2018. április 12. | 17:11

Az SLK Mercedesek nem a legsűrűbb tuningalapok, pedig még AMG-verzió is van belőlük. Az indonéz tunert éppen ez ihlette meg, hogy olyan kevés szaladgál belőlük.

Társszerző: Bolgár Krisztián

Arról már egyszer beszámoltam bővebben egy Honda S2000-est érintve, hogy mégis milyen hozzáállással kezdenek bele egy projektbe az átlagos tunerek. A lényeg, hogy sokaknak az elsődleges szempont saját maguk és az egyéniségük kifejezése. Ez kisebb-nagyobb mértékben minden tunerről elmondható, de vannak, akiket tényleg egyáltalán nem érdekel mások véleménye autójával kapcsolatban. Tehát úgy építik meg a verdájukat, hogy az az elgondolt külsőt, tulajdonságokat és vezetési élményt tudja az autó, amit elsőre kigondolt, minden más csak másodlagos szempont. Majd vannak azok a tunerek, akik részben befolyásolhatóak és hajlanak mások véleményére, ezáltal az elkészült projektautó nem teljesen az Ő egyéni elgondolását fogja tükrözni. Hogy melyik elv a helyén való, vagy hogy melyik a jobb, azt szerintem döntsd el te magad, hiszen mindkét törekvésnek megvan a maga előnye és hátránya is egyben. Az indonéz Hadi Prasetio pedig egy erős képviselője az először említett klikknek és a legfontosabb szempontja a teljes egyediség megtartása volt, hogy SLK Merciéből egy igazi szupersztárt faraghasson.

Az indonéz tuningtársadalom állapota

Az indonéz tuning kultúráról még nem cikkeztem, pedig ha hiszed, ha nem, ők is megérdemelnének egy terjedelmesebb beszámolót. A délkelet-ázsiai országban ugyan nem olyan régi az autómódosítás jelensége (az ország múltjának és egykori gazdasági állapotának köszönhetően), de mint a legtöbb ázsiai ország, Indonézia is rohamos fejlődést képes mutatni bizonyos dolgokban.
Őrült „bográcsok” és peremek – a 18”-os Work felnik biztosítják az egyedi megjelenést

A tuning iránti kereslet 2010 környékén megugrott és az aktuális trendeket kezdték el egyből alkalmazni a tunerek. A motorsport illetve a japán gépkocsikhoz leginkább illő irányzatokat, mint a JDM, Hellaflush, VIP kezdtek el teret hódítani és egyre több indonéz tuner alkalmazta a műfajok vonásait szeretett autóikon. Ettől függetlenül nem csak a japán és koreai autóipar a domináns Indonéziában. Jelentős az európai import hányada is, ami így 2018-ra már az indonéz tuning-szférában is mérhető jelenség. Ugyan a JDM-piacot nem volt képes (még) lemosni a német befolyás, elég sok szép német vas épült már indonéz tunerek kezei által, a fő sláger természetesen az idős BMW-k, VW-k és Mercedesek, de manapság egyre több modern autóhoz is hozzányúlnak az építők. A tősgyökeres indonéz fanatikus, Hadi is a német gépek iránt táplál hevesebb érzelmeket és szeretett volna egy olyan német sportautót, aminek lenyitható teteje lehetővé teszi a felhőtlen autózás örömét is.
Booty drop – a formás SLK hátsó eddig még csak kevés tunert ihletett meg

Úti cél: világhírnév az SLK-val

Az indonéz fővárosban, Jakartában még nem a legfrekventáltabbak a fiatalabb Mercedes-modellek, de azért nem lehetetlen felkutatni egy kifogásolhatatlan állapotút. Hosszas keresés után Hadi rátalált egy 2004-es, 1,8 literes SLK Mercedesre, aminek állapota egyből meggyőzte az ifjú tunert. Nem is agyalt sokáig, gyorsan elhozta a már második generációs (R171) SLK-t, aminek jelenleg most a harmadig generációja (R172, SLC) fut a nemzetközi piacon. Hadinak egyszerű, de nagyszerű volt a terve az autóval, mivel szeretett volna egy olyan formát kreálni a Mercinek, amely nem csak hogy Indonéziában, de az egész világon megkülönböztetné a többi SLK építéstől!
Recaro fél-kagylóülések és egy zúzós Pioneer hifi. Másra nem is volt szükség a beltérnél

Magába a modellbe is azért szerelmesedett bele tuner, mivel még alig látott (mondhatni egyáltalán nem) ültetett, Hellaflush-stílusú SLK Mercedest, ezért úgy érezte, hogy neki kell megépítenie az első, valóban ebbe a stílusba sorolható roadstert.

Semmi könnyen másolható elem a Mercedesen kívül és belül

Hadi igyekezett burkolt megoldásokat választani, éppen azért, hogy minél nehezebben tudják majd lekoppintani autójának egyediségét. Ehhez tökéletes megoldás volt a kicsit sem olcsó Work Meister S1-es garnitúra, aminek extrém 18x10”, illetve 18x11,5” méretei biztosítják arról Hadit, hogy nem sok ilyen garnitúra fog szembejönni vele a főúton. Az extrém készlet felkerülése előtt viszont még felhelyezett a tökéletes optika eléréshez egy SLK AMG bodykitet, 8 cm-rel elöl, hátul pedig 10 cm-rel növelt kerékjárati ívekkel, egyedi első karbon toldattal, karbon hűtőráccsal, hátsó diffúzorral és egy duckbill spoilerrel.
Az egyedi airride komponensei (hardline-ja) a csomagtérben lettek beépítve

Majd az egész kaszni le lett fújva a Dark Blue Mercedes árnyalattal, amit hamarosan fehérre fog váltani a tuner. A teljes összképhez már csak a megszokott ültetés hiányzott, amit Hadinak egyedileg kellett megoldania, hiszen SLK Mercedeshez nem túl sok gyártó ajánl levegős rendszereket. Végül minőségben és kialakításban is tökéletes airride-ot rakott össze Hadi a barátaival, akinek már csak az SLK beltere illetve a motortere tudott a fejében járni. Ugyanis a roadster tetőnélküli kabinjába egy Recaro SR3-as üléspárt és egy Pioneer hifirendszert gondolt ki, amik tovább növelik az utazás örömeit. Az 1,8 literes sornégyes kompresszor egy Autobahn8 intercoolert, Greddy lefújószelepet, egyedi AMG kipufogórendszert és szénszálas motorburkolatokat kapott, aminek köszönhetően a gyári 161 lóerős érték már 200 felé „kacsintgat”. Hadi országának és egyben a világnak is az egyik legelső (de nem a legelső) tunere, aki egy SLK Mercedest vett kezelésbe ilyen szinteket elérve. A jövőbeli tervek még egy új motor installt és egy új fényezést fognak jelenteni, én pedig már igazán kíváncsi vagyok az SLK végső formájára. Na és te? Forrás: