2018. július 20. | 10:00

A Paramount Network kedden bejelentette, hogy 2018. augusztus 11-én bemutatja az "I am Paul Walker" című dokumentumfilmet.

Öt évvel a Halálos iramban sztárjának korai halála után a rajongókat még jobban érdekli Paul Walker pályafutása és élete. A dokumentumfilmben közeli barátok, kollégák és család tagok mesélnek Paul életéről, egészen a tragikus autóbalesetig. A csillagot 2013. november 30-án érte tragikus hirtelenséggel a halál egy Porsche Carrera GT utasaként. Üzlettársa és barátja Roger Rodas mellett ült, amikor a profi pilóta elvesztette irányítását az autó felett, majd a kigyulladt roncsban mindketten életüket vesztették. Többek közt megszólal a filmben Tyrese Gibson is akivel együtt játszottak a Halálos iramban-filmekben, illetve Rob Cohen filmrendező is. Walker testvérei és szülei is részt vesznek a bemutatón. Adrian Buitenhuis rendezte a filmet, akinek nevéhez fűződik a Heath Ledger életét bemutató film is. Producerként pedig Derik Murray működött közre, aki az előbb említett életrajzi alkotáson kívül több hasonlóban is részt vállalt. A csak családi archív felvételeket tartalmazó dokumentumfilm nem csak Walker autó imádatával és hatalmas autós témájú franchise-zal foglalkozik, amely meghozta számára az igazi sikert, hanem a filmsztár kevésbé ismert oldalára is rávilágít, vagyis az óceánok és a tengeri élővilág szeretetére. Walker nagy részt vállalt az óceáni kutatásokban és létrehozta a Reach Out Worldwide alapítványt, mely a természeti katasztrófák utáni helyreállításban nyújt segítséget a rászorulóknak. Nekem az egyik kedvenc színészem a mai napig. Emlékszem amikor először olvastam a tragédiáról szóló híreket, nem akartam elhinni, nem voltam képes felfogni, hogy pont az okozza a vesztét, amit imádott. Hiába, a sorsnál nincs kegyetlenebb! Sok autóbolond számára jelent valamit a színésztől származó idézet:
If one day the speed kills me, do not cry because I was smiling
Azaz magyarra fordítav:
Ha egy nap megöl a sebesség, ne sírj, mert mosolyogva mentem el.
Augusztus 11-én este 21 órakor mutatja be a kész alkotást a Paramount Network. Forrás/Fotó: