2018. március 01. | 12:26

Azon kívül, hogy az új AMG S63 drága, nem árt tudni még néhány dolgot, hiszen meggyőző lehet, ha vásárláson törnéd a fejed.

A Mercedes 2014-ben újratervezte az S-osztályt, kapott egy kis ráncfelvarrást, majd mostanra egy teljesen új belső dizájnt, ezzel abszolút felülmúlta a BMW 7-es sorozatát! A 2018-ban bemutatott Mercedes-AMG S63 első pillantásra nem mutat sok változást, de a teszt után kiderül, hogy a Mercedes sokkal többet tett, mint hogy bővítette az opcionális extrák listáját.

Kevesebb köbcentiméter, nagyobb teljesítmény

A 2014-es S63 még 5,5 literes iker-turbós V8-as motorral gurult, azonban 2018-ra az AMG elvetette ezt a szívet, és egy 4,0 literes iker-turbós V8-cal helyettesítette azt. Ez papíron egy orbitális visszalépésnek tűnik az S-osztály számára, mégis az eddigi 577 lóerő helyett az S63 mostanra 603 ló erejével harapja az aszfaltot. Kisebb motor, nagyobb teljesítmény? Csodálatos a modern technika, nem?

Mondhatni már nevetségesen gyors

Nincs még egy közel 2,3 tonnás autó, ami ennyire gyors lenne. De a 603 lóerős V8-as motornak, a 9 sebességes váltónak és az összkerékhajtásnak köszönhetően az AMG S63 bizony 3,4 mp alatt éri el a 100 km/h sebességet. A negyedmérföldes távot 11,6 mp alatt és 194,4 km/h-ás sebességgel teszi meg. Összehasonlításképp a 2014-es S63 még 3,7 mp alatt gyorsult 100 km/h sebességre, 12,1 mp alatt tette meg a negyed mérföldet és mindezt csupán 184,8 km/h sebességgel érte el. Nem is volt olyan rég, hogy ezek a számok még a szupersport autó kategóriájába tartoztak. Ma pedig már…

Lényegében két autót vásárolsz

Sport+ módban az S63 érzetre és hallásra is olyan, mint egy AMG. A duruzsoló kipufogó minden gázadásra hörren egy kellemeset, visszaváltásnál pedig még szebben dorombol. Dobd csak be a sport módot, és máris mehet az ülésbe lapulás. De ha mégsem őrült sebességre és erőre vágysz éppen, a comfort mód hirtelen átrepít a kényelem és a luxus világába. Minden halkabb és finomabb lesz, de az erő és a teljesítmény természetesen megmarad. Sok autóban választhatsz különböző vezetési stílusok közül, de az S63 az, amiben érezheted is az üvöltő különbséget

A luxus érzet már érinti a Bentley és a Rolls-Roys kategóriáját

Alapesetben az S-osztály a BMW 7-es szériájának riválisaként volt kategorizálva, mostanra viszont teljesen más a helyzet. Ülj csak be egy M760i-be, és hamar rájössz, hogy ez már nem ugyanaz. Mind a két autó hasonlóan gyors, viszont a belső kialakítása az S63-nak letörli a 7-es BMW-t a térképről. Az anyagminőség, az elrendezés, az opcionálisan kérhető pezsgős hűtő a hátsó ülések között, és úgy egészében az utazókabin kialakítása sokkal inkább hajaz már a Bentley Flying Spur, vagy a Rolls-Roys Ghost modelléhez.

Szupercsúcs, élvonalas technológia mindenütt

A Mercedes-AMG S63 ugyan nem lett ugyanazzal a harmadik szintű autonóm rendszerrel felszerelve, mint az új Audi A8, de még mindig bőven túl szárnyal sok mindent a piacon. Tiszta időben az adaptív-tempomat és a sávtartó-rendszer nagyban megkönnyíti az autópályán való utazást. Természetesen most sem egy autopilótáról van szó, hiszen a kormányt nem engedheti el a sofőr, de azért majdnem. Az S63 képes önálló sávváltásra is gombnyomás után, valamit a masszázs funkciók sem maradtak ki a kínálatból.

Forrás:

  • Címkék:
  • Top