Idén lesz 60 éve, hogy a bosszús Enzo Ferrari kinyilvánította, nem versenyez többet Olaszország nemzeti színeiben. Annak ellenére, hogy fogadalma rövid életű volt, a kék-fehér versenyautó egy egyéni és egy konstruktőri világbajnoki címet is magának tudhat.
A Ferrarit legtöbben a vöröshöz társítják, aminek külön neve is van: rosso corsa. A története 1907-re vezethető vissza, amikor Scipione Borghese herceg, egy olasz arisztokrata nyerte a Peking-Párizs autóversenyt.
A vörös festésű, 7 literes motorral ellátott Italiajával Moszkvából tett egy kerülőt Szentpétervár felé, hogy este csapatával diadalittas állapotban ünnepeljen. Ezután visszaszállt a versenybe, ahol győzelme akkora sikert aratott, hogy szülőhazájának motorsportcsapatai egyből átvették a színt. Az 1920-as évektől az Alfa Romeo, a Maserati és a Lancia használta, majd később ilyenbe öltözött a Ferrari és az Abarth is.
Az Enzo Ferrari és a Nemzetközi Automobil Szövetség közötti viaskodás már 1962-ben elkezdődött, amikor az FIA World Endurance Championship elődjének számító World Sportscar Championshipbe szerette volna a 250 GTO-ját is nevezni, homologizáltatni. Az akkor érvényes szabályok szerint csak olyan gépkocsik vehettek részt a bajnokságban, amikből száz utcai példány is készült.
A legenda szerint meghívták az FIA delegáltjait Maranellóba, hogy összeszámolják a GTO-kat. A számolás közepette leültették őket kávézni, miközben a személyzet áttolta a kocsikat a gyár másik részeire. Bár az igazságra azóta sem derült fény, a küldetésük sikeres lett. Az 1962-es és 1963-as szezonban egyaránt nemcsak elindulni tudtak, hanem a GT III-as és a GT III/2 kategóriákat meg is nyerték.
1964-re Ferrari új versenygépet tervezett 250 LM néven, amelyet az FIA nem homologizált a szükséges példányszám hiányában. Az ügy miatt az Olasz Autóklub (ACI) sem állt ki Ferrari mellett, aki haragjában búcsúzott az olasz nemzeti festéstől is.
A szezon utolsó két futamában, az Egyesült Államokban és Mexikóban az autók kék-fehérben indultak North American Racing Team néven. A Le Mans-i 24 órás versenyről is ismert csapat Luigi Chinetti Sr. tulajdona volt, aki 1946 óta szoros barátságot ápolt Enzo Ferrarival. A papírozással így nem volt gond.
Ferrari 158. The only non-red Ferrari F1 car in history
byu/Madeline_569 informula1
A történet hollywoodi módra fejeződött be. John Surtees a drámai Mexikói Nagydíjon 2. helyen ért célba, ezzel bebiztosítva az egyéni és a konstruktőri világbajnoki címeket. A BRM-es Graham Hill egy ponttal maradt le tőle. Surtees így az egyetlen olyan pilóta lett, aki két- és négykeréken is képes volt vb-címet nyerni.
A téli hónapokra szerencsére csillapodtak a kedélyek a Ferrari, az FIA és az ACI körül, így a következő idényre újra a megszokott vörösben láthattuk a csapatot. Mivel ezután nagyobb háborgások nem voltak, ezért nyugodtan kimondhatjuk, „boldogan éltek, amíg meg nem haltak.”
