Újabb balesete volt egy Tesla Model S-nek, ami miatt az amerikai cég ismét figyelmeztette autói tulajdonosait, hogy ne engedjék el menet közben a kormányt.

Az „önvezető autó” az egyik legfelkapottabb kifejezés mostanság, azonban éles közlekedési helyzetben az így hirdetett rendszerek még rendkívül bizonytalanok, ez pedig emberéletekbe kerülhet. Persze a leírásokban mindig van egy kisbetűs rész, ám ennek betűméretét most biztosan megnövelik majd. A gyártók maguk is ismerik önnön gyengeségeiket, nem hiába tesztel mindenki pályákon és forgalomban egyaránt, ám azt tudni kell, hogy a tesztpilóták alaposan fel vannak készítve arra, hogy ha szükséges, azonnal beavatkozzanak. A vevőkkel más a helyzet, ők elhiszik a marketinget. Legutóbb egy Tesla Model S rohant bele hátulról egy éppen balesetnél segédkező tűzoltóautóba a Los Angeles-i autópályán, miközben a sofőr szerint a vezetéssegítő rendszer be volt kapcsolva. Szerencsére személyi sérülés nem történt, ám az nagy kérdés, hogy pontosan mi is történhetett, és ebben milyen szerepet játszott maga az Autopilot-rendszer. Egyelőre nem sikerült megállapítani, hogy a rendszer végig működött, vagy csak az ütközés előtti másodpercekben aktiválódott, pedig jelen pillanatban ez a kérdés foglalkoztat mindenkit. Egy korábbi halálos balesetben ugyanis az Autopilot csúnyán leszerepelt: itt egy keresztben áthajtó utánfutós teherautó alá csúszott be a Model S, ami letépte az autó tetejét. Itt végül sikerült bizonyítani, hogy az Autopilot aktív volt, ám ahogy az a Tesla állásfoglalásából utóbb kiderült, a rendszer nincs felkészítve arra, hogy egy az autó előtt keresztben áthajtó kamiont időben felismerjen, ami nélkül a vészfékező rendszer sem képes reagálni. A floridai haláleset után a Tesla felhívta vásárlói figyelmét arra, hogy minden pillanatban figyeljenek a vezetésre, tartsák kezüket a kormányon, és készüljenek fel arra, hogy bármilyen vészhelyzetben be tudjanak avatkozni. És bár az automatikus vészfékező rendszert úgy tervezték, hogy segítsen megakadályozni vagy legalábbis enyhíteni az ilyen típusú ütközéseket, a rendszer képességei egyelőre korlátozottak. Éppen ezért a Tesla olyan vezetőfigyelő rendszert telepített az autóiba, ami ellenőrzi, hogy a sofőr végig megfelelően figyel-e. Más kérdés, hogy Kínában kisebb botrány kerekedett abból, hogy az Autopilot rendszert – állítólag fordítási hiba miatt – valóban önvezetőként árulták, így a helyi kereskedőknek most tréningen magyarázzák el, hogy erről egyelőre szó sincs. Az eset pikantériája, hogy maga az Autopilot rendszerhez érzékelőket szállító cég, a Mobileye is bírálta a Tesla kínai kommunikációját, ami annyiban érthető, hogy ők pontosan tisztában vannak saját eszközei képességeivel.  Az esetek jól mutatják, hogy az autók önvezető képessége bár rohamléptekkel fejlődik, a valódi áttörés még várat magára. Nem beszélve azokról a nagyvárosi közlekedési szituációkról, amelyeket még egy rutinos, helyi lakos is nehezen képes kezelni, hiszen sok a megtévesztő tábla, a kopott zebra és burkolati jel, a gyalogosok, a kerékpárosok és a motorosok pedig sokszor egészen más KRESZ szerint közlekednek, mint ahogyan elvileg kellene.   Forrás: