Egy mobilalkalmazás segítségével oszthatják meg másokkal autóikat azok a MINI tulajdonosok, akik részt vesznek a BMW tesztprogramjában.

Az egy autó, egy tulajdonos, egy sofőr koncepció a modern nagyvárosokban egyre nehezebben működik, egyszerűen azért, mert nincs hely annyi kocsinak, mint amennyi lakosa van egy sűrűn lakott településnek. A fejlett tömegközlekedés sem tudja teljesen kiváltani az autót, hiszen bizonyos helyzetekben a kocsi nagyon praktikus, legfeljebb azt lehet elérni, hogy kevesebbet használják az emberek. Így viszont foglalják a helyet a garázsokban és az utcai parkolókban.
A MINI tulajdonosok összesen 10 emberrel oszthatják meg az autójukat

Felmerül persze a kérdés, hogy minek saját autó, ha az ember csak ritkán használja, nem lenne ésszerűbb ilyenkor bérelni egyet? Erre a problémára kínálnak megoldást az autómegosztó (car sharing) szolgáltatások, amikor a cég tulajdonában lévő járműparkot bárki használhat, természetesen díj ellenében. Ilyen például nemrég elindult MOL Limo car sharing szolgáltatás Budapesten, ahol havi költségek nélkül, az 5900 forintos regisztrációs díj befizetését követően percenként 66 forintért lehet vezetni az autókat. A Limo flotta összesen 300 Volkswagen Up modellből áll, amelyek harmada elektromos meghajtású. Korábbi a GreenGo carsharing szolgáltatás, ami annyiban mindenképp jobb, hogy itt kizárólag elektromos járművek alkotják a flottát. Ennél 65 forint a legolcsóbb percdíj, viszont ebben az esetben 990 forintos havi díjat is felszámolnak. A GreenGo és a Limo megoldások előnye, hogy a megadott zónán belül a parkolás ingyenes.
Az autó használatért a tesztidőszakban 0,3 eurót számláznak ki, amit a tulajdonosok kapnak meg

Bármennyire is jók az előbbi szolgáltatások, nem képesek kiváltani teljesen a saját tulajdonú autót, ugyanis csak egy zónán belül lehet felvenni és letenni az autókat, vagyis például egy városszéli bevásárlóközpontba már nem lehet kijutni velük. Illetve, mivel perc alapú a számlázás, egy erős forgalmi dugóban könnyen összejöhet egy 6-7 ezer forintos számla, ami azért már nagyon húzós. A hosszabb utaknál jöhetnek jól az Oszkárhoz hasonló telekocsi rendszerek, amelyekkel az utazási költségek megoszthatók, de a saját tulajdon ezzel sem igazán váltható ki. Ugyanis konkrét útvonalakat hirdetnek meg az autótulajdonosok, amelyeken be lehet ülni melléjük vagy mögéjük, tehát viszonylag rugalmatlan a rendszer.
VIP felhasználók is beállítható, akik a tulajdonos előzetes engedélye nélkül is használhatják az autót

A jelenleg Madridban tesztelt MINI Sharing szolgáltatás újabb lehetőséget jelent majd, itt ugyanis magánszemélyek oszthatják meg családtagjaikkal, barátaikkal vagy kollégáikkal az autóikat. A rendszer alapja a MINI Sharing okostelefon-alkalmazás, amivel a tulajdonos engedélye után más is kinyithatja, illetve elindíthatja az autót. A tulajdonosok összesen 10, általuk kiválasztott emberrel oszthatják meg autóikat, akik látják a kocsi pontos helyét, de akár gyalogos útvonaltervezést is kérhetnek hozzá. A MINI Sharing alkalmazás az adott modellnél kulcsként funkcionál: bluetooth-kapcsolaton keresztül az ajtók nyithatók és zárhatók, illetve az autó elindítható. Az autót használó ismerősök közül kiválaszthatók úgynevezett VIP-tagok, akik előzetes jóváhagyás nélkül is használhatják a kocsit, ami leginkább családon belül lehet hasznos. Érdekes viszont, hogy a rendszer a használatért díjat számít fel, ez a teszt során 0,3 euró (nagyjából 100 forint) kilométerenként, amit a tulajdonos kap meg. Az úgynevezett bizalmi autómegosztást első körben 500 darab, 2018 márciusa után gyártott madridi MINI-modellen tesztelik. Az autókba utólag építik bele a MINI Sharing Module egységet, ami lehetővé teszi, hogy az autót okostelefonon keresztül lehessen nyitni és zárni. Hogy a koncepciót a BMW Group világszinten is kiterjeszt-e majd, az a spanyolországi teszt tapasztalataitól függ majd. Ha beválik a dolog, akkor számítani lehet rá, hogy az okostelefonos modul idővel alapból bele kerül az autókba, hiszen ez a rendszer legfontosabb műszaki feltétele. Forrás:
  • BMW