2023. január 26. | 10:53

Toyoda úgy érzi, hogy képtelen átvezetni a céget az autózás új időszakába.

A 66 éves Akio Toyoda a Toyota Motor Corporation vezérigazgatója úgy döntött, hogy lemond jelenlegi pozíciójáról a cégcsoportban. Erről a bejelentést január 26-án tette meg a vállalat alapító Kiichiro Toyoda unokája.

Akio elmondta, hogy azért hagyja ott a cégvezetést, mert minden célt elért, amit kitűzött maga elé kinevezésekor. Emellett magát egy régebbi generáció tagjának tartja, ezáltal nem lenne alkalmas arra, hogy átvigye a céget egy modernebb mobilitási szolgáltató alapú világ irányába.

Büszke arra, hogy utódjának egy virágzó, hatalmas és erős birodalmat nyújthat majd át, hiszen Akio nem csak a Toyota, de a Lexus és a Gazoo Racing első embere is volt. Elmondása szerint a döntést már 2022-ben meghozta és már azt is tudni, hogy ki lesz az utódja.

Koji Sato fogja átvenni a teljes cégcsoportot, hiszen ő eddig is eredményes munkát végzett a márkákon belül. 2021 januárja óta ügyvezető igazgató és márkákért felelős vezérigazgató volt a csoporton belül, illetve a Lexus és a Gazoo Racing nemzetközi tevékenységét felügyelte 2020 óta.

Akio Toyoda egyébként már csak nagyapja révén is biztos volt, hogy a Toyotánál épít karriert. A 2000-es élvektől kezdve már tagja volt a vállalat igazgatótanácsának, 2005-től ügyvezető alelnök volt.

Később egy elég nehéz időszakban, gadasági világválság idején választották meg a cégcsoport elnökének 2009 júniusában. Akkor sikerült kihúznia a céget a mélyből, azonban később is voltak krízishelyzetek (Fukusima) és globális visszahívások, amik nem könnyítették meg a dolgát.

A nehézségek ellenére a Toyota a világ egyik legnagyobb autógyártója napjainkban, és ez valahol az ő munkáját is dicséri. Akio utódja, Koji Sato 1992 óta - mikor megszerezte a gépészmérnöki diplomát - van a cégcsoportnál és 2019 óta a márka alelnöke.

Várhatóan hozza majd azt a teljesítményt, vagy akár többet, mint a májusban éppen 67 éves vezérigazgató. Bár tisztségéről lemond Akio Toyoda, marad a vállalatnál és az igazgatótanács elnökeként folytatja, ahonnan a 75 éves Takeshi Uchiyamadát váltja majd.

Toyota