2023. január 12. | 10:59

Vitatkozott a személyzettel, majd Audijával oldotta a feszültséget.

Sokakkal együtt én is az a fajta ember vagyok, akinek a céltalan autóvezetés stresszlevezető hatású lehet. Valószínűleg az a férfi is így van vele, aki Kínában egy szállodai vitát azzal oldott meg, hogy autójával behajtott az előtérbe és csak kocsikázott.

A történet azzal kezdődött, hogy eltűnt a 28 éves férfi laptopja, amíg a szállodában volt. A személyzetet kérte számon az ügy kapcsán, akik nem tudtak mit kezdeni a helyzettel. A férfi állítólag ellenséges volt, összeveszett a szálloda dolgozóival.

Ezután kiment az ajtón, elment Audi A5 kabriójához, beült és azzal tért vissza. Nagy nehezen betörte az ajtót az autóval, majd a szálloda aulájában autózott, miközben néha bőgette a motort.

Az első megállónál többen is odaszaladtak a férfihoz, megpróbálták kiszedni az autóból, de annak ajtai zárva voltak és a tető is fel volt húzva, így nem fértek hozzá. Megpróbálták betörni az autó ablakát is, de semmi sem volt ehhez kéznél.

A 28 éves férfi az autóban ezt csak kis ideig tűrte, mert egy idő után tolatni kezdett, majd elindult az ajtó felé. Nem tudni, hogy mi lehetett a terv, de ha az ajtón akart kijutni, ahhoz kissé rossz szöget választott, mert csak elakadt.

Itt a féklámpa és a tolatólámpa is többször felvillant, de az autó már nem mozdult. Ismét tömeg gyűlt a férfi autója köré és innen már sikerült kiszedni. Szerencsére nem ment tovább, viszont többeket veszélyeztetett és majdnem megverték, mire kiértek a rendőrök.

A férfit a kiérkező hatóságok azonnal őrizetbe vették, bár hogy konkrétan mivel vádolják, azt egyelőre nem tudni. Ami biztos, hogy csúnya felhők gyűlnek majd a feje felett, mert nem csak rongálást követett el, de embereket veszélyeztetett mutatványával.

Az ügy végén viszont érdekes és ironikus apróság, hogy a laptopja is előkerült. Ugyan azt ellopták korábban, a szálloda személyzete a bejárat előtt megtalálta.

Audi