2017. szeptember 19. | 20:52

Megérkezett az Alapjárat csapata a Frankfurti Autószalonra! Lássuk, mivel készült a Volkswagen konszern, mivel próbálják meg egymást felülmúlni az egy csapatban játszó márkák

A franciák szerény felhozatallal érkeztek a 2017-es Frankfurti Autószalonra, hiszen ők 2018-ban csillogtathatják meg legfrissebb koncepcióikat, technológiai újdonságaikat Párizsban. A magas költségek miatt még a Volvo, a Fiat, az Alfa Romeo, a Jeep, az Infiniti, a Mitsubishi és a Nissan sem jelent meg, premierjeikre a közeljövőben számíthatunk. A kiállítás mottója: Future Now, azaz Jövő most, ami talán az összes autóshow mondata lehetne, hiszen nagyrészt az autózás jövője áll a középpontban az ehhez hasonló világeseményeken. Ebben az összefoglalóban most a Volkswagen konszern, 13 márkát körül ölelő újdonságairól olvashattok!
Audi R8 V10 Plus

Frankfurti Autószalon 2017: Audi

A Volkswagen konszern a világ legnagyobb autógyártó cége, mely alá még 12 név sorakozik fel, és melynek modelljei Kínában a legkelendőbbek. Az egyik ilyen népszerű prémium résztvevőjük az Audi, melynek leginkább várt autói a felső kategóriás A8, az új RS4 Avant valamint az R8 RWS nevet viselik. A luxuslimuzin már 3. színtű önvezető funkcióval rendelkezik, ám ezt egyelőre fizikailag elválasztott sávok esetén, autópályás-torlódásoknál használja biztosan, viszont a 12 helyett 48 voltos elektromos hálózat 160 km/h-nál lekapcsolhatja a belső égésű motort és csak a hibrid rendszerre hagyatkozhat, ami zseniális húzásnak tűnik. A villanymotorokkal szabályozott adaptív futómű az útburkolati viszonyokhoz állítja magát, és érdemes kiemelni azt is, hogy lehetőség van már vezetéknélküli töltésre a hibrid változatok esetében.
Audi A8

Az RS4 Avantról ITT írtunk már korábban, az R8 RWS-ről pedig annyit érdemes tudni, hogy 999 darabot gyártanak belőle, ráadásul hátsókerék hajtással! 5.4 literes V10-es szívómotor 540 lóerővel, 540 Nm nyomatékkal, ami a kupét 3,7, a Spydert 3,8 másodperc alatt repíti százra, 0,2 másodperccel lassabban, mint a Quattro verziót.
R8 V10 RWS

Az Audi két tanulmányautóval is készült, az Elaine-el, amely egy sokadik generációs önvezető-prototípus és az Aiconnal, amiben nincs kormány, sőt biztonsági öv sem, hiszen az Audi reméli, hogy a távoli jövőben a profi önvezető rendszerek már tökéletesen vigyáznak majd ránk.

Frankfurti Autószalon 2017: Bentley

A Bentley Continental GT 14 éve szállt le közénk, alapjait a Volskwagen Phaeton biztosította, az új generáció viszont a Porsche Panamérával használ közös platformot, az MLB-t. 2250 kilogrammot nyom ez a luxuslakosztály, 80 kilóval könnyebb elődjénél, a W12-es motor pedig nem hagy kívánni valót maga után. 630 lóerő, duplaturbó és hat liter a rendelkezésünkre áll, már ha abba a szűk közönségbe tartozunk, akik megengedhetik maguknak ezt a lélegzetelállító GT-t. A 900 Nm-es nyomaték sokkoló, a látvány már nem annyira, hiszen a kívánatos, pufibb kasztni részben az angolok ízlésére volt bízva. A fényűző luxus egyik legmagasabb szintjét képviseli továbbra is a Bentley, az elegancia és az erő megtestesítői ők.
Bentley Continental GT

Frankfurti Autószalon 2017: Bugatti

A Bugatti Chiron, ami már már megérkezett az USA-ba, a legnagyobb teljesítményű sorozatgyártású jármű a földkerekségen. 500 példány készül csak belőle, teljesítmény pontosan 1500 lóerő, ezzel gyorsul 2,5 másodperc alatt 100-ra, a végsebessége pedig 420 km/h az 1995 kilogrammos szörnyetegnek. Félelmetes volt látni élőben ezt a példátlan szerkezetet, főleg magát a motort, amit közelebbről is szemügyre vehettünk.
Bugatti Chiron

Frankfurti Autószalon 2017: Lamborghini

A Lamborghini Aventador S Roadsterről már szintén írtunk beharangozót, de annyit itt is érdemes tudni, hogy jelen esetben 729 lóerő szabadul ki a 6.5 literes V12-es motorból, ami a hét sebességes ISR váltóval párosulva éri el a 100 km/h-t 3.0 másodperc alatt. Az Aventador S Roadster a jövő év második felétől lesz elérhető.
Lamborghini Aventador S Roadster

Frankfurti Autószalon 2017: Porsche

A Porsche Cayenne meghökkentő nagysága még mindig ámulatba ejt, az előző generációnál 6 centivel hosszabb az új modell. A jövő évben kezdik el értékesíteni, eleinte csak a leggyengébb egyturbós 340 lóerős, és 2,9 literes dupla turbós, 440 lóerős benzinmotorral lesz elérhető, az amerikai megjelenésével viszont egy nyolchengeres 4.0 literes erőforrással is kérhető lesz. A dízelekről egyelőre nincs hír. A Cayenne háromkamrás légrugózással, aktív hátsókerék-kormányzással, nyomatékvektorozással is készül, természetesen jó pénzért. A harmadik széria alapmodelljét sikerült 2 tonna alá vinni, a könnyű építésmód és az új MLB platform által 65 kilóval könnyebb lett, így már egy élvezetesebb, kezesebb bölömbikát kaphatnak a vásárlók.
Porsche Cayenne Turbo

Frankfurti Autószalon 2017: Seat

A Seat története egyik legjobb időszakát éli, tavaly növekedésük elérte a 30%-ot és közel 410 000 kiszállítást teljesítettek a spanyolok. Az új Cupra R biztosan hozzátesz majd ezen fényes eredményekhez a jövőben is. A SEAT történetének legerősebb utcai autója 799 darabban készül, kézi váltóval 310 lóerőre, kettős tengelykapcsolós (DSG) váltóval 300 lóerőre számíthatunk a karbonszálas karosszériába bújtatott különleges modelltől. Az új Leon Cupra R számos extrával lepheti meg a rajongókat: az adaptív futómű-szabályozás (DCC) megújult, a Brembo féktárcsák és az új kipufogó-rendszer pedig egy sportos és egyedi modell születését jelenti a számunka.
Seat Leon Cupra R

Frankfurti Autószalon 2017: Skoda

A Skoda Vision E tanulmányautója a Volkswagen elektromos autókhoz kifejlesztett moduláris padlólemezére épül és két-három éven belül érkezhet belőle a sorozatgyártású verzió. Az utasteret és magát az autót is LED világítótestek fedik, a visszapillantó tükröket kamerák helyettesítik, melyek feltérképezik az autó környezetét. Szórakoztató rendszerek sokasága és hangvezérléssel, valamint kézmozdulatokkal vezérelhető rendszerek találhatóak meg a két elektromotorral bíró koncepcióban. Kíváncsian várjuk, mi lesz valójában a 306 lóerős, 500 kilométer hatótávot ígérő közlekedő buborékból.
Skoda Vision E

Ezen jeles eseményen megtekinthettük még az új Skoda Karoq-t, helyet kapott még a Skoda Kodiaq Sportline és a Skoda Kodiaq Scout változat is.

Frankfurti Autószalon 2017: Volkswagen

A Volkswagen egyik legnagyobb durranása 2017-ben az új Polo volt, amely ugyan azon a platformon nyugszik, mint az Ibiza, így nem csak tágasabb de ízlésesebb is lett elődjéhez képest. A Tiguan alá pozícionált T-Roc kisebb késéssel, de bemutatkozott, végre méltó ellenfele lehet akár a Nissan Juke-nak, akár a Mazda CX-3-nak. A fiatalos kompakt méretű szabadidő-autó háromféle benzines és háromféle dízelmotorral rukkol elő, a gyengébb modellek elsőkerék-meghajtásúak, a közepesen erősekhez az összkerékhajtás feláras, a 190 lóerős benzineshez és dízelhez ez viszont széria, ugyan úgy, mint a hétfokozatú DSG váltó.
Volkswagen I.D. Buzz

A Volswagen I.D. Buzz-ról itt olvashattok!