2018. március 04. | 16:15

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Vezess biztonságosan! kampányának egyik legfontosabb célja, hogy felhívja mindenki figyelmét a vezetéstechnikai tudás fejlesztésének és szinten tartásának fontosságára.

2018-ban elsőként a márciusi - nem győzöm hangsúlyozni, teljesen ingyenes - tréningekre adhatók le a jelentkezések online űrlapon, 2018. február 26-ától. Az eseménysorozat a korábbi évek „Jól vezess!” programjához nagyon hasonló felépítésű: a márciustól júniusig összesen több mint ezer fő számára térítésmentesen biztosított képzéseken a vész- és konfliktushelyzetek felismerésére és azok elhárítására készítik fel a járművezetőket. A szervezők idén is kiemelt figyelmet fordítanak a nemrégiben jogosítványt szerzett autósokra. Az ő esetükben ugyanis a gyakorlat és a tapasztalat hiányát gyakran tetézi túlzott kockázatvállalási hajlandóság, ami sajnos bizonyos esetekben súlyos baleseteket eredményezhet.
A gyakorlás és a fejlődés fontos, tesztpályán erre van lehetőség

Ebben a kategóriában tavasztól a nyár elejéig 160 jelentkező vehet részt a hungaroringi Groupama Tanpályán tartandó vezetéstechnikai tréningeken. A csoportba életkori megkötés nélkül olyan gépjárművezetők tudnak jelentkezni, akik 12 hónapnál nem régebbi, de legalább 4 hónapos vezetői engedéllyel rendelkeznek. A következő két kategóriában a 60 év alatti személygépkocsi vezetők és a 60 év feletti szenior vezetők regisztrációját várják az összesen nem kevesebb, mint 400 helyre. Európai Uniós adatok szerint a közlekedés résztvevői közül a motorkerékpárosok baleseti kockázata csökkent leginkább az elmúlt években, így ők a közlekedés egyik kiemelt résztvevői, akik több figyelmet érdemelnek. A programban ezért áprilistól a motorosok is elsajátíthatják a vészhelyzetek elhárítására szolgáló helyes technikákat. A már márciusban induló junior tréningeken 22 fiatal ismerkedhet meg szakemberek felügyelete és koordinációja mellett a biztonságos motorozás alapvető elemeivel.
Szakemberek tanácsai sokat segítenek, nem csak melletted ülnek, hanem kívülről is néznek

A harmadik kiemelt célcsoport a hivatásos sofőröké, négy hónap alatt összesen 100 busz- és teherautósofőr mélyítheti el tudását a vezetéstechnikai képzésen. A Vezess biztonságosan! program szakmai koordinátora a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium megbízásából a KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft.  A jelentkezés részletes feltételei és az online regisztrációs űrlapok 2018. február 26-tól találhatóak meg a Hungaroring hivatalos oldalán. Az elsőként elérhető márciusi időpontokat a regisztrációk beérkezésének sorrendjében töltik fel. A kimaradók sem esnek el végleg a lehetőségtől, hiszen a későbbiekben havonta új helyek nyílnak majd meg az érdeklődők előtt. Forrás: