home Tech Genfben debütált az új Peugeot 508-as

Genfben debütált az új Peugeot 508-as

0 people like this.

Az új 508-as ötajtós kialakítással érkezik, mely a tavalyi Genfi Autószalonon bemutatott koncepcióból is merít.

Társszerző: Hajdu Balázs

A Peugeot 508-as korábban egy nagyon komoly négyajtós szedán volt, most sokkal stílusosabb ötajtóssá vált, keret nélküli ajtókkal és éles, finoman megmunkált vonalakkal. Körülbelül 6 centiméterrel alacsonyabb, mint a kategóriában található riválisok, ezen kívül az autó hosszán is 8 centimétert csökkentettek.

Peugeot 508

Az autó hátuljának átszabása a csomagtartó kapacitását 473 literről 485 literre növeli. A hátsó világítás LED megoldásait egyenesen az Instinct koncepció adja, az autó eleje pedig agresszívabb kinézetet kap, mint a kifutó 508-as modellé.

Peugeot 508

A motorkínálat csúcsát egy 222 lóerős Puretech benzinmotoros változat jelenti, ezen kívül hat benzines és dízelmotor is elérhető lesz. A bevezető modell egy 1,5-ös, 128 lóerős BlueHDi egységet kap – ez az egyetlen 508-as manuális sebességváltóval. 2000-es, 158 és 178 lóerős Blue Hdi dízelek is szerepelnek a kínálatban, csak úgy, mint egy 2000-es, 178 lóerős Puretech benzines változat.

Az autó piacra dobása után várható egy hálózatról tölthető hibrid változat megjelenése is, melynek hajtóegysége megegyezik az 5008 hibridével.

Peugeot 508

A technológia újítások tekintetében a vezetői asszisztenciát szolgáló rendszerek egész sora található meg az autóban, beleértve egy egy infravörös kamerát, melyet az autó éjszakai gyalogosérzékelő rendszerébe építettek be. Az 508-as rendelkezik a Peugeot második generációs i-Cockpit rendszerével, mely tartalmaz egy 10 hüvelykes központi érintőképernyőt, egy 12,3-mas TFT kijelzőt, mely a hagyományos műszerfalat helyettesíti.

Peugeot 508

A korábbi 508-as eladási statisztikák szerint főként a dízeleket vitték, a Peugeot arra számít, hogy jobban fogynak majd a benzines modellek is. Számszerűsítve a várható arány 68-32 lehet, de még mindig a dízelek javára.

Az 508-as felújítása egy meglepő húzás a Peugeot részéről. A szedán modellek piaca egy kicsit visszafogottabbá vált, mivel mindenki az SUV szegmensre koncentrál. Az 508 eladási mutatói 2010-ben voltak a legjobbak, azóta folyamatosan esnek. Tavaly például Franciaországban 82 000 autót adtak el.

Peugeot 508

A hírt ugyan nem igazán erősítették meg, de kiszivárgó információk szerint 800 fonttal, azaz mintegy 280 ezer forinttal emelkedhet az 508-as ára, ami még mindig versenyképes a riválisokhoz viszonyítva. A rendelés lehetősége még idén megnyílik, az új modellek először 2019-ben találhatnak gazdára.

Maxim Picat, a Peugeot európai főnöke szerint a szén-dioxid kibocsátás a legnagyobb problémájuk. A kínálat, a költségek és a gyártással kapcsolatos tennivalók a cég elképzelései szerint haladnak, de 2020-ra kitűzött 95g/km elvárás viszont kemény dió, és nem csak a Peugeot számára. Picat szerint a megoldás a kezükben van, készek megtenni a szükséges lépéseket.

Peugeot 508

A dízelautók iránti igény 5 százalékkal csökkent Európában 2016 és 2017 között, és további eséssel lehet kalkulálni. A háromhengeres, 1,2 verzió a PSA legjobb válasza az ínséges időkre, mely 2018 második felében érkezhet és kiválóan működik majd, legalábbis a Peugeot ezt állítja.

Picat szerint a szedán autók iránti igény továbbra is jelen van. Az 508-as modellel kapcsolatos kutatás megmutatta, hogy a vásárlók még mindig szeretik azokat a gyártókat, akik még hisznek a stílusérzékben. Érkezhet ennek megfelelően egy Citroen szedán is, melyről Picat csak annyit tudott mondani, hogy 2020 körül jelenhet meg.

Peugeot 508

Szerinted van jövője még a szedánoknak, vagy a SUV-ok népszerűsége mindent elsöprő?

Forrás:

Ha tetszett az írás, kérlek oszd meg a Facebookon! Köszönöm!
Facebook
Facebook
Instagram
Google+
Google+
Youtube
Youtube
Email
RSS
0 people like this.

Kapcsolódó írások

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Alapjárat