2017. május 23. | 17:29

A következő Bentley Continental GT alapos újratervezésben részesült, hogy a tradícionális kupé új lendületet kaphasson, nagy reményeket fűz hozzá a Bentley

Megújul a Continental GT

A következő, harmadik generációs Continental GT szeptemberben, a Frankfurti Autószalonon fog debutálni. Az új kupé már nem az előző generáció alapjára fog épülni, ehelyett az új alap a semmiből lett fejlesztve a Porsche által, ugyanezt a platformot használja a legújabb Panamera is. Az új Continental GT-ből természetesen nyitott tetős GTC-változat is készülni fog. Természetesen, a Bentley már bejelentette, hogy az új Continental GT-jük lesz a legfejlettebb modelljük, ami talán el is várható a márka zászlóshajójától.
"Vigyázunk arra, hogy megvédjük az évek során felépített tradicionális tulajdonságait, miközben olyan funkciókat adunk hozzá, amelyek egészen új szintre növelik képességeit.” – mondta a Bentley egyik mérnöke.
Az új platform mellett a GT Continental szélesebb hajtás-választékkal fog rendelkezni, beleértve egy hibrid változatot is, ami lehetővé teszi majd a zéró-emissziós autózást is, legalábbis rövid távra.
Hasonlóan a korábbi változathoz, az újgenerációs Continentalhoz is lesz nyitott tetős változat, GTC néven

A 48 voltos elektromos rendszer ezek mellett lehetővé fogja tenni a kiterjedt vezetést segítő rendszerek alkalmazását, beleértve akár az önvezető-funkciót is! A Bentley ezek mellett eldöntötte, hogy fejlesztik a 6.0 literes duplaturbós W12-es motorjukat is, ugyanis már a 2021-es emissziós normák lebegnek a szemük előtt és hogy könnyedén teljesítsék négy év múlva is, részecskeszűrőt kap a motor. Teljesítménycsökkenéstől nem kell tartanod, a második generációs Continental GT is 4 másodperc alatt lesz 100-on, miközben a végsebessége 300 km/h fölött lesz. Persze, most mondhatod, hogy vannak ennél gyorsabb autók is, de azok közül egyik sem a kényelem megtestesítője.

Kezd beérni az átszervezés a Bentley háza táján

A Volkswagen anyavállalatának átfogó átszervezésének részeként a Bentley kulcsfontosságú tagja az újonnan létrehozott Sport és Luxus Csoportnak, amely magában foglalja a Porsche-t és a Bugatti-t is. Az átszervezés célja a három márka minél hatékonyabb működtetése a fejlesztések, beszerzések, tesztelések és szervizek terén. Ennek az átszervezésnek az első gyümölcse lesz az új Continental GT és annak nyitott tetős GTC-változata, valamint az, hogy a Continental GT megkapja a Porsche által fejlesztett MSB platformot (aki nagyon nagyon odavan a német nyelvért, azoknak álljon itt a teljes változat: Modularen Standardantrieb Baukasten). Az MSB platformnak sokkal korszerűbb a felépítése, mint amit a Continental GT 2003-as megjelenése óta használ, ami nem mellesleg a Volkswagen Phaeton alapja is volt. A Bentley-től úgy nyilatkoztak, az új platformnak köszönhetően merevebb lesz az autó, jobb tömegeloszlással fog rendelkezni és a súlypont is alacsonyabbra fog kerülni. Ez mind hozzájárul ahhoz, hogy jobb, a jelenlegi típusnál sportosabb vezetési élményt biztosítson. Az új platform ráadásul egy új lehetőséget is nyújt: ezentúl adott a választási lehetőség, hogy hátsó- vagy összkerékhajtással kéred az új Continental GT-t. Továbbá újdonság, hogy ezentúl a hátsó kerekeket is lehet majd kormányozni, hihetetlen agilitást kölcsönözve ezzel az autónak, az új légrugós rendszer, ami szintén a Panamerából származik pedig a kényelmet biztosítja. Az új platform nagyszilárdságú acélt és alumíniumot használ, a Wolfgang Dürheimer, a Bentley elnöke szerint ennek köszönhetően 100 kg-ot sikerült az új Continental GT súlyából csökkenteni. Ebből fakadóan az új Continental GT súlya valahol 2100 kg körül lesz várható, legmagasabb felszereltséggel talán 2200 kg lesz a tömege. Csak összehasonlításképp, a jelenleg kapható legkarcsúbb Continental GT modell, a GT3-R tömege 2195 kg.
A jelenleg kapható "legkarcsúbb" Continental, a GT3-R, ennél csak könnyebbek lesznek az új Continental GT-k

Az új Bentley formavilága elvileg nem lesz túl nagy meglepetés, hiszen a 2015-ös Genfi Autószalonon már bemutattak egy valamivel kisebb, kétszemélyes Speed 6 kupé konceptautót. Alacsonyabb és szélesebb lesz a korábbi modellnél, nagyobb motorháztetőt kap. Dürheimer korábban a Porschenél volt a kutatás-fejlesztés feje, így a Sport és Luxus Csoportba való átszervezés miatt volt lehetősége a Porsche szélturbináin tesztelni az új Bentley-t, ami így az eddigi legáramvonalasabb Bentley-nek ígérkezik. Egyelőre semmi konkrét információ nincs az új Continental GT teljesítményét illetően, viszont továbbra is a duplaturbós 6.0 literes W12-es motort fogja használni. A jelenlegi, kifutó verzióban 590 LE-t és 700 Nm-es nyomatékot ad le ez a motor, de persze ezen is finomítanak még az új modellben, hiszen ugyanazzal a teljesítménnyel hogy adhatnának ki a kezük közül bármit is? Az új Continental GT teljesítménye sokkal inkább várható a Continental GT Speed teljesítményének közelében, ami 635 LE-s és 820 Nm-es nyomatékkal mozgatja a GT Speedet. Csak összehasonlításképp, hogy mégis, ebben a kategóriában milyen teljesítmények röpködnek, a Mercedes AMG S65-ben a duplaturbós 6.0 literes V12-es motor 621 LE-s kereken 1000 Nm-es nyomaték mellett, míg az Aston Martin duplaturbós 5.2 literes motorja a DB11-ben 600 LE-s 700 Nm-es nyomatékkal (arról korábban írtunk, hogy az Aston Martin a Mercedesek V8-as motorját fogja ezentúl használni). Ezt a hatalmas teljesítményt egy nyolcsebességes automata váltó fogja továbbítani a kerekeknek, a hátsókra vagy akár mind a négyre, ahogy fentebb már írtam. Persze egyelőre semmi sem hivatalos a Bentley részéről, így ezek csak találgatások, amik a cég korábbi nyilatkozatain és tendenciáin alapszik.

W12 mellett V8-as motor, de hibrid hajtás is lehet opció a Continental GT-be

Persze, ha túl nagynak találod a W12-es motort, a 4.0 literes duplaturbós V8-as motorral is kérheted a luxuskupét. De hogy abból is melyiket fogja használni a Continental GT, nagyon jó kérdés. Az Audi-fejlesztette 3.993 köbcentist, amit a Bentley többi modelljében is használnak? Vagy a modernebb, a második generációs Panamera Turbóban is használt 3.996 köbcentis Porsche motort? Bármelyik is legyen, valószínűleg meg fogja haladni a jelenleg kapható Continental S teljesítményét a 4.0 literes motorral a GT, ami jelenleg 520 LE-s és 680 Nm-es nyomatékkal rendelkezik. A W12-es motoros változat négykerék-meghajtással fog rendelkezni, hiszen azt a hatalmas teljesítményt jobb mind a négy kerékre adni egyszerre, de a 4.0 literes V8-as motoros változatnál majd eldöntheted, hátsókerék- vagy összkerék-meghajtással kéred. Ezzel ez lesz az első Continental GT, amit hátsókerék-meghajtással kérhetsz, korábban nem volt választási lehetőség e téren. A tervek szerint készülni fog hibrid változat is az új Continental GT-ből, kizárólag négykerék-meghajtással, Continental GT Hybrid néven, de ennek bemutatása csak az újgenerációs Continental GT-k után fog bekövetkezni nem sokkal. Nem is a Bentley lenne, ha bármit is nyilatkoztak volna a Continental GT Hybridről, de várhatóan nem csak az alapon fognak osztozni a Panamerával, hanem hibrid-hajtásban is. A Panamera 4 E-ben egy 2.9 literes V6-os duplaturbós motor rejtezik, ezt egészíti ki egy elektromos motor, amelyik az automata váltó előtt helyezkedik el. Bár jóval kisebb a motor a V8-asnál, pláne a W12-esnél, a 460 LE és a 700 Nm-es nyomaték egyáltalán nem lebecsülendő teljesítményt ad a Panamera 4 E-nek, így bátran választhatja majd ezt akármelyik környezettudatos Bentley-fanatikus. A Continental GT Hybrid ráadásul teljesen elektromos üzemmódban is fog tudni működni, várhatóan 50 km-t fog tudni megtenni ebben a módban.
Ahogy a Panameraból, úgy a Continental GT-ből is várható lesz a hibrid változat, ráadásul 50 km-es tisztán elektromos hatótávot rebesgetnek

Dízelbotrány ide vagy oda, most először lehet majd Continental GT-t választani dízelmotorral. A Bentley Bentaygaban is használt 4.0 literes duplaturbós V8-as dízelmotor ezentúl elérhető lesz a Continental GT-ben is, bár hogy miért, az egy nagyon jó kérdés, hiszen ezen a szinten a fogyasztás már biztos nem sarkalatos kérdés. A Continental GT után 2018-ban a Continental GTC-t is lehet majd kapni a szalonokban, hasonlóan a kifutó modellhez szövet tetővel.

További fejlesztések és az eladási számok a Bentleynél

A fejlesztés nem fog itt megállni, ugyanis 2019-re ugyanerre az MSB platformra szeretnék fejleszteni az új Flying Spurt is, hosszított tengelytávval a nagyobb belső térért. Annak ellenére, hogy 13 éves a Continental GT, nagyon jól muzsikál a Bentleynek, az eladási számok kedvezően alakultak eddig. Európában 2012-ben volt a csúcs, amikor is 1837 Continental talált gazdára, ez tavaly 1705 darabra csökkent. Az új Continental minden valószínűség szerint csak tovább növeli a márka sikerét, amit a tavaly bemutatott Bentayga is jócskán elősegített. A Bentley úgy okoskodott, hogy 2016-ban 3600 Bentaygát fog értékesíteni globális szinten, de nemcsak hogy teljesítették ezt a számot, hanem jócskán meg is haladták, ugyanis 5600 Bentaygát vittek haza az emberek tavaly, így a Bentayga tette ki a márka eladásainak a felét.
Tavaly óta, ha kedved tartja, Bentley-vel is mehetsz a susnyásba, de nem valószínű, hogy aki ilyet vesz, terepen használná

Ennek köszönhetően a tavalyi volt a márka legsikeresebb éve, 11 ezer darab Bentley talált gazdára ugyanis. 2014-ben ugyan már volt, hogy 11 ezer darab Bentleyt értékesítettek, viszont a rá következő 2015-ös évben 1000 darabbal kevesebbet sikerült eladniuk – ez jórészt a kínai piac bezuhanásának miatt volt. A Bentley ugyanakkor azt tervezi, hogy nemcsak hogy visszaszerzi az ügyfeleit Kínában, hanem elsődleges piaccá kívánják tenni az USA-val és Európával szemben, mindezt pár éven belül. Wolfgang Dürheimer ugyanis elmondta, olyannyira fókuszálnak most már a kínai piacra, hogy a tesztek során sokkal inkább előtérben kerül, hogy az ottani klímára és városi közlekedésre optimalizálják autóikat. A Bentley terve, hogy évi 15 ezer darabra növeljék az eladásaikat, ami a Bentaygával – kombinálva a világon egyre inkább elharapózó SUV-őrület miatt – és az új Continental GT-vel egyáltalán nem tűnik elérhetetlen célnak 1-2 éven belül. Ezen kívül még egy új modellt is be akarnak vezetni, de az még nincs eldöntve, hogy ez az új modell az idei, 2017-es Genfi Autószalonon bemutatott EXP 12 Speed 6e konceptautó leszármazottja lesz, vagy inkább a Bentayga testvére, így a sportos helyett a SUV-vonalat erősítik.
Így nézett ki 2015-ben Genfben a Bentley Speed 6 konceptautója, vajon ezt a vonalat erősítik tovább, vagy inkább a SUV-ot?

Forrás:
Ha tetszett az írás, kérlek oszd meg a Facebookon! Köszönöm!