Jó volna, ha síelni terepjáróval, nyaralni kupéval, fontos üzleti tárgyalásra pedig klasszikus szedánnal mehetnél! A többségnek persze ez álom, mert kevesen engedhetik meg maguknak, hogy minden alkalomra más-más autójuk legyen.

Erre találta ki a Daimler a Mercedes Me Flexperience programot, ami tulajdonképpen egy átalánydíjas bérlet, csakhogy itt 12 modellből választhat az ügyfél, a kollekcióból pedig mindig azt viszi haza, amelyikre éppen szüksége van. A németek nagy reményt fűznek ehhez az újfajta értékesítési megoldáshoz, mert a fiatalok körében a tulajdonlás már nem létkérdés, ellenben az idősebb generációkkal, és a birtoklással járó macerát is nehezebben viselik. Ezért is olyan népszerű a körükben mindenféle megosztás, legyen az közösségi bringázás vagy éppen car sharing. A Daimler pedig éppen az autóvásárlás helyett kínál alternatívát azoknak, akik tehetősek, szeretik az újszerű autókat, ám arra már nem szívesen áldoznának, hogy minden alkalomra más autót vegyenek.
Minden digitálisan, a Mercedes Me Flexperience mobilalkalmazáson keresztül intézhető

A gyakorlatban úgy néz ki a dolog, hogy az ügyfél bérleti szerződést köt a Mercedes-Benz Bankkal, amit havi részteletekben fizet. A díj tartalmazza a biztosítást, a karbantartást, a szervizelést és a gumiabroncsok cseréjét, valamint évi 36 ezer kilométer autózást. Mindehhez a Daimler egy külön mobilalkalmazást készíttetett, ezen keresztül lehet autót választani, intézni az esetleges cseréket, vagy éppen leszervezni a meglévő autó leadását és az új felvételét. Az egész dolog digitálisan fut, nincs telefonálás vagy személyes ügyintézés! A havidíj mértéke attól függ, hogy milyen járműkategóriából szeretne valaki autókat, így aki a C-osztályra fizet be, az tavasszal kupét, nyáron kabriót, ősszel pedig limuzint hajthat, de ha a síeléshez több helyre van szüksége, akkor a mobilalkalmazáson keresztül könnyen upgrade-elhet a G-osztályra.   A Mercedes Me Flexperience kísérleti projekt, ami egyelőre a két legnagyobb német márkakereskedőnél, a Beresánál (Mönster) és a Luegnél (Bochum és Essen) érhető csak el, és mindez annyira friss, hogy még pontos árakat sem közölt a Daimler. Nem a Mercedes az egyetlen, amelyik eladás helyett egyre inkább bérletben gondolkodik, ugyanis a Volvo és a Porsche egy ideje működtet hasonló megoldásokat. A Volvo XC 40-es például már 12 hónapos „Care Volvo” előfizetéssel is megszerezhető, ami azt jelenti, hogy a havi átalánydíjért cserébe az ügyfélnek csak vezetnie és tankolnia kell. Mindez 699 eurótól indul, de ha kell pár feláras extra, akkor gyorsan 849 euróra ugrik fel a havidíj. Az új Volvo V60 még drágább, ennek havi költsége 1000 euró felett van. Itt nincs olyan rugalmasság, mint a Mercedes-nél, a bérlet egy autóra szól, amit kétévente automatikusan le lehet cserélni A Porschénél nagy múltja van a magánszemélyeknek kínált bérleti konstrukcióknak, ami leginkább az USA-ban közkedvelt. A német sportkocsik ára persze magasabb, a havi bérlet 2000-3000 dollárba kerül. Forrás: