2021. október 14. | 17:39

A villanyautók akkumulátorához használt lítium-hidroxidot állítanak majd elő.

A kanadai Rock Tech Lithium azt tervezi, hogy a németországi Brandenburg tartományban fekvő Guben településen építi fel Európa első lítium feldolgozó üzemét, ahol az elektromos járművek akkumulátorainak gyártásához alkalmas lítium-hidroxidot állítanak majd elő. A létesítmény 2024-ben kezdheti el a termelést.

A vállalat közleményéből kiderül, hogy a lítium finomítás és feldolgozás minden részfeladatát el lehet majd végezni a gubeni telephelyen. Az azonban a különféle állami támogatásokkal kapcsolatos jelenleg is folyó tárgyalások eredményétől függ, hogy végül a gyárban a feldolgozás folyamatának mely szakaszaival fognak valójában foglalkozni.

A teljes beruházás tervezett értéke 470 millió euró. Miután elkészül, a gubeni gyár mintegy 160 technikus, mérnök és a gyártási folyamatokért felelős alkalmazott számára biztosít majd munkát. A tervek szerint az üzem 24 ezer tonna lítium-hidroxidot állít majd elő éves szinten. Ez a mennyiség nagyságrendileg 500 ezer elektromos autó lítium-ion akkumulátorának elkészítéséhez elegendő.

A Guben déli részén található ipari parkban megszerzett, mintegy 20 hektáros területen a Rock Tech Lithium már elkezdte előkészíteni az építkezést és lefektetni a tervezett komplexum alapjait. A már jelenleg is jól megközelíthető területet a későbbi fejlesztések folyamán akár a vasúti hálózatba is be lehet majd kapcsolni. A kanadai cég kiemelte, hogy a létesítmény energiaszükségleteit helyben termelt, megújuló forrásból származó energia fogja biztosítani.

A Rock Tech Lithium célja, hogy a világon az első olyan vállalat legyen, amely egy zártláncú rendszerben végzi a kibányászott lítium feldolgozását. Ez azt jelenti, hogy a nyersanyag finomítása, a lítium-hidroxid előállítása során keletkező hulladékot és melléktermékeket maradéktalanul újrahasznosítják majd. Dirk Harbecke, a cég vezérigazgatója azt is elárulta, terveik között szerepel, hogy 2030-ra az általuk felhasznált nyersanyagok felét a használhatatlanná vált akkumulátorok újrahasznosítása révén kívánják biztosítani.

Az Európai Bizottság becslései szerint a kontinens lítiumigénye 2030-ra a jelenlegi szint tizennyolc, 2050-re pedig a hatvanszorosára fog emelkedni. És ez csak a villanyautók akkumulátoraihoz felhasznált mennyiséget jelenti. Éppen ezért a fenntartható forrásból származó és folyamatosa nyersanyagellátás stratégia szempontból is egyre inkább meghatározó tényezővé válik az autóipar számára.