home Hasznos infók Ennyivel veszélyesebb egy öreg, rozsdás autó!

Ennyivel veszélyesebb egy öreg, rozsdás autó!

38 people like this.

Biztonsági szakértők szerint egy idős, erősen korrodált autóban 20 százalékkal nagyobb a halálos baleset esélye, mint volt új korában.

Átlagosan 14,1 éves autók futnak a magyar utakon, ami azért különösen ijesztő, mert úgy nőtt 2017-ben 13,9 évről az autópark átlagos életkora, hogy közben 20 százalékkal több, 116 ezer újautó került ki a kereskedésekből. Persze az átlagot lehúzza az a tavaly főleg Nyugat-Európából importált 155 ezer használt autó, amelyek 60 százaléka a behozatal pillanatában 10 évesnél öregebb volt.

Ez összességében azt jelenti, hogy nagyon sok az idős, akár 20 év körüli, rossz műszaki állapotú jármű az országban. Az ezekben ülők talán nincsenek is tisztában azzal, hogy nem csak a meghibásodás gyakoribb a korosabb járgányoknál, hanem bizony a halálos balesetek esélye is jóval nagyobb.

És nem csak azért, mert évtizedekkel korábban még kevesebb biztonsági felszerelést építettek az autókba, vagy azért, mert a régebbi szerkezetek sokkal merevebbek voltak, így nem nyelték el olyan mértékben az ütközési energiát, mint a legújabb fejlesztések! Hanem, mert az elkorrodált fémszerkezet miatt az autók egy évtized múltán sokkal rosszabbul szerepelnek ugyanazon a törésteszten, mint újkorukban.

2007-es Mazda 6-os
Egy 10 éves, átlagos állapotú Mazda 6-os három csillagot érne el az eredeti Euro NCAP teszten

A svéd Folksam biztosító és egy helyi civil szervezet megbízásából, a brit Thatcham Research tesztközpont által elvégzett összehasonlító törésteszten kiderült, hogy a két vizsgált 10 évesnél valamivel idősebb modell lényegesen rosszabb eredményt ért el ugyanazon az Euro NCAP teszten, mint piacra kerülésük idején.

Az első generációs Mazda 6 (2002 és 2008 között gyártották azt a szériát) az eredeti négy csillag helyett mindössze hármat érdemelt ki. Vagyis, míg új korában a maximális 37 pontból 26-ot kapott, 10 évvel később már csak 18 pontra futotta. A másik alany, egy ötödik generációs Volkswagen Golf (2003-2008) lényegesen jobban szerepelt, ugyanis az öt csillagjából egyet veszített el az időskori próbán.

A Thatcham szakértői szerint a Mazda 6 legnagyobb problémája az erős korrózió volt. Mondjuk ez engem nem lepett meg, hiszen köztudott, hogy ez a korábbi Mazdák legnagyobb gyengéje. A tesztlabor szerint a gond az, hogy az alváz korrózióját nehéz pontosan felmérni, az átrozsdásodott elemek pedig kevésbé képesek elvezetni az ütközési energiát, így a sofőrök komolyabb sérüléseket szenvedhetnek. 

Az V-ös Volkswagen Golf jól szerepelt a megismételt Euro NCAP teszten
Az V-ös Golf lényegesen kevésbé volt rozsdás, mint az ugyanolyan korú Mazda 6-os

A Folksam biztosító statisztikusai persze azonnal rávetették magukat az eredményre, és arra jutottak, hogy a csillaghullás 20 százalékkal növeli a halálos balesetek esélyét.

A tanulság ebből az lehet, hogy senki ne bízzon abban, hogy az autója 10-15 évesen is ugyanolyan biztonságos, mint újkorában volt. Ezen kívül használt autó vásárlásnál bizony alaposan meg kell nézni a korrózió mértékét is, nem elég az, hogy a kocsi „motorikusan” jó. Persze tudom, hogy a többség azért vesz öreg járgányt, mert nem futja másra, de a választásnál érdemes az adott modell rozsdásodási tulajdonságait is figyelembe venni. Ahogy a fenti példa is mutatja, a különbség nagy ebből a szempontból az egyes gyártók és modellek között.

Forrás:

Ha tetszett az írás, kérlek oszd meg a Facebookon! Köszönöm!
Facebook
Facebook
Instagram
Google+
Google+
Youtube
Youtube
Email
RSS
38 people like this.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Alapjárat