2018. február 19. | 02:10

A rózsák hamar elhervadnak, az emberi élet sem tart örökké. Vegyél hát egy piros McLarent szíved választottjának.

Valentin-nap alkalmából általában drága (vagy kevésbé drága) ékszereket, bonbont vagy plüssfigurákat adnak egymásnak a szerelmesek, esetleg romantikus, gyertyafényes vacsora mellett ünnepelnek. Őszintén szólva ezek nem a legkreatívabb ajándékok, azonban a McLaren idén gondoskodott róla, hogy azok, akik sablonos meglepetés helyett valami mást szeretnének, ők is megtalálják a számításukat - persze ennek meg vannak a költségei.

A wokingiak kiadták a McLaren 570S Spidert, ami meglehetősen hatásos ajándék lehet az érzelmek kifejezésére. Ugyan már túl vagyunk a Valentin-napi őrületen, de annyi baj legyen, szerencsére jövőre is lesz.

Nyilvánvaló a McLaren színválasztása, nem meglepő, hogy az 570S Spidert pirosra festették. Mindeközben a belső tér főleg fekete, piros betétekkel, talán arra emlékeztetve, hogy romantikus érzések ide vagy oda, "a szerelemnek múlnia kell, s ha múlik, akkor fájnia kell" - ahogyan azt megénekelte Sztevanovity Zorán is.

A McLaren azonban nem érte be ennyivel. Hogy igazán különlegessé tegyék az autót, a McLaren Special Operations csapata szénszálas karosszériával és néhány különleges, a wokingiakra jellemző finomsággal is készült. Az árat nem közölték, ám biztosan le kell tenni legalább 200.000 dollárt, azaz bő 50 millió forintot egy ilyen 570S Spiderért.

Rendben, az eléggé világos, hogy kevesen költenek ennyi pénzt egy autóra. És igen, ennyi pénzért nagyon komoly házat is lehet venni. Ám gondold csak végig, tud egy ház 0-ról 200-ra gyorsulni 9,6 másodperc alatt? Vagy egy háznak lenyitható teteje? Még ha lenne is, tudnál vele 300 km/h-val közlekedni? Mert a McLaren 570S Spider biztosan képes erre.

Mondok még valamit. Képzeld el szíved választottjának, életed párjának az arcát, amikor rájön, hogy a Valentin-nap alkalmából átadott kis dobozka nyaklánc helyett kocsikulcsot rejt. És nem is akármilyen kulcsot. Egy piros, kabrióvá alakítható csodaautó kulcsát. Végül is, az igaz szerelem megér annyit, hogy 30 évig fizesd a törlesztőrészleteket, igaz?

Mit gondolsz erről? Maradsz a hagyományos, konvencionális megoldásoknál, vagy nagy dobásra szánod el magadat? Egyáltalán ünnepled kedvesedel február 14-ét, mint a szerelmesek napját? Írd meg nekünk hozzászólásban!

Forrás: Motor Trend

Ha tetszett az írás, kérlek oszd meg a Facebookon! Köszönöm!