Az önvezető autók felforgatják majd az emberek életét, eltűnhetnek ma nélkülözhetetlennek tűnő dolgok. Például az autók kötelező biztosítása.

Az önvezető autók megjelenése teljesen felforgathatja az életünket, szakmák tűnhetnek el, emberek tömegei veszíthetik a munkájukat, és számos manapság nélkülözhetetlennek tűnő szolgáltatás válhat feleslegessé. Az USA-ban például 3,4 millió kamionos féltheti az állását, mert az önvezető járművel első körben valószínűleg az áruszállításban veszik át az uralmat, hiszen autópályán lényegesen könnyebb navigálni, mint városon belül. De nem csak a kamionosok tűnhetnek el, hanem velük együtt az őket kiszolgáló 72 ezer amerikai vállalkozás nagy része is lehúzhatja a rolót, ami 2,2 millió étteremben, parkolóban, javítóműhelyben és hotelben dolgozó embert érint.
Az önvezető kamionok 5,5 millió ember munkáját vehetik el csak az USA-ban

Persze nem csak az Egyesült Államokban változik meg az emberek élete az önvezető autók miatt, a te életedre is hatással lesznek. Itt van mindjárt a KRESZ, ami alapvetően meghatározza, hogy a vezetőnek adott helyzetben mit kell tennie, illetve ami alapján egyértelműen eldönthető, hogy egy balesetben ki volt a hibás. A mai KRESZ biztosan eltűnik majd, hiszen ez a sofőr személyes felelősségére épül, míg az autonóm autóknál már csak utasok lesznek.

Ki a felelős, ha egy önvezető autó hibázik?

De mi lesz akkor, ha önvezető autók közlekednek az utakon, az utas kezéből pedig kiveszi az irányítást az elektronika? A Havas-Sághy és Társai ügyvédi iroda szerint önvezető járműveknél előfordulhat, hogy a kárfelelősség a gyártót, bárautónál a bérbeadót, a szerelőt vagy éppen a közlekedési infrastruktúra működtetőjét terheli majd, tulajdonos legfeljebb azért lehet felelős, ha az autót nem tartja megfelelő műszaki állapotban. Bár, ez utóbbi könnyen elkerülhető azzal, ha a jármű egyszerűen nem indul el, ha nem menetképes. Vannak még bőven megválaszolatlan kérdések, mint például az, hogy az autó irányító rendszere egy elkerülhetetlen balesetnél az autóban ülők vagy a gyalogosok életére legyen inkább tekintettel. Az ehhez hasonló, néha egészen filozofikus kérdésekre előbb utóbb választ kell találni, és biztos vagyok benne, hogy ezek a válaszok nem mindenkinek fognak majd tetszeni.

Eltűnhet a KGFB?

Bármennyi vita is övezi majd az önvezető autók működési logikáját, a közlekedési balesetek száma biztosan csökkenni fog, ugyanis ezek 90 százaléka emberi hiba miatt történik, ami az autonóm rendszerekkel csaknem teljesen kiküszöbölhető.  Ezért gondolják a biztosítási piac szereplői úgy, hogy az önvezető autók elterjedésével a kötelező biztosítások kora is lejár. A Portfolio által szervezett Biztosítás 2018 konferencia résztvevőinek 61 százaléka szerint legalábbis egyáltalán nem lesz az önvezető autókra kötelező biztosítás, míg ötödük úgy véli, hogy ha meg nem is szűnik ez a biztosítási fajta, az ára minimum megfeleződik pár évtized alatt. Rácz István, a Biztosítás.hu portál ügyvezető igazgatója azt várja, hogy a mostani KGFB átalakul majd termékfelelősség-biztosítássá, hiszen önvezető autóknál az utasok nem, legfeljebb az autó gyártója tehető felelőssé egy balesetért. Éppen ezért valószínű, hogy az autógyártók maguk kötnek majd biztosítást az autóikra, már csak azért is, mert a felelősségbiztosítás a forgalomba-helyezés előfeltétele lesz. (Az USA-ban egyébként éppen ezért lobbizik nagy erővel a Tesla.) Az autó tulajdonosa számára a kötelező annyiban valóba megszűnhet, hogy közvetlenül nem találkozik a biztosítással, de arra mindenki számíthat, hogy ennek költségeit valamilyen formában végül meg fogja fizetni.
Az autók kötelező biztosítása átalakul majd termékfelelősség-biztosítássá

Füzesi Tibor, az Ensure biztosításközvetítő cég ügyvezető igazgatója szerint a kérdés először az USA-ban lesz napirenden, ahol ez a fajta jogalkotás jóval az európai előtt jár. Az Egyesült Államok után az önvezető járművekhez kapcsolódó jogi és biztosítási kérdések az autonóm autózásban élen járó skandináv országokban kerülhetnek terítékre, és csak ezután következik az Európai Unió. A biztosítások árazása is megváltozhat az autonóm vezetési rendszerek térnyerésével, mert bár az összes kifizetés túlnyomó részét töréskárra utalják ki a biztosítók, az egy káreseményre jutó 500 ezer forintos költséget Magyarországon a személyi sérülések húzzák fel. Különösen így van ez az angolszász országokban, ahol a személyi sérülésekre jóval nagyobb összeget fizetnek ki, mint Magyarországon.   Forrás: