2022. november 29. | 11:31

Három szezon után hoztak meg egy nehéz döntést.

Mint mérnök, 1995-ben csatlakozott a Ferrarihoz Mattia Binotto, de 2019-ben F1-es csapatfőnök lett. Az idei szezonban viszont nem teljesítettek túl jól. Irányítása alatt Leclerc második, Sainz csupán az ötödik helyet tudta elérni, a konstruktőri címért folytatott versenyben is csak a második lett a Ferrari.

A csapatban hibás döntsek és egy rossz szervezeti felépítés vezethetett ahhoz, hogy elbukják a szezont. Vélhetően emiatt állt fel három év után a csapat vezetője, Binotto, aki bejelentette lemondását.

Egy interjúban köszönetet mondott, hogy egy ilyen remek csapatban dolgozhatott 28 éven keresztül. Ez idő alatt egy erős, fejlődő csapatot ismert meg, ami a legnagyobb dolgokat is elérheti, ehhez pedig sok szerencsét kíván nekik a jövőben.

A Ferrari vezérigazgatója, Benedetto Vigna is hozzászólt a dologhoz azzal, hogy megköszönte Binottonak az ott töltött éveit. Azt mondta, hogy a Scuderia és a tágabb értelembe vett Ferrari közösség is a legjobbakat kívánja neki a jövőben.

Depositphotos