2017. október 02. | 02:23

Szeptember végén László Gábornál, a Carlinx ügyvezetőjénél jártunk, aki mesélt a Carlinx jövőbeni terveiről és az idén első alkalommal megrendezésre kerülő Carlinx Szépségversenyről.

Aki ismeri a Carlinxet, az tudja, hogy az alapvető céljuk az autórajongók közösségének egyben tartása, aminek segítségével az autós közösség friss, releváns és érdekes információkhoz juthat. Gábor hitvallása, hogy az oldalon mindig az olvasó, a felhasználó van előtérben, és persze az autó - a Carlinx csak a teret adja az autós társadalom összefogásának érdekében. Folyamatos tervezés és fejlődni akarás jellemzi ezt a vállalkozást, lássuk mivel készülnek nekünk november 4-én!

Először is arra lennék kíváncsi, hogy miért pont az autós közösséget akartátok összefogni, amikor elkezdtétek építeni ezt a platfromot?

Meg kell valljam, hogy javíthatatlan autóőrültek vagyunk. Személy szerint nekem is volt sok autóm, például kétéltűek, amerikai izomautók, sőt még egy Porsche 928 GTS is. Most viszont autóhiányban vagyok, a nagy részüktől megváltam. Sok volt már a szerviz, egyrészt pénzben, de legfőképp időben. Ez az autók iránti rajongás adja a Carlinx alapját.

Idén rendezitek az első Carlinx szépségversenyt, miben várhatunk többet ettől az eseménytől, mint bármely mástól?

Eddig ugye mindig a fesztiválok és a találkozók keretein belül voltak a szépségversenyek, de most megpróbáljuk fordítva. Előbb lesz a szépségverseny és utána gyűlnek össze a kiválasztottak és az érdeklődők. Nem száz autó lesz egy helyen, hanem első körben a neten lesz a versenyeztetés, mindenki feltöltheti a saját képeit, akár telefonról is, bárhonnan, bármikor, egy hónapon keresztül. Innen kerülnek ki a legjobbak a közönség által, akik majd a Camponánál összegyűlve villantják meg élőben autóikat. Itt már a zsűri dönt.

Mit gondolsz, hány ember fog így nevezni, ha gyakorlatilag két kattintás lesz ezt megtenni?

Két- hármezer autót várunk a netes jelentkezés alkalmával, egy-egy kategóriából 10-12 autó jelenhet majd meg élőben november 4-én, ahol a szakmai zsűri szavazatai alapján kerülnek ki a dobogósok. Így akit kiválasztunk a netes nevezés után, az már tutira érdekelt lesz abban, hogy eljöjjön. Mivel minden fontos kategóriát lefedünk, ezért minden kilátogató megtalálja majd a maga számítását, szóval sok emberre számítunk.

A kategóriákról mit lehet tudni, kik nevezhetnek?

Gyakorlatilag bárki, kilenc kategóriában versenyeztetünk, például lesz USA, KGST, Roadster/Cabrio és Csajos autók csoport is. De természetesen a Legszebb veterán, Legszebb '90-es évek és Legszebb 2000-es évek kategória győztesei is megnevezésre kerülnek a Belső tér és Tuning mellett. Ezáltal elkerüljük azt, hogy nem kell egy kategóriában versenyeznie egy amerikai autónak egy roadsterrel. Szépen ezek el lesznek választva, igazságos versenyt biztosítunk.

Bemutatnád a Carlinx Autó Szépségverseny zsűrijét?

Kategóriánként a döntős 12 autót a közönség választja ki, a zsűriben pedig olyan embereket szeretnénk, akik régóta a szakmában dolgoznak, például újságírókat, mellettük pedig hozzáértő társszervezőket kérünk fel. Vannak már jelöltjeink, de nincs végleges lista, 4-5 vagy akár 10 fős zsűrire is számítani lehet. Az lesz benne a jó, hogy ők majd ellensúlyozni fogják a közönség ízlését a szakmai vonatkozásokkal, mert a nézők sokszor csak a csillogást látják, de így kiegyenlítik majd egymást, 50-50 százalékban elosztva.

Lesznek-e még más programok a Carlinx Szépségverseny mellett?

A szépségverseny mellett egy másik találkozót is tervezünk, a díjkiosztóval párhuzamosan, a mellette lévő területen a parkoló szépe választást is végigkövethetik a kilátogatók. Úgyhogy lehet jönni bátran a szebbnél szebb kocsikkal, megeshet, hogy te is hazaviszel valami értékes ajándékot. Ezen kívül koncertekkel készülünk, DJ-k fognak zenélni, és a tipikus erőfitogtatós versenyek, felnikitartás, hangnyomás verseny is része lesz az este kilencig tartó rendezvénynek.

Az autós szépségverseny nevezői milyen díjazásra számíthatnak?

Főbb partnereink jóvoltából például egy kétfős wellness hétvége talál gazdára, lehet nyerni még egy Lotus fényezőcsomagot, és értékes energiaital csomagot is. Abszolút győztes kategória is szóba jöhet, de ahhoz még kell találnunk nagyszívű szponzort, de itt még bármi lehet.

Hol olvashatnak az érdeklődők a Carlinx Szépségversenyről bővebben?

Egyrészt offline felületeken hirdetjük, főként a Camponánál, október 1-től a Carlinx oldalán is nagyobb teret engedünk ennek az eseménynek - itt minden fontos információt megtalálhatnak az érdeklődők a jelentkezésről, a verseny menetéről, a teljes programról.

Mik a Carlinx tervei a jövőre nézve?

Minden év őszében szeretnénk egy hasonló rendezvényt összehozni, de mellette az oldalunkat is bővítenénk, sőt időközben elindult a Carlinx rádió is. Ezenkívül tavasszal várhatóak még versenyek és egy autós konferencia. Végül egy vadiúj kapcsolattartási rendszerrel is készülünk, ami megkönnyíti majd a kommunikációt a közösségünkben, akár offline módon is. Kíváncsian várjuk, hogy mit lép erre a konkurencia. Bár jobban meggondolva, valódi konkurenseink nincsenek, hiszen az olvasókat, felhasználókat mi szállítjuk minden autós oldalra. A Carlinx fő célja, hogy az egész autós közösséget összehozza.