home Közösségi Interjú Somodi Krisztiánnal a Voltetorve.hu egyik alapítójával

Interjú Somodi Krisztiánnal a Voltetorve.hu egyik alapítójával

0 people like this.

A Voltetorve.hu ideális segítség lehet azoknak, akik használtautó vásárlásra készülnek és szeretnének megbizonyosodni arról, hogy nem volt-e korábban komoly sérülése az autónak.

Honnan jött az ötlet és mikor találtátok ki a “Volt-e törve” koncepciót?

Somodi Krisztián: Az ötlet régen merült fel, egész pontosan 2005-ben. 20 éve foglalkozunk biztosítással és szerettünk volna egy olyan rendszert kialakítani, ami gyorsan a kor szellemének megfelelően tudja a korábban történt káresetet felkutatni.

Mik voltak azok a bizonyos első lépések, ami a rendszer alapja?

Somodi Krisztián: Nehezen indult, beszéltünk kárszakértőkkel, biztosítókkal, márkaszervizekkel, sok információt gyűjtöttünk, végül sikerült együttműködnünk és megalkotni az adatbázisunkat. 2012 elején bevezettek egy törvényt, ami nyilvánosságra kötelezi a kilométerállást, ez is megkönnyítette a dolgunkat, hiszen ez egy rizikófaktor volt a korábbiakban, vásárlóknak főként.

Mit kell tudni a voltetorve.hu felületéről, hogyan működik?

Somodi Krisztián: 2016-ban végeztünk egy átalakítást, ezáltal mobilbarát lett a weboldal, sokkal nagyobb a megkeresés mobil felületről, mint az egyéb eszközökről. Amúgy az oldal nagyon egyszerű megjelenéssel rendelkezik, átlátható, csak, ami feltétlen szükséges, funkcionális.

A voltetorve.hu segít abban, hogy tisztábban lásd az autó múltját, autó analízis
A voltetorve.hu segít abban, hogy tisztábban lásd az autó múltját

Kik alkotják az adatbázist, vagyis milyen forrásból jönnek az információk az autókról?

Somodi Krisztián: Független irodák, biztosító társaságok, kárrendezéssel foglalkozó cégek, márkaszervizek. Sikerült egy komplex és mondhatni biztos forrásból fennálló rendszert kialakítani. Hangsúlyozom, 2005 óta ezzel foglalkoztunk, így sok év gyümölcse a kapcsolatrendszer, ami a rendelkezésünkre áll.

Hogyan működik a rendszer, hány ember működteti?

Somodi Krisztián: Hárman vagyunk, és csak mi működtetjük. Nincs szükség plusz emberre, ugyanis a rendszer teljesen automata. Ami manualitást igényel, az maga a számlázás, azt mi végezzük, ezen kívül minden teljesen magától megy.

Kik tekinthetők a voltetorve.hu célközönségének?

Somodi Krisztián: Gyakorlatilag mindenki, aki használtautót szeretne vásárolni. Szeretném hangsúlyozni, hogy ez a szolgáltatás nem a szentírás, ez egy plusz, mondhatni egy megerősítés arra, hogy az autó nem volt korábban komoly sérülésnek kitéve. A vizsgálat a megrendelés után azonnal megkezdődik és egy vagy akár fél órán belül meg is van az eredmény. A hangsúly a kockázaton van, ne vegyenek mégse olyan autót, ami korábban nagy sérülést szenvedett ezáltal hordozunk magunkkal egy pénzügyi kockázatot és casco-t sem tudunk kötni az autóra. Persze márkaszervizben is érdemes elvinni az autót és meggyőződni arról, hogy nem volt e korábban törés vagy valamilyen komoly probléma. Ebben segítünk mi tisztán látni.

Természetesen érdemes vásárlás előtt szervizben is átnézetni, a voltetorve.hu szerint is
Természetesen érdemes vásárlás előtt szervizben is átnézetni az autót

Mekkora területet fed le a voltetorve.hu rendszere és meddig tudtok az időben visszamenni?

Somodi Krisztián: A rendszerünk kizárólag a magyar piacra koncentrálódik. Tervben van, hogy nyissunk Ausztria felé, ugyanis nagyon sok autó érkezik onnan, ezen most folyamatosan dolgozunk. Az adatok 1993-tól állnak rendelkezésre, de azt kell mondjam, hogy az elmúlt 10 évben történtek jól visszakövethetők, nagyon kicsi a hibaszázalék.

Melyek azok az autók, amivel gyakran találkoztok?

Somodi Krisztián: Skoda Octavia ami elsőnek eszembe jut, ugye sok a céges autó, ami nem baj, ugyanis azokat gyári szervizben javítják, ellenőrzik, ennek köszönhetően a mi rendszerünk is jól látja az autót. Sok a Ford is, de a prémium márkákból sincsen hiány.

Mit javasolsz azoknak, akik autóvételen gondolkodnak?

Somodi Krisztián: Legyenek körültekintők, ha nem rendelkeznek szaktudással, vigyék el mindenképp bevizsgáltatni, vagy forduljanak hozzánk bizalommal. A lényeg, hogy ne legyen zsákba macska. Egy több millió forintos kiadásnál nem mindegy, hogy mit veszünk meg. A legfontosabb, hogy későbbi esetleges pénzügyi veszteséget minimalizálják, vagy elkerüljék.

Az interjút készítette: Porkoláb Bence

Ha tetszett az írás, kérlek oszd meg a Facebookon! Köszönöm!
Facebook
Facebook
Instagram
Google+
Google+
Youtube
Youtube
Email
RSS
0 people like this.

Kapcsolódó írások

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Alapjárat