home Nagyvilág Véget ér a Mercedes-Benz és az Infiniti közös projektje!

Véget ér a Mercedes-Benz és az Infiniti közös projektje!

0 people like this.

Úgy néz ki mégsem valósul meg a Daimler 2010-es terve, vagyis a két gyártó által közösen megalkotott luxusautó.

2010-ben a Renault-Nissan és a Mercedes-Benz anyavállalata, a Daimler és a Nissan luxusmárkája, az Infiniti kezdett egy együttműködésbe (legalábbis ezt pletykálták), melynek szüleménye egy új luxusautó lett volna, ám nyolc évvel később egy új közlemény szerint a jármű mégsem fog létrejönni.

Infiniti Q50

Japán egyik vezető napilapja, a Nikkan Kogyo Shimbun közlése szerint a kompakt luxusautó ötlete „halva született”, de ennek ellenére az Automotive News pénteken jelentette be, hogy a Nissan (az Infiniti luxusmárka létrehozója) továbbra is elkötelezett a Daimler-partnerség iránt. A japán autógyártó a kompakt autóprojektről azonban nem nyilatkozott.

A Nikkan Kogyo jelentése szerint a luxuskategóriás autóra vonatkozó munkát a közüzemi járművek fogyasztói preferenciájának megváltozása és az Egyesült Államokban alkalmazott vámtételek miatti bizonytalanság miatt felfüggesztették.

A Daimler-Nissan luxus kompakt jármű egy belépő szintű Infiniti szedánnak ígérkezett, melyet egy aguascalientesi üzemben építettek volna, Mexikóban. Az üzem helyzete bizonytalanságot kelt, mivel az Egyesült Államok, Kanada és Mexikó jelenleg szeretnék az észak-amerikai szabadkereskedelmi megállapodást, vagyis a NAFTA-t újratárgyalni.

Infiniti embléma

A telephely a Daimler és a Renault-Nissan-Mitsubishi szövetség vegyesvállalata, a létesítményt azonban a Mercedes-Benz fogja használni a következő generációs kompakt autóinak építéséhez.

“Továbbra is hasznosítjuk a sikeres együttműködés előnyeit (a Daimlerrel), amely számos kutatási és fejlesztési kezdeményezést és gyártási kezdeményezést tartalmaz szerte a világon.” – mondta az Automotive Newsnak az Infinti egyik szóvivője.

A Daimlerrel kapcsolatban korábban az a hír is járta, hogy 2010-ben egy új, kisautókhoz fejlesztett platformot kínált az Infinitinek abban az időszakban, mikor a fogyasztók „elpártoltak” a benzines SUV-ok és hatalmas szedánok mellől.

A szóban forgó kompakt szedán nagyjából az aktuális Q50 (korábban G35) modell alatt helyezkedett volna, továbbá az a hír is járta, hogy az autónak a Daimler kölcsönzött volna erőforrást is.

2019-es Infiniti QX50

Mellékesen a Nissan-Daimler partnerség legfrissebb terméke a 2019-es QX50 crossover, ami jármű a japán és a német autógyártók által közösen kifejlesztett, új architektúrára épült.

Forrás:

Ha tetszett az írás, kérlek oszd meg a Facebookon! Köszönöm!
0 people like this.
Facebook
Facebook
Instagram
Google+
Google+
Youtube
Youtube
Email
RSS

Kapcsolódó írások

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Alapjárat