2018. március 11. | 22:41

A McLaren BP23 lesz a wokingiak valaha volt leggyorsabb autója, melynek végsebessége 390 km/h felett lesz. A hivatalos bemutatóra 2018 végéig sor kerülhet.

Társszerző: Hajdu Balázs

Az eddigi leggyorsabb háromüléses McLaren, az F1 még 1998-ban vált a világ leggyorsabb sorozatgyártású autójává. A rekordot a Le Mans-i 24 órás győztes, most a Bugatti tesztpilótájaként dolgozó Andy Wallace állította fel a Volkswagen Ehra-Lessienben található versenypályáján, amikor 389-cel száguldott az F1-essel. Ezzel a korábbi 371 km/h-s csúcsot adta át a múltnak.

A BP23 tesztmodelljeként egy átalakított 720S-t alkalmaznak, melynek teljesítménye meghaladja az F1 627 lóerejét. Andy Palmer, a McLaren csúcskategóriás sorozatának főnöke elmondta, hogy a BP23 aerodinamikája új perspektívákat hozhat a gyorsulás terén is. A BP23-ból egyébként csak 106 modellt fognak a piacra dobni 2019-ben. A McLaren hangsúlyozta, hogy az autót nem elsősorban a versenypályákra szánják.

“Nagyon erős, erősebb, mint a 986 lóerős P1 GTR,” mondta Mike Flewitt a McLaren vezérigazgatója a Genfi Autószalonon. Megerősítette továbbá, hogy az autó fejlesztése nagyon jól halad, a munka már hónapok óta zajlik. Az autóba könnyebb lesz majd beülni, és nagyon természetes érzés lesz majd vezetni azt. A BP23 egy hibrid hajtóegységgel fog rendelkezni, mely a duplaturbós V8-ast soha nem látott magasságokba repíti. A teljesítmény növelése mellett figyelmet kell szentelni a karbonszálas kabin fejlesztésére, hogy a három utas kényelmesen el tudjon helyezkedni.

Az ilyen szintű teljesítmény és sebesség azonban nem érhető el komplikációk nélkül. Andy Palmer beismerte, hogy mind a gumik, mind egyéb rendszerek terén a határokat feszegetik. A 400 km/h-s sebesség elérése egy jelentős lépés a gumik, az energia és az aerodinamika tekintetében is. A cél az, hogy nagyon magas szintű luxust, nagy teljesítményt és hihetetlen sebességet kínáljanak a vásárlóknak.
“A középső ülés egy nagyszerű dolog”, mondta Palmer. “A nagy attrakció az, hogy az élmény nem csak egyszemélyes, simán elvihetsz két utast, meg egy kis poggyászt egy hosszú útra. Ültem hátul, nem olyan rossz az a hely. A technológia terén is fejlődtünk, próbáljuk a szénszálas fülkét a három utas számára megfelelővé tenni. Ez pedig nem megy kompromisszumok nélkül, úgyhogy ne számítsunk egy S-osztályhoz hasonló élményre, de azért szűkösnek sem mondanám.”
A tükrök működését valószínűleg kamerák segítik majd, hogy a hátrafelé kilátás ne menjen az aerodinamika rovására. A McLaren számára némi fejfájást okoz, hol kerüljön sor a sebességtesztekre. 20 évvel az F1 tesztek után a Volkswagen Ehra-Lessienben található pályája – melynek 8 kilométer hosszú egyenese van – szóba sem jöhet, mivel a Volkswagen is tesztel, valamint a Bugatti Chiron végsebességét is itt szeretnék kipróbálni.

A nagysebességű tesztpályák, mint például az olaszországi Nardoban található, nem teszik lehetővé, hogy a BP23-hoz hasonló autók elérjék a legmagasabb sebességüket. Palmer elmondta, hogy szeretné a teszteket aszfalton elvégezni, úgyhogy a hosszú kifutópályákon, és versenypályákon kívül nem nagyon jöhet szóba más. Ha nagyon nincs más megoldás, akkor a McLaren kipróbálhatja a Bonnevilleben található sósivatagot is. Ott a gumik jelenthetik a problémát, az alacsony szintű tapadás miatt. Miközben a Bugatti Ehra-Lessienbe hívja a vásárlókat, a McLarennek ki kell találnia, hol részesülhet a 106 vásárló igazán testközeli élményben a BP23-mal kapcsolatban. A McLaren háromüléses autójának újjászületése egy egyedi megrendeléssel kezdődött, melyet követően a wokingiak úgy döntöttek, hogy lehetne belőle akár egy limitált kiadású sorozatmodell is. A hírek 106 autóról szólnak, mindegyikük elkelt körülbelül 2 millió fontos (700 millió forint) áron.
Flewitt, a vezérigazgató a következőket tette hozzá: ”Nagyon érdekes lenne egy középüléses versenyautót csinálni. Lehet, hogy könnyebb is lenne, mert a közutakon sokkal több szabálynak kell megfelelni. Ezzel együtt nincs tervben, nincs is ilyen irányú megrendelésünk, de azért gondolkodunk rajta.”
Ha a BP23 teljesítményét nem köridőkben mérik, akkor a gyorsulás és a végsebesség marad a két mérvadó számadat, mely alapján a BP23 a valaha volt leggyorsabb McLaren. Várható a 720S 4 literes, V8-as motorjának fejlesztése, melyet egy hibrid rendszer fog támogatni a lehető legnagyobb teljesítmény elérése érdekében. Izgalmasan hangzik, jövőre meglátjuk, mi lesz belőle. Forrás:
Ha tetszett az írás, kérlek oszd meg a Facebookon! Köszönöm!