Kutatók szerint a vezetés közbeni reakcióidőt az alkoholnál és a marihuánás cigarettánál is nagyobb mértékben rontja a mobilozás, még kihangosítóval is!

Sokan hajlamosak elbagatellizálni a vezetés közbeni mobilozás veszélyeit, miközben azt, aki ittasan ül volán mögé, potenciális gyilkosként tartják számon. Pedig a brit Transport Research Laboratory közlekedési kutatóintézet vizsgálatai szerint a vezetés közbeni telefonálás a kevés alkoholnál, sőt a marihuánás cigarettánál is nagyobb mértékben növeli a sofőr reakcióidejét! Az intézet legérdekesebb állítása az, hogy még a kihangosítón keresztüli telefonálás is rosszabb eredményt hozott. Nem meglepő, hogy egyre nagyobb büntetésekre számíthatnak Európában a szabályszegők, Portugáliában pedig egy ideje már kihangosítóval is tilos telefonálni menet közben.

Álló autóban telefonálni

Utolsóként Európában a svédek is megtiltották, hogy valaki vezetés közben kihangosító nélkül, kézből használja a mobiltelefonját. A dolog azért érdekes, mert közben egy francia bíróság már ott tart, hogy akkor is büntetendő autóban mobilozni, ha a sofőr emiatt félre húzódik és leáll az út szélére. Kivételt csak az jelent, ha az autó kijelölt parkolóban vagy magánúton tartózkodik. Az ítélet azután született, hogy egy francia autós bíróságon kereste az igazát, miután megbüntették, amiért az út szélére lehúzódva, álló autóban telefonált. A bírósági döntés természetesen a kihangosítókra nem vonatkozik, kizárólag a kézben tartott mobilhasználatra érvényes az állásfoglalás. Vagyis nem csak beszélgetésről van szó, azért is repül az akár 135 eurós bírság, ha a sofőr az e-mailjeit, a Facebook üzeneteit vagy éppen az SMS-eit nézegeti.
A telefonálás headset használatával is sokat ront a vezető reakcióidején

A KRESZ szerint ugyanez érvényes Magyarországon is: „a gépkocsi vezetője menet közben kézben tartott mobil rádiótelefont nem használhat”. Pedig a budapesti forgalomban mindennapos a telefonjukat piszkáló sofőrök látványa, aminek 10 ezer forint helyszíni bírság és három büntetőpont az ára. Ha a sofőr nem ismeri el a vétségét, ám az utólag mégis bebizonyosodik, akkor a szabálysértési eljárás végén 20 ezer forint is lehet a büntetés. Nem tudni, hogy a magyarországi balesetek közül mennyi következik be amiatt, hogy a sofőr mobilozott, mert ez csak akkor kerül jegyzőkönyvbe, ha a sofőr maga elmondja, vagy ha tanúk számolnak be a dologról. A Véda-rendszer traffipaxai sem segítenek, mert bár a köztudatban az él, hogy a vezetés közbeni mobilozást is kiszúrják a kamerák, valójában erre nem képesek.

A jogosítványt is elvehetik?

Nem csak a bíróság, hanem a francia kormány is nagyobb szigorúságot hirdetett. Felmerült ötletként az is, hogy három hónapra elvennék a jogosítványt attól, aki veszélyes helyzetben mobilozik. Ilyen például az, ha gyalogátkelőhelyen hajt át valaki figyelmetlenül emiatt, vagy ha az elsőbbségadást mulasztja el azért, mert a telefon elvonja a figyelmét. Hogy lesz-e a tervből valami, az persze kérdéses, mert nagy felzúdulás lehet a dologból, de az biztos, hogy ennek a szankciónak tényleg volna visszatartó ereje.
Bírságok vezetés közbeni mobiltelefonálásért az EU országokban

A szigor annyiban érthető, hogy minden tizedik közlekedési baleset mobiltelefon miatt történik Franciaországban, az utakon pedig 2014-től évről évre többen halnak meg, ami 1972 óta a leghosszabb negatív trend. Csak 2015-ben 300 ezer autós büntettek meg szabálytalan mobilozásért, ezért a francia kormány kezdeni akar valamit ezzel a problémával.

Mekkora bírság jár vezetés közbeni mobilozásért?

Az ADAC német autóklub gyűjtése szerint a legkeményebb bírságra Olaszországban számíthatnak az autósok, ahol 160 euró a legkisebb, míg 594 euró a legmagasabb tétele ennek a szabálysértésnek. Hollandiában 230, Nagy Britanniában 225, Dániában 200, míg Spanyolországban 200 eurója bánja a szabályszegő vezetőnek, míg Bulgáriában 25, Litvániában pedig csak 15 euró a mobilozásért járó sarc. Magyarország a maga 50 eurós tételével az olcsóbb európai országok közé tartozik, mindössze négy államban úszható meg ennél kevesebb pénzből a telefonálás. Forrás: