligens nyomaték- és fékerőelosztással is jól bánik a Direct4 összkerékhajtással szerelt RZ, de ez annál egy sokkal finomabb autó, hogy ezt feszegessük.

Néhány RZ-t meg is hajthattunk a budapesti forgalomban

Pedig a tengelyenként elhelyezett egy-egy villanymotornak hála azért rendelkezésre áll 313 lóerő és 435 Nm, ami nem is kevés, de egy ekkora autónak nem is sok. Ez pont az az egészséges középút, amellyel bár egy 5,3 másodperces 0-100 belefér, de inkább csak szűkös helyzetekben fogjuk kihasználni.

A dinamikus felhasználáshoz hozzátartozik az is, hogy az RZ képes akár 150 kW-tos töltésre is. A legjobb esetben nulláról 80 százalékra 30 perc alatt feltölthetjük, 11 kW-os töltés esetén azonban jó 6,5 órával érdemes számolni.

Ha szász százalékra feltöltjük, akkor az ígéretek szerint felszereltségtől függően 395 és 440 km között tud egy töltéssel míg a konkurensként felhozott Mercedes EQC 420-460-at, bár ott egy nagyobb akkumulátort is kapunk ehhez. A másik konkurensként a BMW iX3-at hozták fel, ami kicsit gyengébb, mint az RZ, viszont ott már 450 kilométer fölé ígérnek a bajorok hatótávban.

Ha már összehasonlítgatom a két modellel, akkor érdemes azt is megemlíteni, hogy sikerült belőni a kettő közé. Egy Mercedes EQC 400 4MATIC jelenleg szűk 31,3 millió forintról indul a listaár szerint, míg a BMW iX3 24,55 millióról kezd. Ezekhez képest a Lexus RZ induló ára közel 27,6 millió forint.

A Luxury Top kivitel, ami a kínálat csúcsa, az a Lexus esetében 33,5 millió forintot jelent, ami már a technikához, a márkához és a belsőhöz hűen prémium. Ahogy a BMW konfigurátorával játszottam, nem nagyon akart 30 millió fölé menni az ár. A Mercedesnél még azért lehet jóval feljebb menni, eleve az EQC AMG Line kivitele közel 35,8 millió forint.

A márka nagy reményeket fűz mind a két modellhez, de eladások terén most az LBX-re vetült a fény

Mindkét modellel szemben vannak elvárások

A Lexus RZ-nek talán egy kicsit könnyebb dolga lesz a palettán, hiszen egy előfutár. Ez hozza el a márka elektromos korszakát afféle zászlóshajóként, így az elvárás az, hogy Magyarországon nagyjából 50 darabot adnak majd el belőle 2024-ben.

Ezzel szemben az LBX egy húzómodell a márka tervei szerint. Mivel szemmel láthatóan olcsóbb a paletta többi résztvevőjéhez képest, így nagy reményeket fűznek ahhoz, hogy szélesebb rétegeket is elér. Ennek fényében a Lexus részéről az elvárás az, hogy 2024-ben 300 darabot adnak majd el belőle, ezzel megtolva a teljes értékesítési számokat.

Sturcz Bertalan/ Alapjárat