2018. május 31. | 14:07

Június 9-én kerül megrendezésre 5. alkalommal a Stancefest a Budapesti Hajógyári Szigeten a Golftanyán

Idén első alkalommal fogok kilátogatni a Stancefestre, sajnos eddig mindig úgy jött ki az élet, hogy valahol máshol voltam, míg Magyarország legigényesebb stanced autói összegyűltek a pihepuha pázsiton, a Golftanyának otthont adó Hajógyári szigeten. Nahát most nem leszek máshol. És mindent lefényképezek! Mivel saját tapasztalatom, élményem még nincs a rendezvényről így kénytelen voltam az internet csodálatos világából táplálkozni. Amit meg tudtam pedig a következő. Idén is, mint ahogy már tavaly, a gyomrok megtöltéséről a BP BARbq gondoskodik majd, lesz graffiti verseny a Montanacolorshungary támogatásával, és természetesen a megjelenő autók legjobbjait is több kategóriában jutalmazzák. A kollégák tavalyi beszámolójából kiindulva, mivel már a 2017-es évben is jobbnál jobb és alacsonyabbnál alacsonyabb autók jelentek meg, idén sem lesz hiány a porba rakott gépekből. A zene és a jó hangulat is biztosítva lesz. Az esemény facebook oldalán pedig néhány már elfogadott jelentkezőt is lehet látni, hatalmas approved matricával ellátott képeken. A rendezvény egyébként a 819Cmpny nevéhez fűződik. Néhány csapattaggal már volt szerencsém személyesen is találkozni az AMTS-en. Az ő autóikat elnézegetvén, ha csakis ők bírálták a bejutó autókat, biztosítva van a minőség és a színvonal! Oh, igen csak úgy, mint minden nívós tuningtalálkozón, itt is előzetes regisztráció után fogadták el (vagy nem) a fűre parkolni vágyók autóit. Tehát egyszóval a minőség szigorúan ellenőrzött. Számomra felüdülés, amikor jól szervezett, igényes rendezvényekre látogathatok el itthon, és a beharangozó videó, valamint a tavalyi képek alapján biztos vagyok benne, hogy ez is egy olyan lesz. Ha lemaradtál volna a 7teen media által gyártott kisfilmről most ne hagyd ki! https://www.facebook.com/819Company/videos/1629726400429021/ Na, a Te kedved is megjött egy szombati autós lazulásra? Gyere ki június 9-én a Hajógyárira, mert tuti, hogy ha csak a neten keresztül nézed lesz, amiről lemaradsz! A tavalyi Stancefesten Bolgár Krisztián készített fotókat a galériában lecheckolhatod a cikk legvégén! Az esemény hivatalos linkjét lentebb találod, jelezd barátaidnak is hogy részt veszel a buliban! https://www.facebook.com/events/367048403714631/?active_tab=discussion

Galéria

A Stancefest hivatalos támogatói és média csapata:

Hivatalos támogatók: Média csapat: