home Hasznos infók Miért bénáznak az autósok, ha jön a mentő?

Miért bénáznak az autósok, ha jön a mentő?

0 people like this.

Miért van az, hogy ha jön egy szirénázó mentő, rendőr vagy tűzoltó, akkor sok autós azt sem tudja, mit csináljon hirtelen?

Futótűzként terjedt a Facebookon az a megkülönböztető jelzést használó mentőből készült videó, amin az látszik, ahogy a feltartja egy kis fehér Nissan. Persze ezrével záporoztak a kommentek, amelyek többségében a sofőrt elküldték melegebb éghajlatra, de ez hasonló esetekben rendszerint így szokott lenni. Ám engem a dolog annyiban elgondolkoztatott, hogy a sofőr később maga jelentkezett, elmondta a saját verzióját, hogy mi járt a fejében akkor, amikor a szirénázó mentő mögé ért.

Forgalmi dugó
Hasonló forgalmi dugókban az autósok csak együtt tudnak segíteni a mentősöknek

Én is jártam már úgy, hogy egyáltalán nem volt egyszerű eldöntenem, mivel teszek jót a mögöttem érkező mentőnek, tűzoltónak vagy éppen rendőrnek. Volt, hogy egy íves felüljárón ért éppen mögém, máskor egy tömött kétszer háromsávos úton, az előbbinél a szalagkorlát, míg az utóbbinál a teljesen telített sávok miatt nem lehetett félre húzódni. Mindkét esetben úgy sikerült megoldani a helyzetet, hogy a többi autós segített, így nekem is volt lehetőségem elállni az útból.

A helyzet eldöntése az ominózus videó esetében sem volt egyszerű. Az út havas és csúszós, a hókotrók által a padkára kitolt hó miatt pedig a félrehúzódás sem volt egyszerű. A győri Kisalföld napilapban maga a sofőr hasonlóképpen védekezett.

„A választási lehetőség egy hirtelen fékezés lett volna, de mérlegelni kellett, hogy a téli útviszonyok között egy hirtelen fékezés miatt megcsúszik-e, vagy a hófalra felhajtva csúszik-e ki és így okoz nagyobb balesetet.”

A videó:

Vajon jogos ez az érvelés? A KRESZ látszólag egyértelműen fogalmaz, miszerint a megkülönböztető jelzést (villogó kék fény és sziréna) használó járműnek minden esetben elsőbbséget kell adni. Az világos, hogy egy kereszteződésben ez mit jelent, ám vajon mi a helyzet akkor, ha utolér téged például egy ilyen jármű. A KRESZ szerint ebben az esetben biztosítanod kell a mentő továbbhaladását, félrehúzódással, vagy ha szükséges, akkor úgy, hogy megállsz. De mit tehetsz, ha mint az esetünkben, nem tudsz lehajtani a padkára?

Az előbbi esetben a helyes megoldás valószínűleg az lett volna, ha az autós finoman lassít és lehúzódik annyira, amennyire a padkán lévő hó ezt engedi. Senki nem várja el, hogy ilyenkor egy sofőr padlófékezzen, hiszen ha keresztbe fordul a mentő előtt, akkor azzal aligha segít, ha pedig megsérül, és ezért a mentőnek még meg is kell állnia, az még rosszabb. Ha a szembe jövők is végzik a dolgukat, vagyis lassítanak és lehúzódnak, akkor a mentőnek lett volna lehetősége tovább haladni, még ha egy kicsit lassítania is kell. A videón jól látható, hogy a szembe jövő autó határozottan reagált, valószínűleg ezzel sikerült elkerülni az ütközést.

A KRESZ nem írja, hogy az autósok öngyilkos húzással térjenek ki a mentő elől, ahogy azt sem, hogy a mentő lassítás nélkül mehessen végig az útján. Adottság, hogy a közúton szinte mindig van forgalom, ebben a helyzetben kell a rohanó járműnek a lehető leggyorsabban és legnagyobb biztonságban haladnia.

Mentőautó
Azzal, hogy előre felkészülsz az esetleges helyzetekre, jelentősen lerövidül a reakcióidőd

Sokat segít már az is, ha lehalkítod a rádiót vagy a zenét az autódban, hogy időben halld a szirénát. Mert ha időben észreveszed a dolgot, akkor lesz időd lassítani és lehúzódni. Ha szemből jön, akkor ugyanez a teendő, mert ezzel segíthetsz leginkább. Persze ehhez használni kell a tükreidet is, ami sajnos sok sofőrnél nem is annyira magától értetődő.

Ugyancsak fontos, hogy ne próbáld te magad megoldani a mentős feladatát, azaz kiszámolni, hogy vajon jobban jár-e azzal, ha padlógázt nyomsz, és addig száguldasz előtte, amíg nem tudsz teljes biztonságban lehúzódni! A te dolgod az, hogy utat adj a részére, és ha mindenki hasonlóan cselekszik, akkor nagy baj nem lehet.

Az az érzésem, hogy az autósok többsége nem szándékosan, előre megfontoltan nem segít a szirénázó autóknak, hanem azért, mert nem tudja, hirtelen mit is tegyen.

Jó megoldás erre, ha előre felkészülsz a helyzetekre, ami csak annyi, hogy végig gondolod, mikor, mit fogsz csinálni az adott szituációban. Ez azért jó, mert az agy az ilyen tudáshoz a másodperc tört része alatt képes hozzáférni, míg ha mérlegelnie kell, az lényegesen tovább tart. És persze arra sincs garancia, hogy a legjobb döntés születik ilyenkor. Gondold végig, hogy konkrétan mit fogsz majd csinálni, ha szirénát hallasz, mit teszel, ha mögötted bukkan fel egy mentő, és mit, ha szemben.

És akkor visszatérnék a saját példámhoz, amikor Budapesten egy tömött, kétszer háromsávos úton ért mögém a mentő úgy, hogy mindkét oldalon autósor volt mellettem. Teljesen be voltam szorítva, így magam semmit sem tehettem, de a szélsők egyenként elkezdtek szép lassan kihúzódni a járdára, ezért én is jobbra sorolhattam, míg a mentő elfért. Az előttem állók ugyanezt csinálták, így a mentő, ha nem is száguldva, de átjutott a dugón. Ilyenkor sokkal többet te magad sem tehetsz. Legfeljebb drukkolsz, hogy bárhová is megy, időben oda érjen.

Neked is volt hasonló tapasztalatod? Van saját bevált módszered? Ki volt eddig a legbunkóbb autós, akivel ilyen helyzetben találkoztál?

Forrás:

Ha tetszett az írás, kérlek oszd meg a Facebookon! Köszönöm!
0 people like this.
Facebook
Facebook
Instagram
Google+
Google+
Youtube
Youtube
Email
RSS

Kapcsolódó írások

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Alapjárat