2017. október 11. | 10:52

A Forma-1-es Japán nagydíj mellett a Formula-2 hétvégi futamának is komoly tétje volt, utóbbi sorozatnak már meg is van a végső győztese. A Rali VB esetében azonban még nyílt a küzdelem.

Formula-2: LecLerc a bajnok!

Charles LecLerc nyerte meg az idén újra Formula-2-nek nevezett bajnokságot, azaz a Formula-1 előszobáját. A Jerez-i futamon - ahol kivételesen nem betét, hanem fő futamként rendezték a versenyt – az első felvonást megnyerve bebiztosította végső elsőségét. A Prema Racing versenyzője, Charles LecLerc óriási tehetség, s könnyen lehet, hogy a következő szezont a Formula-1-ben fogja elkezdeni a Sauber istállónál.
Charles LecLerc a VB győztes

A PREMA Racing versenyzője a teljes szezont uralta, a vezetést egyszer sem engedte ki a kezéből. Charles-nak nyáron különösen nagy tragédián kellett magát túltennie, hiszen elveszítette édesapját. Hervé LecLerc a 90-es években F3-as versenyző volt, de megfordult a gokart világában is. Autósport iránti szenvedélye megfertőzte a családot, Charles győzelme után természetesen erről is beszélt, és apukájának ajánlotta a bajnoki címet. Charles LecLerc: „A bajnokság megnyerése csodálatos mód arra, hogy tisztelegjek az emléke előtt. Számára a versenyzés volt az élet. Minden edzésre, versenyre jött velem, figyelte, mit teszek és elemezte az eredményeket, nagyon sokat segített ezzel.” "Az utolsó kör már nagyon nehéz volt, a gumik gyakorlatilag elfogytak, minden erőmmel azon voltam, hogy célba érjek, szinte hihetetlen."
Jerez: A rajt utáni pillanatok

Charles LecLerc tavaly megnyerte a GP3 szériát mielőtt az F2-be érkezett. Jelenleg a Ferrari Junior programjának a részese, s idén már meg is nyerte a Formula-2-es sorozatot. Elmondta még, hogy a sikerek mellett nagyon nehéz évek is voltak egyben, ugyanis 2015-ben barátját Jules Bianchi-t is elveszítette, így reméli vége ennek az időszaknak és csak jó dolgok fognak a következő években vele történni.

Katalóniában mérte össze erejét a WRC mezőnye

A Rali Világbajnokság Katalán futamán nem a papírformának megfelelően alakultak a pódium helyezések, a versenyt Kris Meeke és Paul Nagle ragyogó vezetéssel győzelmet megnyerte a Rally Catalunya-n, míg Sebastien Ogier növelte előnyét a tabella élén, ugyanis Thierry Neuville kiesett a versenyből.
Kris Meeke idei második győzelmét ünnepelhette a Katalán nagydíjat követően

A kavicsos szakaszok pénteki napján, szombati reggelen az aszfaltozott első szakaszán epikus idővel vette át a vezetést, és ezután nem kevesebb, mint 12 másodpercre szakította le üldözőit. Vasárnap megtartotta előnyét, és biztosította elsőségét. A páros ezzel idén a második győzelmét aratta. A francia listavezető, Sébastien Ogier a második helyet szerezte meg. Tempója nem tudta megközelíteni az első helyezettét, azonban közvetlen riválisait sikerült maga mögött tartania, akik a bajnoki győzelmét veszélyeztethetik. A következő menet a nagyon nehéz brit pályán lesz.
Irány a körforgalom...

Teemu Suninen megnyerte a WRC2 osztályt az M-Sport számára a Ford Fiesta R5-ben, így a betétszériában itt is bajnokavatás történt. Forrás: Autosport Képek: