2018. augusztus 08. | 18:53

Augusztus második hétvégéjén a HunGarian Bajáé és autós találkozóké lesz a főszerep országszerte.

HunGarian Baja –Veszprém

A HunGarian Baja egy 2004-ben életre hívott terepraliverseny. 2011 óta része a sportág legrangosabb sorozatának, az FIA világkupának és 2012 óta a FIM világkupának. Az elmúlt években több helyszínre is elvitték Győrtől Pápáig, ám 2015-ben visszatért az eredeti helyszínre, Veszprém környékére, amit kimondottan kedvel nem csak a magyar, de a nemzetközi mezőny is. Az évek alatt megfordult itt a nemzetközi élmezőny színe-java, s az utóbbi két viadalt az autósoknál immár kétszeres Dakar-győztes Nasser Al Attiyah nyerte meg. Idén is sztárparádé várja a Veszprémbe látogatókat. Idén a Dakar-ralit autóval és motorral egyaránt megnyerő Joan „Nani” Roma is harcba száll az elsőségért. A spanyol élmenő járt már Magyarországon is és nyerni is tudott, valószínűleg most is magasra teszi a lécet. A program pénteken veszi kezdetét, amikor a veszprémi főtéren felállított rajtdobogón átgurulnak a résztvevők és teljesítenek egy 11,5 km-es szuperspeciális szakaszt. Minden részletes információt a HunGarian Baja weboldalán megtalálsz.

VII. Hajdúszoboszlói Kamionos Találkozó és Drift Bemutató

Hajdúszoboszló repülőterét idén hetedik alkalommal lepik el a kamionok és a drift autók. A péntektől vasárnapig tartó rendezvényen lesz buli, kamionos felvonulás, koncertek, táncverseny. Természetesen az ilyen rendezvények alapvető programjai sem hiányozhatnak. Felni tartó verseny mellett talicskás vetélkedőn is kipróbálhatod magad, ha csak néznéd, ahogy mások brillíroznak, akkor a Terep-ügyességi verseny, a Kamionhúzó erőpróba vagy a lassulási- illetve gyorsulási verseny a te tereped. Ezeken felül drift bemutatóval is készülnek a szervezők. A részletes programot a VII. Hajdúszoboszlói Kamionos Találkozó és Drift Bemutató Facebook eseményének oldalán megtalálod.

14. Eredeti Soltvadkerti BMW Találkozó

Az utóbbi évek negatív visszhangja után idén nem fesztiválként tartják meg a BMW Találkozót, hanem a szervezők visszatérnek az első alkalmak családias, kempingezős hangulatához, ami azt jelenti, hogy az idei évben sok autós programmal, közösségi élménnyel készülnek, de emellett lesz zene és disco, valamint a kicsiknek gyermek programok, foglalkozások. Átfutottam a programlistát és azt kell mondjam elég szimpatikusnak tűnik! A teljesség igénye nélkül vár rád a hétvégén felni kitartó verseny, autós limbó, autószkander, turbó fújó verseny, autó szépségverseny és hangnyomás mérés is, de különböző szabadidős programok közül is választhatsz. A Racing Club Soltvadkert weboldalán minden részletet megtalálsz.

VI. Soltszentimrei VW És Konszern Találkozó

Ez egy igazi jóhangulatú autóstalálkozónak ígérkezik, ahol mindent megtalálsz, amit egy remek rendezvényen kell.
A VI. Soltszentimrei VW És Konszern Találkozó Facebook oldalán több információt is találsz.

I. KarcagTuning találkozó

Remek kis hétvégi programnak ígérkezik ez, a túrkevei termál- és élményfürdő területén megrendezésre kerülő autós móka, amit a szervezők megfejelnek egy éjszakai fürdőzéssel is. Drift bemutató, hasmagasság- és hangnyomás mérés, autó szépségverseny, valamint felni kitartó verseny is lesz. Bővebb információkat az I. KarcagTuning találkozó Facebook eseménynél találsz. Fotók:
  • Címkék: