2018. május 03. | 16:57

A Lexus RX 20 évvel ezelőtt mutatkozott be, megteremtve a luxus-crossoverek kategóriáját. Végre eljött az idő, hogy Európában is prezentálja magát a hétüléses változat!

A Lexus RX hibrid változatban csak a második generációtól vált elérhetővé, a tavaly gyártásba került negyedik széria tehát már egy kiforrott technikát alkalmaz, a legnépszerűbb 3,5 literes V6-os benzinmotorral és az elöl-hátul egyaránt felszerelt villanymotorokkal, összkerékhajtással. Mondhatni ez a Lexus dízele, azt ugyanis nem gyártanak. A 450h összteljesítménye 313 lóerő, melyhez 7,7 másodperces 100-as sprint társul, létezik a sportosabb F Sport, Eco, Comfort, Executive, Luxury felszereltségben, de nem is ez a lényeg, hanem hogy Európában is megjelent a hétüléses RX L, mely a fent említett motorral, Executive felszereltséggel most akciósan 19 200 000 Ft-ért megvásárolható. A megnövelt hossz és a könnyű variálhatóság által az RX L praktikusabbá vált, hozza a Lexustól elvárható szintet, mely az omotenashi vendégszeretettel párosul. A két leghátsó ülés gombnyomásra nyílik vagy épp olvad bele a padlóba, és hogy a dolog még könnyebben menjen, ezt a második üléssorban és a csomagtérből is lehet vezérelni. A támlák ledöntésével több, mint 1 méter hosszú sík padlójú rakteret alakíthatsz ki, a csomagtérpadló alatt pedig megvan a kalaptartó helye, ha az esetleg útban lenne. A Lexus könnyű beszállást is ígér, hiszen a második sor ülései szintén gombnyomásra billennek és csúsznak előre. Kiviteltől függően a 12,3 colos multimédia és navigációs képernyő, az RX-hez hangolt Mark Levinson hangrendszer, a motoros csomagtérajtó, a fűthető és szellőztethető, elektromos ülések és a teljes LED világítás is az extralistát tarkítja. Az Euro NCAP töréstesztjein az RX L ötcsillagos értékelést kapott, melyhez hozzájárult többek között az ütközés előtti biztonsági rendszer, a dinamikus radarvezérlésű sebességtartó automatika, a sávtartó asszisztens, a jelzőtábla-felismerés és az automatikus távfény (az Executive kivitelben; a Luxury változatban adaptív távfény rendszer). Forrás: