A teljesen önvezető autókra még biztosan várni kell, ám addig is jöhet a sofőr agyhullámait szondázó rendszer, ami jelentősen lerövidítheti a reakcióidőt.

Elsőként a Nissan állt elő egy olyan vezetést támogató megoldás ötletével, ami a sofőr agyhullámainak elemzése alapján még az előtt képes reagálni, hogy a vezető maga cselekedne. A dolog meglehetősen futurisztikusan hangzik, de a konkrét termék piacra dobásáig még a japán mérnökök szerint is 5-10 évet kell várni. Ám, ha megvalósul, ez nem csak a teljesen önvezető autók felé vezető út egyik fontos lépcsőfoka lesz, hanem az önvezető járműveket is forradalmasíthatja. Az 1-es és a 2-es szintű autonóm vezetéstámogató rendszereknél ugyanis kulcsfontosságú a reakcióidő, hogy az automatika képes legyen időben beavatkozni, ha szükséges. A japánok ehhez az úgynevezett „brain-to-vehicle” technológiát használnák, aminek érzékelői fogják és értelmezik az agyhullámok jeleit, majd ezek alapján döntéseket hoznak. A Nissan mérnökei szerint ezzel a megoldással akár 0,2-0,5 másodperccel gyorsabb reakcióidőket lehetne elérni, ami fékezésnél vagy kitéréskor életeket menthet. A dolog nehézségét az jelenti, hogy meghatározott agyi mintákat konkrét cselekedetekhez kell társítani, például fékezéshez, gyorsításhoz vagy éppen ahhoz, hogy balra vagy jobbra akar kanyarodni az autós. Maga az agyhullámok vételéhez szükséges technológia jelenleg is elérhető, hiszen EEG-t, vagyis elektroenkefalográfot használnak a legkorszerűbb művégtagok és számítógépes játékok is. Az EEG lényegében egy olyan műszer, ami képes valós időben érzékelni az idegsejtek elektromos aktivitását. Ahhoz, hogy az EEG készülék szondázni tudja az agyat, a hajas fejbőrre kis ellenállású, fémből készült elektródákat helyeznek el. Kérdéses azonban, hogy mennyire lesz ez a technológia alkalmazható majd az autók vezetéstámogató rendszereinél, legalábbis a The Verge oldal által a Los-Angeles-i CES kiállításon megkérdezett neurológusok meglehetősen szkeptikusak voltak ezt illetően. A Nissan sokkal optimistább, videójukon már egy – állítólag – kényelmesen használható, sisakszerű interfész is megjelenik.
Fejlesztőik szerint a Nissan Intelligent Mobity (NIB) rendszer első körben csak abban segíthet, hogy szükség esetén beavatkozzon a sofőr helyett, aki a legtöbbször még csak észre sem veszi majd az apró korrekciókat. A brain-to-vehicle technológia felismeri, hogy a vezető fáradt vagy ideges, és automatikusan ehhez igazíthatja a vezetési stílus beállításait.
Nissan iMX Kuro

A japán vállalat vezetőfejlesztője azon a véleményen van, hogy az NIB alapjaiban változtatja meg azt az önvezető autókkal kapcsolatos véleményt, hogy a sofőrök kezéből végleg kikerülhet az irányítás. Amennyiben a Nissan ötlete valóban működni fog, az irányítás a vezetőnél marad, csak nem lesz szükség kézre és lábra ahhoz, hogy közvetítse akaratát az autója felé. A megoldás már belekerült a Nissan iMX Kuro koncepcióba is, ami azt hivatott megmutatni, hogy a Nissan szerint milyen lesz a jövő autója másfél évtized múlva. Te örülnél egy gondolatolvasó autónak? Forrás: