Kínában épül a Tesla első külföldi gyártóüzeme, a Gigafactory 3, ahol a tervek szerint évente 500 ezer autó készül majd.

Egyre nyilvánvalóbb a Tesla terjeszkedési stratégiája, aminek keretében hamarosan az Egyesült Államokon kívül Európában és Kínában is épít üzemeket.  A németországi gyár egyelőre inkább csak terv, ám a kínai létesítmény megépítése olyannyira sínen van, hogy hírek szerint a cég már alá is írta az erről szóló megállapodást a sanghaji hatóságokkal.  A nemes egyszerűséggel Gigafactory 3-nak elnevezett létesítmény Lingang városban épül fel, ami nagyon közel van a külföldi vállalatok által favorizált sanghaji szabadkereskedelmi övezethez.
Imádják a Teslát a kínai vásárlók

A Tesla beruházása több szempontból is különleges. Először is ez lesz a Tesla első Egyesült Államokon kívüli gyártóbázisa, másrészt ez lesz az első teljes egészében külföldi tulajdonban lévő üzem a kommunista országban. A kínai kormány ugyanis korábban ragaszkodott ahhoz, hogy a külföldiek kizárólag vegyesvállalatokon keresztül lehessenek jelen az országban, a kínai tulajdon pedig ellenőrzési lehetőséget és persze hozzáférést jelentett a nyugati technológiákhoz. Sok vállalat éppen emiatt ódzkodott csúcstechnológiáit Kínába vinni, és maga Elon Musk is többször bírálta ezt a megkötést. A kínai kormány azonban nemrég úgy döntött, hogy 2022-ig fokozatosan eltörli a korlátozást, valószínűleg ezért is döntött Musk a gyáralapítás mellett. A másik fontos, beruházás mellett szóló érvet érdekes módon maga Donald Trump, vagyis az általa kirobbantott kereskedelmi háború szolgáltatta, ugyanis a kínai büntetővámok miatt 20 százalékkal drágultak az USA-ból Kínába szállított autók. A sanghaji üzem termékeire természetesen nem vonatkoznak a vámok, így az itt gyártott Teslák lényegesen olcsóbban juthatnak a helyi piacra.
A Tesla beruházásához az is kellett, hogy a kínai kormány lazítson a külföldi befektetések szabályain.

A Gigafactory 3 még kínai léptékkel mérve is óriási beruházás, állítólag a legnagyobb külföldi befektetés lehet Sanghajban, vagyis a beruházás értéke meghaladhatja az 5,5 milliárd dollárt (1500 milliárd forintot), amennyit a Walt Disney költött a Sanghaj Disney Resort szórakoztató központ megépítésére. A Tesla kínai üzemében a tervek szerint évente 500 ezer autó készül majd, de ami legalább ennyire fontos, kutatás-fejlesztés, gyártás és értékesítés egyaránt lesz majd az egységben. Mégpedig nem is túl soká, ugyanis a kínai Caijing pénzügyi magazin szerint az üzem építése 2019 elején elkezdődhet, vagyis akár 2020-ban legördülhet az első kínai Tesla a gyártósorról. Forrás: