József vadonatúj autót szeretne végre magának, mégpedig egy Trabant 500-ast. Igen, ez egy régi történet, 1963-ból, amikor az autóvásárlás még igazi kaland volt!

1963-ban József elhatározta, hogy ha törik, ha szakad, vásárol magának egy darabot a német ipar remekéből, vagyis szert tesz egy Trabantra 500-asra. Tudta, hogy a Trabant nagy kincs, akkor még csak öt éve gyártották a zwickaui VEB Automobilwerknél, így sok nem is futkározott belőle az utakon.

Azt azonban ekkor még nem sejtette, hogy milyen kalandok várnak rá. Ha Moszkvicsot vagy Skodát választ, akkor könnyebb dolga lett volna, mert Józsefhez hasonlóan a magyarok többsége Wartburgra és főleg Trabantra vágyott. (1971-ben azután a Lada lett a vágyak áhított tárgya.)

De József kitartott a Trabantja mellett, amit persze vásárlás előtt alaposan szemügyre is akart venni. Mivel Budapesten lakott, több autószalon közül is választhatott, mehetett a hajdani Martinelli térre (ma Szervita tér), az egykori Népköztársaság útjára (most Andrássy út) vagy a Lenin körútra (jelenleg Erzsébet körút). Végül ez utóbbihoz villamosozott el, persze nem egyedül, hanem az egész családdal. Nem sejtették, mennyire szerencsések, mert vidéken csak Pécsett és Zalaegerszegen voltak szalonok, így egy miskolcinak a fél országot át kellett vonatoznia, hogy jobban megnézhesse és megrendelhesse a kiszemelt KGST-csodát.

Szép volt a Trabant, nagyon tetszett mindenkinek, volt belőle babakék és fehér, majd a család gyorsan megegyezett, hogy fehéret szeretnének, mert abban egy férfi sem mutat furán. József rögvest ki is töltötte a szükséges papírokat, majd szépen hazabattyogott a rendkívül izgatott kompánia. Otthon biztosan előkerült a házi tojáslikőr és pár üveg Kőbányai, de ez csak spekuláció a részemről.

Nem is kellett sokat várniuk, hamarosan érkezett a posta, persze nem az autó átvételéről szóló értesítővel, hanem egy befizetési lappal. Ezzel kellett ugyanis befizetni a 3800 forintos foglalót az Országos Takarékpénztár valamelyik fiókjában. József nem akadt fenn ezen, megértette, az államnak is biztosra kell mennie, aki nem gondolja komolyan, az ne vegyen autót! Megint nem volt tisztában vele, hogy milyen szerencsés, mert az előleg 1963-ban még csak 10 százalék volt, míg később 20, majd 50 százalékra emelték a beugrót, amit csak a rendszerváltás előtt közvetlenül, 1989-ben módosítottak 40 százalékra.

Maga a Trabi egyébként 38 ezer forintot kóstált, ami József jónak számító, 1800 forintos művezetői fizetéséből éppen 21 hónap alatt gyűlt össze. Persze közben enni, inni, élni is kell azért: akkoriban egy sör és egy kiló kenyér 3 forintba, egy liter benzin 2,50-be került. Persze egy vezérigazgatónak még könnyebb volt összehozni a Trabantra valót, ők havi 5500-5800 forintot is megkereshettek. 

József fizetett, és várt a sorára. Kicsit bosszantotta volna, ha tudja, hogy gazdagabb elvtársak a Konsumexen (Konsumex Külkereskedelmi Vállalat) keresztül soron kívül juthattak autóhoz. Ehhez azonban egy összegben kellett fizetni, mégpedig dollárban, így ez főleg a külföldön dolgozók, vagy a nyugati rokonokkal rendelkezők számára volt járható út. Mivel a Konsumex is a Merkurtól vásárolt, akár csak József, minden ilyen kiváltságos az ő Trabantjának a megérkezését késleltette. Egy dologban bízhatott, hogy a dolláros vevők inkább nyugati kocsira pályáznak, mert dollárért ezekhez is hozzá lehetett ám jutni.

Teltek a hónapok, ám nem tétlenül, a Belkereskedelmi Minisztérium Vas- és Műszaki Főigazgatósága ugyanis teljes gőzzel dolgozott azon, hogy hozzájusson néhány száz autóhoz, aminek akkoriban az volt a módja, hogy keresni kellett valamilyen magyar terméket, amit adni lehet érte cserébe. Ha sikerült leszerződnie a Főigazgatóságnak, akkor egy másik szervezet, a Mogürt (Magyar Országos Gépkocsi Üzemi Részvénytársaság) intézte az importot, ha pedig beérkezett a kocsi, akkor az értékesítést a Merkur (Merkur Személygépkocsi-értékesítő Vállalat) intézte. Tehát, amíg József várt, addig a gépezet gőzerővel dolgozott József álmának valóra váltásán.

Kicsivel több mint egy év elteltével megérkezett végre az áhított levél, amiben az állt, hogy megérkezett a megrendelt Trabant 500. Kicsit utazni kellett érte, mert Csepelen az egykori Áfor út 4. szám alatt lehetett csak átvenni, de kit érdekel, ha nemsokára új Trabantja lehet az embernek. Persze ehhez előtte ki kellett fizetni az ár fennmaradó részét, de ez nem volt gond, mert a pénz jó ideje megvolt már, hiszen nem lehetett tudni, mikor jön meg a kocsi.

Az egész család felkerekedett hát, abban bízva, hogy visszafelé az utat már autóval tudják megtenni. Hiába érkeztek jóval nyitás előtt, már izgatott tömeg várakozott kint, mert kiderült, ide bizony senki nem jön egyedül. Megkapta József a sorszámát, majd jött a várakozás, de nem az a bosszús fajta, inkább izgatott és önfeledt, közben pedig mutogatták egymásnak a kiguruló Trabantokat, Wartburgokat, Skodákat és Moszkvicsokat. Mindegyikben egyenes derekú, fülig érő mosolyú utasokkal. Néhányan tűntek csak bosszúsnak valamiért.

Azután szólították Józsefet, az egyik ablaknál pedig megtudta, hogy hiába kért fehéret, bizony csak babakék autó maradt. Ha kell, viheti, ha nem, akkor megkapja más. Bosszús volt persze József, ki ne lett volna az, de ilyenkor már nem hátrál meg az ember, bólintott, és már írta is alá a papírokat.

Babakék ide vagy oda, nagy volt az öröm, egy éve várt a család erre a csodálatos játékszerre. Persze azt még nem tudták, hogy az alkatrészek beszerzése sem lesz majd annyira egyszerű, mert szinte minden alkatrész hiánycikk. De ez már egy másik kaland!

 

Origo

Totalcar

Maimoni blog

Cucorás Sándor: Kádár huszár voltam