2018. szeptember 07. | 16:27

A kétüléses, középmotoros rosszaság elektromos hajtásláncra cseréli a V10-es benzinmotort, azonban a quattro-hajtást és a teljesítményt megtartja!

Az elektromos járművek megjelenésükkel igyekeznek átadni egy fontos üzenetet, mégpedig azt, hogy ez bizony a jövő! Lassan, de biztosan a német prémiumtrió is elkötelezi magát a villamosítás folyamata mellett. 2015-ben már megalkottak egy tisztán elektromos e-tron kivitelt, melynek alapjául az Audi R8 Coupé szolgált.

Az autóról képeket ide kattintva találsz.

feltehetőleg így néz majd ki a harmadik generációs Audi R8

Az Audi középmotoros szupermodellje több, mint tíz évvel ezelőtt robbant be a nemzetközi piacokra, és ezzel együtt rögvest beírta magát a köztudatba. A második generáció az értékesítések alapján már nem örvendett hasonló sikereknek. A 2006-ban bemutatott modell éves eladása közel 3000 példányt tett ki 2008-ban, Európában. A jelenlegi, második generációs modellből Európában évente ennek felét, azaz 1500 darabot sikerül értékesíteni. Az amerikai értékesítés hasonló tendenciát mutat.

Jelenleg az R8-as széria már harmadik generációja van kilátásban, illetve készülőben. A vállalat tervei szerint 2022-ben elektromos-meghajtással fog debütálni a sportautó, az pedig már szinte magától értetődő, hogy mindez egyben a V10-es erőforrások végfelhasználását is jelenti. A V10-es egységek az elmúlt pár évtizedben az Audi legizgalmasabb teljesítménymodelljeinek egyik legfontosabb darabjaként szolgáltak.

Két fontos és egyben megállíthatatlan tendenciára mutat a tény, hogy a következő generációs Audi R8 elektromos hajtáslánccal fog érkezni. Az egyik az elektromos energia felemelkedése, mely manapság már nem is lehet kérdés, a másik, hogy bizony a nagy-fordulatszámú, hagyományos szívómotorok elektromos segítség nélkül történő használatának vége hamarosan elérkezik.

Az Audi a downsizing jegyében az RS4 és RS5 modellek biturbós V6-os erőforrását csökkentett lökettérfogatú (downsized) V6-os egységekre cseréli, így a nagyobb, V8-as motorok az A6 és A7 harapósabb kiviteleiben, továbbá az Audi SQ7 szabadidő-autóban dolgoznak majd.

A villamosított meghajtási rendszer iránti elkötelezettség jegyében a tervezők az eredeti R8 Coupéból kifejlesztettek egy limitált kiadású, tisztán elektromos e-tron kivitelt még 2015-ben.

A harmadik generációs R8 a jelenlegi modellnél egy lépéssel továbbhalad azáltal, hogy kizárólag elektromos autóként lesz bemutatva, illetve feltehetőleg értékesítve is. Többen feltételezik, hogy a legújabb R8 inspirációt fog meríteni a nemrégiben, Pebble Beach-en bemutatott Audi PB18 e-tron koncepcióból.

A PB18-ban három elektromotor dolgozik, melyek összteljesítménye 500 kW. Ezekből egy elöl, kettő pedig a hátsó tengelyeken lett elhelyezve, utóbbiak előnyként tudnak szolgálni a vezethetőség, valamint a nyomatékelosztás szempontjából is. Kiemelkedő teljesítményével az autó a nullszáz sprintet alig több, mint 2 másodperc alatt teljesíti.

A vállalat már most az elektromos autók vezérévé nevezi ki magát, ugyanis a terv szerint 800 000 elektromos autót kíván értékesíteni 2025-ig.