2018. január 23. | 01:01

A legendás Land Rover Defendert már két éve nem gyártják, ám még korántsem halott a történet. Az ikonikus autógyár 2018-ban ünnepli fennállásának 70. évfordulóját, ennek tiszteletére kiadják az eddigi leggyorsabb és legerősebb verziót.

A Defender Works V8 a Land Rover klasszikusok egyike, ebből a limitált szériából csak 150 példányt gyártottak. Az ár 150 000 fontnál (közel 53 millió forintnál) kezdődik, mely 45 000 fonttal (csaknem 16 millió fointttal) drágább, mint a Range Rover V8 Autobiography. Ez az első V8 Defender, amit a Land Rover húsz éven át gyártott.

A Works V8-at teljesen átalakították egy gyűjtői példánnyá, mely 400 lóerős, 5000 köbcentis V8-assal készült. Ez messze felülmúlja a 120 lóerős, négyhengeres dízelmotort, mely a hagyományos verzióban dübörög. Egy nyolcsebességes, sport fokozatot is tartalmazó automata váltóval kombinálva a SUV 0-100-as gyorsulása 5,6 másodperc, melyet feldolgozni is nehéz. A végsebesség viszont meglehetősen korlátozott, 170 km/h.

Az autó rövid illetve hosszú tengelytávval egyaránt elérhető. Az új motor mellett a fékeket is fejlesztették, a felnik, és a kerekek is megújultak, valamint elérhető egy fantasztikus lengéscsillapítókból és lökhárítókból álló csomag is.

A Defender elnyűhetetlen, “bárhová elviszlek” természete semmit sem változott. Mint olyan, a Land Roveren még mindig elérhető az összkerékmeghajtás, csakúgy, mint a nagy teherbírású első és hátsó differenciálmű. A Works V8 állítható első és hátsó tengellyel is rendelkezik.

A kerekektől eltekintve a karosszéria megegyezik a sztenderd modelléval. Az autó nyolcféle színben kapható, beleértve két szatén változatot, egy erősen elütő fekete tetővel, fekete kerékdobbal, és fekete első ráccsal. Az ajtó fogantyúk, az üzemeanyag-töltőnyílást fedő sapka, valamint a motorháztetőn lévő felirat is alumíniumból készült, ezenkívül az autó Bi-LED fényszórókat is kapott. Ami a belső teret illeti, Recaro sportülések, valamint a bőrvarrással díszített műszerfal, az ajtópanelek és a fej feletti rész teszik különlegessé az élményt. A Land Rover beépítette a saját infotainment rendszerét is.

A Land Rover a meglévő Defender modellekhez is számos fejlesztést, kiegészítőt kínál. Ezek közé tartozik az extra dízelmeghajtás, fejlesztett felfüggesztési és fékcsomagok.

Forrás: Auto Express