2018. május 20-tól bonyolultabb lesz a külföldről behozott használt autók forgalomba helyezése, ugyanis szükség lesz az autó műszaki bizonyítványára is.

Jelenleg nagyon gyorsan és egyszerűen tudsz egy külföldről behozott használt autót Magyarországon forgalomba helyezni, hiszen van a magyarral harmonizáló forgalmi engedélye és honosítható műszaki vizsgája, akkor az eredetiségvizsgálatot követően már csak az okmányirodai ügyintézés van hátra.

Kötelező eredetiségvizsgálat

Már januártól történt egy fontos módosítás, miszerint az Európai Unió más országaiból behozott autóknál is kötelező a magyarországi eredetiségvizsgálat elvégzése. Ennek költsége motortérfogattól és kategóriától függően 17-22 ezer forint. Ez a szigorítás annyiban indokolt, hogy bezárt egy kiskaput az autótolvajok előtt, akik a 2009-es könnyítés után sokszor visszaéltek a helyzettel. Bevált módszerük volt például, hogy egy külföldi autó papírjaihoz igazították hozzá a lopott járművet úgy, hogy meghamisították annak alvázszámát. Ha egy totálkáros, törött, vagy kiégett autó papírjait hiánytalanul megkapta az eladótól, akkor csak szereztek egy hasonló évjáratú és gyártmányú lopott autót, majd annak adatait átalakították a papíron szereplő azonosítókra.
Sokan trükköznek a behozott használt autókkal, amin a kötelező eredetiségvizsgálat és a műszaki bizonyítvány sem segít

Kell az autó műszaki bizonyítványa

Május 20-ától azonban a dolog kicsit tovább bonyolódik, ugyanis forgalomba helyezéskor be kell mutatni a behozott autó műszaki bizonyítványát is, ami tulajdonképpen a legutolsó műszaki vizsgáról szóló hivatalos papír. Ezt az adatlapot eddig is minden esetben elkészítették, de általában nem kérték el a magyar hatóságok, az olaszországi importnál például elegendő volt a műszaki vizsga megtörténtét igazoló pecsét. Amennyiben a műszaki vizsga adatlapja hiányzik, akkor május 20. után sincs persze minden veszve, ám ebben az esetben egyedi forgalomba helyezést kell kérni, ami drágább és időigényesebb is. Ezért szerencsés megszerezni a műszaki bizonyítványt, mégpedig onnan, ahol az autót vásárolod.

Miért jó a műszaki adatlap?

A műszaki bizonyítvány (vagy műszaki adatlap) egyelőre nem segít abban, hogy megszűnjön a kilométerórák visszatekerése és a kipofozott roncsautók törésmentesként való továbbadása, hiszen műszaki vizsgán nem az autó történetét, csak az aktuális állapotát vizsgálják és rögzítik. De ha felmenő rendszerben minden országban, minden vizsgán rögzítik az óraállást, akkor idővel kiszűrhetők azok az autók, amelyekkel trükközni próbálnak. A külföldről – zömében Nyugat Európából – behozott használt autóknak Magyarországon nagy keletje van, tavaly például 155 ezer használt személyautót hoztak be az országba, amelyek átlagéletkora 12 év. Arról persze nincs adat, hogy ebből mennyi lehetett a „simlis”. Forrás: