2021. október 07. | 16:07

A Warwick Egyetemen fejlesztették ki az aszfaltba süllyeszthető, indukciós töltőpadokat.

Az elektromos töltés szakértőjének számító, brit székhelyű Char.gy megkezdte azoknak az indukciós elven működő villanyautó-töltőknek a tesztelését, amelyek vezeték nélkül képesek árammal ellátni az elektromos járműveket. A próbaidőszak 12 hónapig tart, amihez egy flottányi módosított Renault Zoét használnak.

A töltőpad-technológiát abban a reményben fejlesztették ki, hogy ezáltal jobb áramvételezési lehetőséget biztosítson azon villanyautó-tulajdonsok számára, akik saját garázs híján csak az utcán tudják tölteni e-autójukat.

„Ennek az új töltési megoldásnak köszönhetően mindazok, akik nem rendelkeznek saját töltési lehetőséggel - mivel nincs garázsuk, kocsifelhajtójuk, vagy egyéb, nem nyilvános töltési lehetőségük -, hatékonyan és kábelek használata nélkül fogják tudni tölteni járműveiket a közeljövőben” – olvasható a Char.gy közleményében.

A cég az újítás legnagyobb előnyét abban látja, hogy ezáltal nem szükséges töltőoszlopokat létesíteni, és a többi közlekedő számára potenciális veszélyforrást jelentő kábelekre sincs szükség. Az aszfaltba süllyesztett töltőpad pedig csak akkor aktiválódik, ha egy villanyautó áll meg felette.

Az indukciós berendezést a Warwick Egyetem és a vezeték nélküli megoldások specialistájának számító IPT Technology közösen fejlesztette ki, és egy hasonló technológiát alkalmaztak, mint amit jelenleg a Milton Keynes városában közlekedő busz esetében is használnak.

A nemrég kezdődött próbaidőszak során a töltőpadokat összesen 10 darab Renault Zoe segítségével fogják tesztelni, és mindegyik autót utángyártott indukciós töltőkészlettel látták el. A vizsgálati eredmények kiértékelését a szintén Milton Kenesben található Open University végzi majd.