2018. augusztus 08. | 18:25

A 2015-ben még szinte komolytalannak tűnő elképzelés, vagyis a BMW-gyár ötlete megvalósul. Vajon milyen hatást gyakorol majd mindez Debrecenre?

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter 2018. július 31-én jelentette be a bajor autóóriás szándékát, hogy Magyarországon, azon belül a harmadik legnagyobb területű településen, Debrecenben szeretne terjeszkedni. A hír két-három évvel ezelőtt már felreppent. A kormány több mint 12 hónapon át tárgyalt a BMW-vel, az üzlet viszont csak mostanra vált biztossá.

 

Az önkormányzatnak kell megvásárolnia a mintegy 400 hektáros területet

A BMW-gyár lehetőségének megkaparintásáért a szomszédos országok, Románia és Szlovákia is versenyben voltak, ám jelenleg csak rendkívül csalódottak, hogy elbuktak egy újabb nagyberuházást.

A BMW telephely körülményeiről már többek között tudni lehet, hogy az építményt Kis-és Nagymacs közelében, egy nagyjából 400 hektáros területen tervezik felhúzni, ehhez azonban Debrecen városának hitelre van szüksége. A területen egyébként cégek, magánszemélyek, illetve mezőgazdasági vállalatok szintúgy birtokolnak földeket.

A bajor autógyártó meg szeretné „úszni” az adásvétellel és az egyéb intézkedésekkel járó macerát, így a térség, mely a 2019-es év második felében kerül BMW tulajdonába, a város vásárolja meg. A területfejlesztéssel kapcsolatos tárgyalások még folynak, viszont az már biztos, hogy az önkormányzatnak 44 milliárdos, kormánygaranciával megerősített hitelt kell felvennie.

 

2023 körül kezdődhet meg a termelés az üzemben

A BMW egy szóvivője azt nyilatkozta a Stuttgarter Zeitung német lapnak, hogy a termelés 2023 körül kezdődhet meg és a mai legmodernebb autóipari gyártási technológiákat alkalmazva hagyományos robbanómotoros, elektromos, illetve hibrid-meghajtású modelleket is gyártanak majd az üzemben. A lapnál kihangsúlyozták, hogy a bajor vállalat kizárólag gazdasági szempontok alapján választotta ki a telephelyet, politikai ideológiákat nem vettek számításba. Évi 150 ezer autó gördülhet le a debreceni gyártósorról, de ez csupán az induló kapacitás.

 

A helyi lakosok jól fizető munkahelyekben és komoly fellendülésben hisznek

A BMW-Csoport Debrecenbe történő belépésével gyakorlatilag mindhárom német prémiumgyártó megtalálható lesz Magyarországon. Az ország fontos autógyártó helyszínnek számít, hiszen Kecskeméten ott a Mercedes, Győrben az Audi, Esztergomban a Suzuki, nem beszélve a motor- illetve autóbusz-gyártásról. A nagyjából egymilliárd eurós (cirka 321 milliárd forintos) beruházást jelentő komplexumban első lépésként legkevesebb ezer munkahely jön majd létre, bár a döntésben korábban jelentős szerepe volt annak, hogy a város képes lesz-e a kellő munkaerőigény kielégítésére.

 

A gyárépítés hatására Magyarország második legnépesebb településén összességében tízezer új munkahely jöhet létre. A vidéki lakosok abban reménykednek, hogy a gyár felépítésével már nem csak Debrecenben, hanem Kis-és Nagymacs területén is lesznek a mezőgazdaságon kívüli új munkahelyek, valamint a bérek minimális emelkedésére is számítanak.

Mezőgazdaság vagy autóipar: melyik a mérvadóbb?

A Hajdú-Bihar megyében található földek az OTP Termőföld Értéktérképe szerint Magyarország legértékesebb földjeinek számítanak, a vevőknek csupán egy hektár szántóföldért közel 1,8 millió forintot kell kipengetniük. Ilyen minőségű földterületen 6-7 tonnás búza vagy akár 10 tonnás kukoricatermelés várható, mely nem kevés bevételt biztosíthat a tulajdonosnak.

Az agrárszektor számításai szerint a BMW által lassacskán igénybe vett 400 hektáros területen ugyanakkor 23 600 ember számára lehetne előteremteni a mindennapi kenyeret.

 

Az ingatlanpiaci árak is az egekbe kúszhatnak

A Győrben, valamint Kecskeméten épült autógyárak által kiváltott hatáshoz hasonlóan Debrecen térségében is rendkívül magasra kúszhatnak az amúgy sem alacsony ingatlanárak.

Az Otthontérkép vizsgálatai szerint míg a másik két megyében továbbra is emelkednek az árak, illetve tartanak az ingatlanfejlesztések, a közeljövőben valószínűleg Debrecenben is nagyobb mértékű beruházásokra, 20-30%-os áremelkedésre kell számítani. A gyárban dolgozók egy része családdal vagy anélkül feltehetőleg külföldről fog érkezni, ezért sokan a bérlakás piacon fognak majd érdeklődni, keresgélni.

 

Az utóbbi időben meglehetősen fellendült itthon az autóipar, talán még az is lehet, hogy egyszer Magyarország lesz az európai autógyártók nagyja. Te mit gondolsz erről?