2023. október 30. | 09:50

Úgy tűnik, a milliárdokból felépített MOL székház sem lett tökéletes. Az impozáns épületet már nem az első kivitelezői baki sújtja.

Az ország egyik legnagyobb vállalata lévén nincs olyan hét, hogy ne szólna valami a MOL-ról. Nemrég a magyar óriáscég hulladékkezelő leányvállalata, a MOHU 35 évre nyerte el a hulladékkoncessziót, amelynek kapcsán az akadozó szolgáltatások és többek között a bezárásra vagy átszervezésre kényszerülő autóbontók szolgáltattak beszédtémát.

Most azonban a székházzal történt - ismét - valami érdekes. A szinte teljes egészében üvegfelülettel rendelkező MOL Campus először a férfi illemhelyek miatt vált nevetség tárgyává, ugyanis este kintről könnyedén látni lehetett a mosdókban dolgukat végző urakat, amit végül némi magyarázkodást követően a kivitelező belátásgátló fóliákkal oldott meg.

Ezúttal újfent némi kivitelezési bakira derült fény, méghozzá a nagy esőzéskor, a székház ugyanis beázik. A Telexhez eljuttatott olvasói fotón látszik, hogy egészen sajátos módon oldották meg az ott dolgozók a probléma elhárítását: felfújható gumimedencéket tettek a kritikus pontokhoz

Azt, hogy ez mennyivel hatásosabb a vödörnél, nem tudjuk - egyfelől több víz fér a medencébe, másrészről viszont nehezebb kiüríteni -, mindenesetre egy munkahelyi medencés buli alapjának ideális választás. Akkor viszont azt nem értjük, miért nem fújták fel a képen látható három gumijáték egyikét sem rendesen.

A Telex érdeklődésére a MOL sajtóosztálya azt írta: a pénteki esőzés a MOL Campus esetében is okozott problémát. Azonban a hasonló, elemes homlokzattal és bonyolult geometriájú üvegfelülettel készült épületek esetén a kezdeti időszakban előfordulhatnak hasonló esetek. A MOL a kivitelezővel közösen már dolgozik a probléma elhárításán, a jelenlegi, épületen belül használt megoldás csupán átmeneti jellegű.

Azóta kiderült, nem a mostani volt az első eset a beázást illetően. A lap birtokába jutott egy másik olvasói kép, ami alapján a hiba májusban már biztosan fennállt, akkor is ugyanilyen kék gyerekmedencékkel fogták fel a szivárgó vizet.

Persze még mindig kellemesebb a MOL ezen vizes esete, mint amikor a benzinkúton jött víz a töltőpisztolyokból. A vicces, gyermekmedencés fotó pedig itt tekinthető meg.

MOL