Nagyot változtak a Lamborghinik, amióta 1966-ban megjelent az első 400 GT sportautójuk. Motorerőből persze akkoriban sem volt hiány!
A Lamborghini 400 GT, vagy ahogy legtöbbször nevezik, a 400 GT 1966-ban jelent meg. Ez még csak egy úgynevezett „ideiglenes” széria volt, amiből a 350 GT-t követően mindössze 23 darab készült, három alumínium karosszériával. A 400 GT legnagyobb újdonsága a 350 GT-hez képest az volt, hogy itt két plusz ülés kapott helyet hátul, míg a korábbi változatnál vagy egy utas, vagy a csomagok fértek csak el a második sorban.
Az 1966-is Genfi Autószalonon bemutatkozó modell 3,9 literes, V12-es motorja 320 lóerőre (239 kW) képes, és akkoriban leginkább könnyű vezethetősége miatt voltak oda érte. A 400 GT-ben a Lamborghini saját sebességváltója került. Az eredeti modellekre Pirelli Citurato 205VR15-ös abroncsokat szereltek.Az olaszok már akkor is nagyon ügyeltek az exkluzivitásra, így a kocsiból összesen 242 darab készült, de ebben benne van a 23 „ideiglenes” változat is.
Ennek a konkrét autónak spanyol tulajdonosa van, de a Svájcba történő leszállítás, az ottani regisztráció, a teli tank benzin, a helyi autópálya-matrica és a tisztítás költsége benne van a 630 ezer eurós, vagyis csaknem 200 millió forintos árban. Micsoda gáláns ajánlat!
A 400 GT karosszériáját a legendás milánói Carrozzeria Touring cég tervezte, ez egyike volt utolsó munkáiknak. Az 1925-ben Felice Bianchi Anderloni és Gaetano Ponzoni által alapított cégnek ugyanis éppen 1966-ban áldozott le, amikor az autógyártók elkezdték házon belül megoldani a karosszériatervezést.
A 400 GT azonban csodálatos mestermunka, ami fantasztikus vonalvezetése miatt soha nem megy ki a divatból. Számomra kicsit németes, ami alatt azt értem, hogy a finom vonalak ellenére van benne valami robusztus, férfias macsóság, amit számomra leginkább a Mercedes 300 SL modellek képviselnek a mai napig. Ezen kívül nagyon szép a fekete, hibátlanul csillogó karosszéria és a világos bőr belső kontrasztja.
A fekete bőrbevonatú műszerfal pedig annyira jól sikerült, hogy akár egy mai sportkocsinak is díszére válna. Nincs benne semmi cicoma, de a puritánság és a sok kapcsoló ellenére valahogy tökéletes összhangba hozza az erőt és a luxust. Nem tudom, hogy vagy vele, de nekem sok autóban éppen ez a balansz hiányzik, mert vagy zavarba ejtően pazar a luxus, vagy annyira fapados a belső, hogy egyszerűen nem jó érzés beülni.
Amennyiben még több veteránt szeretnél látni, mindenképp nézd meg ezt a videót is!
