2017. január 30. | 11:16

Elektromos hajtást kapott a luxusterepjáró a környezettudatosság jegyében

A Mercedes legrégebb óta gyártott, legrobusztusabb terepjáróját alakította át a Kreisel Electric. A G-osztályt nem igazán tudtam volna elképzelni elektromos meghajtással, de tény, hogy haladni kell a korral. Így van ezzel Arnold Schwarzenegger is, aki az Egyesült Államokban gyári G-osztállyal közlekedik, de elkötelezett híve a megújuló energiáknak, az elektromos hajtásnak. Innen jött az ihlet, hogy ezt a modellt varázsolják át egy gazdaságos, dinamikus elektromos járművé.
Arnold és új autója

A SUV eredetileg 350d motorral rendelkezett, helyette kapott egy 360 kW-os (490 LE) elektromotort, 80 kWh-ás akkumulátorokkal, amelyekkel 300 km-t tud megtenni, akár 183 km/h-val. A hatótáv csökkenhet, ha padlógázzal gyorsulgatunk  0-ról 100-ra, 5,6 másodperc alatt,  ami egyébként több mint 3 másodperccel jobb mint az eredeti V6-os dízel eredménye. A kis cég Magna-Steyr graz-i (Ausztria) gyárában szerelték össze, de sorozatgyártásba nem fog kerülni.

Hummer


A katonai HMMWV

A katonai terepjáró és a Terminátor hasonló identitást képviselnek, ezért is illenek egymáshoz. Azt sem szabad elfelejteni, hogy ha nincs Arnold lobbitevékenysége, akkor a 1992-ben nem kezdte volna el forgalmazni az AM Generals a HMMWV civil változatát a Hummert. Schwarzeneggernek 2006-ban 7 darab H1-ese is volt, de mivel a környezettudatosság híveként ismertük meg kormányzói szerepében, csak egyet tartott meg, amelyet hidrogénüzeműként használ továbbra is.

Bugatti


A világ leggyorsabb nyitott autója

2014 végén, az akkor legdrágább szériaautóként ismert Bugatti Veyron Grand Sport Vitesse-t vásárolta meg potom 2,25 millió dollárért ( 640 millió Ft). Természetesen csak a kormányzati idejének lejárta után tett szert az autóra, hiszen ez sem éppen környezetkímélő a maga 410 km/h-ás végsebességével.

Unimog


Mercedes-Benz Unimog U3000

Szintén passzol a filmsztárhoz a légrugós luxusteherautó amelyet 56 millió forintnak megfelelő dollárért vásárolt még 2012-ben. A kitűnő tereptulajdonságokkal rendelkező monstrumot egy 6,4 literes, 231 lóerős, soros hathengeres dízel motor hajtja. Schwarzenegger viszont csak 2014-ig hajtotta, extraként aláírta a műszerfalat és eladta. 1979 Chevrolet Caprice Estate Wagon - A 80-as évek amerikai filmjeinek állandó háttérszereplője, olykor civilben, olykor hivatali autóként FBI-os kocsi, olykor rendőrautó vagy taxi. A Terminátor 1-ben kombiként jelenik meg, valljuk meg, a Hummer mégiscsak jobban áll Schwarzeneggernek.
1979 Chevrolet Caprice Estate Wagon

1991 Harley-Davidson Fat Boy FLSTF - 1991-ben mozikba került a halálosztós kultuszfilmek második része, ahol a jövőből érkező T800-as igyekszik megvédeni a tizenéves John Connor életét, ezt számos jelenetben motorral teszi.
A Harley-Davidson Fat Boy a Terminátor 2-ből

2002 Indian Chief - A Terminátor harmadik részében is leginkább kétkerekűn lázad a gépekkel együtt.
Indian Chef rendőr köntösben

Forrás: