2024. február 10. | 17:05

Egyféle hajtással

Jelenleg az Atto 3 egyféle hajtáslánccal kapható Magyarországon: Egy 150 kilowattos (204 lóerős), állandó mágneses szinkronmotor hajtja az első kerekeket, amelyet egy nettó 60,5 kilowattórás, folyadékhűtéses lítium-vas-foszfát akkumulátor etet. Az E-platform 3.0-ra épülő modell így 7,3 másodperc alatt gyorsul százra, a végsebességét pedig 160 km/órában korlátozták.

A WLTP szerinti hatótáv 420 kilométer, az 5°C környéki időjárásban azonban sosem írt ki 415-nél többet teljes töltöttségnél. A 0,29-es légellenállási együttható nem a legjobb a kategóriában, a zömmel autópályás teszthét alatt pedig 23 kilowattórás fogyasztás jött ki.

Tölteni váltóáramról, három fázisról legfeljebb 11 kilowattal, míg egyenáramról 88 kilowattal lehet tölteni, egyik sem számít ma már kiemelkedő értéknek, ezzel a középmezőnyben játszik a BYD crossovere. A CCS2 töltőcsatlakozóval tehát maximális töltési teljesítménnyel nagyjából 45 perc alatt lehet 10-ről 80 százalékra felhúzni, ezután azonban nagyon lassú lesz a dolog.

Kényelmes futómű

Szerencsére nem 20-as kerekeken gurul az Atto 3, amely jótékony hatással van a menetkomfortra. A 18 colos könnyűfém felnik, valamint az elöl MacPherson, hátul multilink futómű hangolásának köszönhetően még a magyar utakon is egészen kellemes utazni vele. Nem ráz, nem üt, nem zajos, így sok stressztől megkímélhet.

A villanymotor normal üzemmódban jól, sportban pedig egész fickósan mozgatja az 1,7 tonna feletti autót, eco módban azonban csak a legnyugodtabbak használják. A rekuperáció két szinten állítható, de sajnos az erősebbik sem elég ahhoz, hogy egypedálosan lehessen haladni, ez szintén kihagyott ziccer egy villanyautónál.

A fék és a kormányzás karakterisztikáját külön is lehet állítani, ez ebben a kategóriában nem magától értetődő. Ettől persze nem lesz sportautós az Atto 3, de legalább nem kell mindig egyujjasan puha kormányt tekergetni. Az szintén fontos, hogy az Euro NCAP törésteszten 5 csillagot kapott.

A vezetéstámogató rendszerek nem agresszívek, sőt, olykor túlságosan engedékenyek is. A sávtartó például nem mindig tudta, hogy éppen mi történik, olykor fel sem tűnt neki, hogy átléptem a felfestést. Egyébként megjegyzi leállítás és indítás után is, hogy milyen beállításokat használtunk, nem kell újra kikapcsolnia a sávtartót annak, aki nem szereti használni.

Ár és összegezve

Kétségtelen, hogy egy jól összerakott autónak tűnik, gyorsan működő infotainment rendszerrel, néhány szépséghibával. A kategória egyik legolcsóbb modellje az Atto 3 a maga 14 millió forintos alapárával, ráadásul a két felszereltségi szint közül a magasabbik nem sokkal kínál ennél többet. A tesztautó Design felszereltséggel 14,8 millió forintba kerül.

Vannak tehát gyermekbetegségei, de ennek ellenére sok borsot törhet a magyar piacon is a konkurencia orra alá, hiszen kényelmes és jó menetkomforttal rendelkező autó. Semmiben sem kiemelkedő, de az erős középmezőnyhöz tartozik, az ára pedig ennek fényében elég kecsegtető.

BYD Atto 3 Extended Range Design (2024)

  • Akkumulátor: nettó 60,48 kWh
  • Max. teljesítmény: 150 kW (204 LE)
  • Max. forgatónyomaték: 310 Nm
  • Hossz./szél./mag.: 4455/1875/1615 mm
  • Tengelytáv: 2720 mm
  • Saját tömeg: 1750 kg
  • Gyári vegyes fogyasztás: 16 kWh / 100 km
  • Tesztfogyasztás: 23 kWh / 100 km
  • CO2-kibocsátás: 0 g/km
  • Végsebesség: 160 km/h
  • 0-100: 7,3 s
Zeitler Mátyás / Alapjárat.hu