James Hunt, avagy a hőskori Forma-1 Kimi Räikkonenje

Ha egy forgatókönyvírót megkérnének, hogy hozzon létre egy elképzelt autóversenyzőt, akkor az eredmény nagyon közel lenne ahhoz, amilyen James Hunt volt. Olyan volt, mint egy filmsztár, az életstílusa egy Playboy-éhoz hasonlított, mindeközben a versenypályán veszélyt nem ismerve száguldott. Életének és pályafutásának végül tragikus vége lett.

A legtöbb F1 rajongó még túl fiatal, így nem láthatta élőben James Hunt pályafutását, így nem maradt egyéb, mint a mások által elmesélt hihetetlen történetek. Ron Howard Hajsza a győzelemért című filmje kiválóan bemutatja Hunt pályafutását. Ezzel a filmmel sikerült őt közelebb hozni a fiatal rajongókhoz is.

James Hunt: A kezdetek

James Simon Wallis Hunt 1947. augusztus 29-én született egy Belmont nevű faluban, körülbelül 15 kilométerre London központjától. Tinédzserkorában Hunt minden sportot szeretett, kifejezetten ügyes teniszező volt. Még a wimbledoni teniszbajnokságon is indult, az ifjúsági mezőnyben. A tenisznek köszönhetően fedezte fel magában az autóversenyzés szeretetét. Akkori páros partnere, Chris Ridge elvitte az otthonába egy hétvégére. Hunt itt megismerkedett Ridge bátyjával, Simonnal, aki Mini autókkal versenyzett. Ezen a bizonyos hétvégén kilátogattak Simon versenyére Silverstone-ba, Hunt innentől kezdve pedig a versenyzés megszállottja lett.

A verseny után James Hunt elhatározta, hogy világbajnok lesz, ezt az ambíciót a szülők azonban nem támogatták. Huntnak így meg kellett találnia azokat az utakat, melyeken keresztül közel kerülhet a sportághoz. Számos furcsa munkát végzett, kölcsönkért, és szép lassan beszerezte a szükséges felszereléseket. Két éven át készítette fel az első autóját a versenyzésre – egy Minit, melyet a roncstelepről mentett meg. Az ellenőrzésen végül megbukott a járgány, mivel a vezetőülés helyén egy kerti szék szerepelt. Amikor végre engedték versenyezni, nem voltak túl jók az előjelek. Számos látványos balesetet okozott – az egyik versenye egy tó kellős közepén ért véget. Szinte biztosan életét vesztette volna a balesetben, ha lett volna az autóban – az egyébként kötelező – biztonsági öv.

Ez a baleset tökéletesen jellemzi, mennyire más volt akkor az autóversenyzés világa. Sokkal letisztultabb, egyszerűbb volt minden. A vezetési stílus, a versenyek szervezése egyáltalán nem hasonlított a maira. Azokban az autókban nem volt fedélzeti számítógép, nem ismerték a csapatutasítás fogalmát. A szurkolók nem tudták követni a versenyeket, nem tudtak kapcsolatba lépni más szurkolókkal, és – talán ez a legfontosabb – nem tudtak fogadni a versenyekre. Az ismétlődő balesetek ellenére James Hunt egyre feljebb lépdelt a ranglétrán. Szerepelt a Formula Ford és a Formula 3-as bajnokságokban. Nagy kérdés, hogy vajon miként alakult volna a pályafutása, ha nincs egy bizonyos Lord Hesketh.

Irány a Forma-1!

Lord Hesketh komoly vagyont örökölt, melyet szeretett volna nőkön és pezsgőn kívül másra is elkölteni, így kötött ki az autóversenyzés világában. Az alacsonyabb szériákban kevés sikerben volt része, így a Forma-1-be is szeretett volna betörni. A költségek nagyjából azonosak voltak, a pénzdíjak viszont jóval magasabbak. Az 1973-as idénytől kezdve James Hunt – a szupersztár, ahogy ő nevezte – támogatása mellett döntött.

Az új szponzor viccesen azt mondogatta, hogy a csapatnál több pezsgő fogy, mint benzin, és több csinos hölgyet alkalmaznak, mint szerelőt. Ezzel együtt, a csapat teljesítményére felfigyeltek a rajongók. Hunt az első évében kétszer is a dobogóra állhatott, beleértve a szezonzáró versenyen elért második helyezést.

A következő szezonban már a saját tervezésű Hesketh 308-assal indult, és még jobban teljesített. A csapatnál dolgoztak a legjobb mérnökök és szerelők, ám nem ezzel, hanem a csapatot jellemző laza stílussal hódították meg a rajongóik szívét. Hunt ebben az évben már háromszor is a dobogóra állhatott, köztük egy futamgyőzelem is összejött számára, a nem világbajnoki versenynek számító BRDC International Trophy futamon – melyen a Forma-1-es mezőny nagy része elindult.

Az 1975-ös év aztán elhozta az első hivatalos F1-es győzelmet Hunt számára. A Holland Nagydíjon, Zandvoortban látta meg elsőként a kockás zászlót. Ebben az évben még háromszor láthatták őt a dobogón, az idény végén pedig az összetett 4. helyén végzett. Lord Hesketh forrásai elapadtak, így Hunt hirtelen autó és versenyzési lehetőség nélkül maradt. 1976-ban – némi meglepetésre – Emerson Fittipaldi elhagyta a McLarent, és átigazolt testvére csapatához. Az ő helyét vette át James Hunt. A kezdet elég nehézre sikerült, hiszen Huntnak nehezére esett követni a csapat visszafogottabb irányelveit. Nagyon gyakran jelent meg a paddockban mezítláb, pólóban és farmernadrágban.

Mégis ez a szezon lett a sportág történetének egyik legizgalmasabb és legellentmondásosabb idénye. A kétkedők azt állították, hogy Hunt nem rendelkezik azokkal a képeségekkel, és azzal a kitartással, ami egy bajnoki cím elnyeréséhez szükséges. James ettől feltüzelve, rögtön az első versenyen megszerezte az első rajtkockát. Az első győzelemre sem kellett sokáig várni: 3 versennyel később, a Spanyol Nagydíjon a brit pilótát intették le elsőként. Ezt a győzelmet először elvették tőle, mivel az autóját 1,8 centiméterrel szélesebbnek találták a megengedettnél. Fellebbezést követően aztán Hunt visszakapta az elsőséget, ami megadta a szezon alaphangját.

Az erős kezdés után aztán megbízhatósági problémák jelentkeztek. Hunt jóbarátja és legnagyobb ellenfele, Niki Lauda 35 pontos előnyre tett szert a Brit Nagydíjat követően. Ez a verseny is tele volt vitás helyzetekkel: rögtön az első körben összeakadt a két pilóta, Hunt autója megsérült. A versenyt megállították, és új rajtot rendeltek el. Hunt nem vehette igénybe a tartalékautót, az eredetit viszont annyira jól összerakták a szerelők, hogy végül megnyerte a versenyt. A Ferrari panaszt tette az FIA-nál, szerintük Hunt nem volt jogosult, hogy visszatérjen a versenybe. A szövetség az olaszoknak adott igazat, így Huntot megfosztották a győzelemtől.

A következő versenynek a legendás Nürburgring adott otthont. Niki Lauda ezen a futamon szenvedett borzalmas, majdnem halálos kimenetelű balesetet. A versenyt újraindították, Hunt győzött. A brit pilóta a soron következő két versenyt is meg tudta nyerni (egy újabb óvásnak köszönhetően Brands Hatchben), mellyel mindössze 14 pontra csökkentette lemaradását osztrák ellenlábasával szemben. 6 héttel azután, hogy majdnem bennégett az autójában, Lauda visszatért az Olasz Nagydíjon. Huntot a rajtrács végére sorolták, a McLaren által használt Texaco Fuel üzemanyagszállító jogi problémái miatt. Hunt mindent megtett, hogy átverekedje magát a mezőnyön, ám az egyik manőver rosszul sikerült, és kicsúszott a pálya szélére. Lauda a 4. helyen ért célba, ezzel tovább növelte előnyét a pontversenyben.

Hunt szoros csatában megnyerte a következő két futamot, ezzel három pontra csökkentette hátrányát az utolsó, Japán Nagydíj előtt. A versenyt szakadó esőben, rendkívül mostoha és veszélyes körülmények között rendezték. Lauda túlságosan kockázatosnak ítélte meg a helyzetet – élénken éltek benne a németországi baleset emlékei – és néhány körrel a rajtot követően kiállt a versenyből. Huntnak innentől kezdve egyetlen feladata maradt, hogy az első 3 hely valamelyikén érjen célba. Azonban az eső elállt és az egyre szárazabb körülmények megtréfálták: Hunt defektet kapott, ki kellett mennie kerékcserére. Csak az 5. helyre tudott visszajönni. Innentől azonban ellenállhatatlanul versenyezve megelőzte Alan Jonest és Clay Regazzonit, és 3. helyen ért célba, ezzel pedig övé lett a világbajnoki cím. 

Hunt lelkesedése alábbhagy

Miután beteljesült az álma, lelkesedése kezdett alábbhagyni. A hátralévő két és fél idényében csak három futamgyőzelmet könyvelhetett el. Az utolsó versenyére – stílszerűen – Monacóban került sor, ott, ahol az első versenyét futotta 6 évvel azelőtt.

Az F1 után kommentátornak állt

A következő 13 évben Hunt lett az egyik legkedveltebb – és egyben legszókimondóbb – kommentátor. A BBC kötelékében, Murray Walker társaságában közvetítették a versenyeket.

45 éves korában, 1993. június 15-én, wimbledoni otthonában súlyos szívrohamot kapott, és elhunyt. Történt ez mindössze órákkal azután, hogy eljegyezte kedvesét, Helent. Az autóversenyzés világa ekkor vesztette el az egyik legszórakoztatóbb, legkarizmatikusabb egyéniségét.